2008. július 30., szerda

Őszibarackleves

Na hát ez a leves az első igazán sajátkészítésű levesem. Anya nem volt itthon felügyelni, így az én kedves szerelmemmel kettesben készíthettük el. Én voltam az, aki tudja a receptet és ellenőrzi is, hogy minden aszerint haladjon. Na hát én is azt hittem, hogy minden mozzanatát tudom, így nem nagyon ellenőriztem... Így aztán ennek a levesnek a pontos receptjét nem tudnám megadni, de leírom azt, amit követnem kellett volna:

- 4-5 szem nagy őszibarackot megmosunk, megpucolunk és összedarabolunk
- kis-közepes fazekat félig töltünk vízzel - felforraljuk
- majd hozzáadunk 4 ek cukrot, kevés fahéjat, vaníliás cukrot és a barackokat
-> amikor ez is felforr, levesszük a tűzről



- egy lábasban összekeverünk egy pohár tejfölt (kis pohár, kb. 150-200 g), 2 ek lisztet, 2 ek cukrot és fél csomag vaníliás pudingot (állandó kevergetés mellett!)
-> majd félig feltöltjük az előző lábasban található baracklével (állandó kevergetés közben)
- felforraljuk és szűrve a leveshez adjuk
- együtt is kicsit főzögetjük, kóstolgatjuk, és ha kell, adunk hozzá még cukrot



Na mi addig tökéletesen eljutottunk, hogy a barackokat felfőztük. A tejfölt is beletettük a lábasba, csak a lisztet meg a pudingport nem kevergettük eléggé, ezért csomós lett (cukrot sem tettem bele, mert ezt csak utólag hallottam anyától, hogy úgy kevésbé lesz csomós). Aztán nézem, hogy ezt így sehogy sem lehet leszűrni, adjunk hozzá egy kis tejet (anya mondta, hogy egy keveset lehet hozzá adni), aztán ebből még egy kicsi és még egy kicsi lett.. Hát igen, kimaradt az a rész a fejemből, hogy "feltölteni félig a forró baracklével" ... Na de ez akkor még nem jutott eszembe. A híg tejes-csomós löttyöt átszűrtük a baracklébe. Csakhogy ennek a fele csomó volt, amik a szűrőben maradtak és kidobtuk őket. Így a levesünk elég híg maradt és csöppet sem olyan színű, amilyennek lennie kéne... (fehér, krémes) Így aztán gondoltam egyet és készítettem még egy habarást. Beledobtam a lábasba (miután kicsit kiöblítettem) pár ek tejfölt meg egy kis lisztet - állandó kevergetés közben - meg akkor már eszembe jutott a forró lé is, azt is adagoltam hozzá, amíg elég folyékony nem lett. Átszűrtük - végre nem volt csomós - még adtam a leveshez vagy 4 ek cukrot (kóstolgatás alapján) és készen voltunk. A második habarás közben erőteljesen imádkoztam, hogy anya még ne jöjjön haza.. És jól imádkoztam! Akkor futott be, amikor elkészültünk a levessel. Ami finom lett! Jó érzés volt, hogy megoldottuk a problémát :)

2008. július 29., kedd

Babapiskóta-torta

Hát halihó, ismét itt van a kezdő szakácsnő! (és már másodjára akartam szakácsnyőt írni..)
Bizony már nem tudom, hányadik napnál tartok, nem is sütöttem-főztem minden nap. De még van három dolog, amihez kapcsolódik a nevem, az egyik anya névnapi tortája (ill. tortái), a másik egy őszibarackleves, a harmadik pedig egy adag lasagne. Hát kezdjük a tortákkal.


Babapiskóta-torta




Anya azt mondta, hogy nem szeretne most nagy tortát, hanem elég neki csak egy babapiskóta-puding-gyümölcs torta is. Hát mondtam, jól van, azt nem nehéz elkészíteni, de akkor még nem tanulok meg egy ideig piskóta tésztát sütni... De következzen a recept:


- két kerek tálon végigterítünk babapiskóta szeleteket, azokat 3-4 ek amaretto likőrrel meglocsoljuk
- 2 csomag vaníliás pudingot a zacskón leírt módon elkészítünk (én összesen ha jól emlékszem 6 ek cukrot tettem a két zacskó pudinghoz + egy kevés vaníliáscukrot)
- mihelyst a puding elkészült, összekeverjük azt a gyümölcsökkel
- leöntjük a piskótákat
(- díszítjük a tortát)
- hűtőbe tesszük, és hosszú órákig, akár egy napig is (vagy tovább) ott hagyjuk, hogy megpuhuljon a piskóta


Megjegyzések: 1) Hát mi nem vártunk vele órákat, maximum 1-t, így elég kemény maradt a piskóta, szeletekre vágni nem nagyon lehetett a tortát, mert szétesett (csak egy-két nappal később volt jó), de finom volt (sőt, bátyámnak így tetszett jobban).
2) Gyümölcsként ribizlit, almát, őszibarackot, szilvát kevertem bele, a tetejére pedig epret és szedret is tettem díszítő elemként (mert azokból kevesebb volt), ill. egy kis maradék szilvát meg ribizlit.

2008. július 28., hétfő

Pizza




- elsőként egy jó nagy bögrében (kb. 4 decis) kevés cukros tejet melegítünk (tej kb. 1-1, 5 dl, de nem baj, ha kicsivel több; cukor meg 1 mk) - a tej langyos vagy meleg legyen, de semmiképpen sem forró
-> belemorzsolunk 2, 5 dkg nyers élesztőt vagy 1 csomag szárított élesztőt
-> kelni hagyjuk (kb. 10 perc)


Ezután egy vájdlingba:
- 1 kg liszt + kb. 4 dl tej (vagy aludttej) + kb. 1 dl olaj (nem kell kimérni, csak öntsünk egy keveset)
+ 1 nagy csipet só
+ a már megkelt élesztő

-> összegyúrjuk - gyúrás közben a kezünkbe tehetünk olykor egy kevés lisztet, ha nagyon ráragadt már a tészta - (a tészta legyen egy nagy darab, ne legyen darabos!)
- a végén még egyszer megforgatjuk egy kevés lisztben a tésztát
- lefedjük egy nagy konyharuhával (+ a tetejére egy vékony szivacspárna) és meleg helyen kelni hagyjuk kb. 1 órát (télen lehet a radiátornál, nyáron a napon)

- majd kinyújtjuk, tepsibe rakjuk, a tepsit is kiolajozzuk, majd a tészta tetejét is és berakjuk sülni (kb. 20 perc alatt készre sül)
- a kész pizzalapokat ezután mindenki a maga ízlése szerint pakolja meg, beteszi a mikróba és kész is
- ha feltéttel szeretnénk sütni, akkor ne olajozzuk be a tetejét! Először kb. 5 percig sütjük a tésztát (addig, hogy a teteje ne legyen nyers), majd rárakjuk a feltétet, ezután még kb. fél óráig sütjük (nézzük a sajtot, hogy mikor pirult már meg szépen)

2008. július 21., hétfő

Kezdő szakácsnő 7-8 - Tojásos nokedli uborka salátával

7. nap

Találkozóm volt, nem értem rá főzni.


8. nap

Ebéd:

Tojásos nokedli uborka salátával


Tojásos nokedli (kb 8 személyre) (cukormentes)

- egy közepesen nagy fazekat félig megtölteni vízzel + 1 ek só -> felrakni főni

- 1 közepesen nagy fej vöröshagymát megpucolni, összedarabolni
-> olajon, lefedve "megpuhítani" (nem kell pirítani) egy jó nagy lábasban
- rá 10 tojás + 1 tk só + 1 tk paprika - lágy tojásrántotta állagúra főzni, lekapcsolni

Nokedli

- 500 g liszt + 2 tojás + víz + 1 tk só - ragasztó állagúra keverni fakanállal
-> beleszaggatni a fél fazék vízbe és főzögetni 5-8 percig
- majd szűrővel kimerni a nokedlit (fakanállal kevergetni a szűrőben, hogy a leve kimenjen) és áttenni a tojásos lábasba. A maradékot, amit már szűrővel nehéz kimerni, azt a mosogató felett beleöntjük a szűrőbe (kérjünk segítséget!) és úgy öntjük át a tojásos lábasba
- összekeverni, ha kell, még főzni ill. sózni


Megjegyzések: Szerintem ez lett a legvacakabb ebéd... Ízetlen és takony állagú lett. Túl sok vizet tettem a nokedlihez - így takony állagú lett, az egészben túl kevés volt a só, a tojásos alapban nem volt elég hagyma és túl hígra főztem. Nektek sok sikert!



Uborka saláta (3-4 személyre) (gluténmentes)


- 5 db uborkát (fürtös uborka) megpucolni, megmosni, legyalulni
+ 1 tk só -> pár percet állni hagyni
-> + kevés víz (kb. 1 dl) + 2 ek cukor + 3-4 mk ecet - összekeverni, kóstolni (nekem jó volt így, anyának még túl ízetlen volt)
-> kifacsarva (létől mentesen) tálba tenni

2008. július 20., vasárnap

Kezdő szakácsnő 6 - Húsleves

6. nap

Ebéd:


Húsleves (meg anya készített másodikat: zöldségpörköltöt a rizshez, ami még maradt)

- 1 pulykaszárnyat sima, sótlan vízben feltenni főni egy nagy fazékban - 20-25 percet hagyjuk magának főni
- utána: + petrezselyem, tárkony, lestyán, egy kis cikkely karalábé, 1/4 kelkáposzta

-> így főzzük még kb. 20 percig

Közben:
- 3 hosszú répát + 4-5 szem gombát megtisztítani, megmosni, feldarabolni (a gombát ne túl kicsire!)

- miután letelt az összesen 40-45 perc, hozzáöntjük a répát és a gombát + 6-8 mk só
-> főni hagyjuk kb. 20 percig

- még a 20 perc letelte előtt, 10-15 perc után kiveszünk a levéből egy lábasba
-> + 1-2 mk só
+ kb. 100 g tészta - kifőzni (tartalékon, lefedve) (ha ezt kihagyjuk, gluténmentes a leves)

- a 20 perc letelte után kivesszük a húst és feldaraboljuk (ha már elég puha)

Húslevesről szó van még ITT.

2008. július 19., szombat

Kezdő szakácsnő 5 - paradicsom leves és kefíres süti

5. nap

Ebéd:

Paradicsom leves és kefíres süti


Paradicsom leves (5-6 személyre)


- készítsünk rántást: kb. 3 ek lisztet olajon megpirítunk egy kis fazékban

- egy másik kis fazékban közben vizet forralunk + 2 mk só
-> megfőzünk benne 3 lapos ek betűtésztát

- a rántásra -állandó kevergetés közben- ráöntünk 500 g sűrített paradicsomot (a dobozt utána egy kevés vízzel kiöblítjük, az is rá a rántásra)
+ kb. 6 dl víz + 1-2 mk só + 5 ek cukor

- amikor mind a kettő megfőtt/felfőtt
-> összeöntjük (a tésztát vizestől ráöntjük a paradicsomra) és együtt is felfőzzük (közben azért megkóstoljuk, hogy elég sós/édes-e)


Megjegyzés: A tészta kicsit túlfőtt, de amúgy jól sikerült.


Kefíres süti




- 2 pohár cukor + 5 tojás - kikeverni
+ 5 dl kefír (vagy tej) + 5 pohár liszt + 1 pohár olaj + 1 zacskó (13 g) sütőpor - a sűtőport a liszttel kanállal összekeverni + 1 zacskó kókusz + vaníliáscukor, fahéj (lenmag) illetve kevés víz, ha nem jól keverhető a tészta

--> kikeverni, kiolajozott, -lisztezett tepsibe önteni (nagy tepsi, ami pont olyan széles, mint a sütő) és megsütni (kb. 40 perc)

Kiegészítés:
- gyümölcsöt lehet bele rakni vagy kis darabokra vágott csokit, esetleg a tetejét meg lehet szórni kakaóval


Megjegyzések: Én most egy őszibarackos-szilvás változatot készítettem, nagyon finom lett. Ez az a süti, amit nem lehet elrontani. Csak ha mondjuk kihagyjuk a sütőport... Nekünk nem volt itthon kefír (meg én amúgy is tejjel szoktam készíteni), úgyhogy csináltam egy mixet: 1 harmad rész tejföl, egy harmad rész kaukázusi kefír, egy harmad rész tej. A tejföl önmagában túl nehéz és zsíros lett volna, kaukázusi kefírből nem volt elég meg sajnáltam is volna, tej is kevés volt, ezért lett a mix. A sütőpor nem baj, ha 12 g-os (az enyém most annyi volt).

2008. július 18., péntek

Kezdő szakácsnő 4 - Rizs rántott cukkinivel

4. nap

Ebéd:

Rizs rántott cukkinivel


Rizs (500 g) - lehetőleg lángelosztón készíteni

- megmosni
- olajon megpirítani
- kb. 1 tk sót tenni bele, elkeverni
- vízzel felönteni (hogy kb. 1 ujjnyival ellepje a rizset)
- fedő alatt puhára főzni (rövid ideig [kb. 10 perc] főzni, aztán hagyni a fedő alatt puhulni)

Rántott cukkini

- a cukkinit/cukkinikat megmossuk, ujjnyi vastag karikákra vágjuk
- besózzuk és egy kicsit hagyjuk állni
- lisztben, sózott és felkevert tojásban, morzsában megforgatjuk
- forró (!) olajban aranybarnára sütjük mindkét oldalát


Megjegyzések: A rizsem kicsit kemény lett, a cukkinit meg nem elég forró olajba tettem, úgyhogy lassan sült meg, közben jól megszívta magát olajjal, és sajnos kicsit keserű is volt (önhibámon kívül). Ehhez anya készített tartárt, és csemege kukoricával meg savanyú uborkával ettük.

SZERK., 2013. XI. 4.: Manapság a rizst már úgy főzöm, ahogy a (most már) Anyósomtól tanultam (akkor még nem volt az). Az alap az az, hogy 2 bögre rizs (nem csurig, csak kényelmesen) és 3 bögre víz (az mehet teli teljesen) és só. Ez nekünk általában túl nagy adag, inkább a felét szoktam csinálni, de a lényeg, hogy másfélszeres vízben főzöm (előtte természetesen pirítom). Míg a fedő alatt hagyom puhulni, néha megkutyulom, így biztos nem ragad össze, és szép pergős lesz, ahogy a Kedves szereti.

2008. július 17., csütörtök

Kezdő szakácsnő 3 - Gulyás leves és palacsinta

3. nap

Ebéd:

Gulyás leves (8-10 személyre) (kenyérrel, utána a tegnapi joghurttorta)


- 1/2 (nagyobb) vöröshagymát megpucolunk, összedarabolunk
-> olajon megpirítjuk (egy nagy fazékban)

- kb. 1/2 kg húst (*megjegyzéseknél) megmosunk, összedarabolunk kis kockákra
-> a már megpirult hagymára tesszük
+ 1 mk piros paprika, egy késhegynyi bors (lehet fehér és fekete is), 2-3 mk só, 1 mk Édes Anna, petrezselyem, lestyán, szurokfű (utóbbi 3-t zölden tettem bele [ill. anya tette bele], 1 mk őrölt kömény (lehet még hozzátenni kecsapot vagy sűrített paradicsomot is)
-> kevergetjük és pirítjuk

Közben: - felteszünk egy másik fazékban vizet forralni (annyit, amennyi az eredeti fazekunkba hiányzik)

- mihelyst a hús kis színt kapott, felöntjük a másik fazékban lévő vízzel, lefedjük és főni hagyjuk

Közben: - 1,5-2 nagyobb répát + 7 szem kisebb krumplit megpucolunk, feldarabolunk (répát lehet kockákra/csíkokra, krumplit kis kockákra)
- fél kelkáposztát megmosunk, majd 3-ba vágunk

- amikor a hús már majdnem kész (kóstolgatjuk, nézegetjük, hogy elég puha-e már)
--> hozzárakjuk a répát, kelkáposztát, kicsit főni hagyjuk (a répa általában nehezebben fő meg, mint a krumpli)
--> hozzárakjuk a krumplit

- közben még kóstolgatjuk a levest és sózzuk, a végére összesen kb. 6-8 mk só van benne

- ha már a répa és a krumpli is kezd elég puha lenni:

Nokedli (ha ezt elhagyjuk, gluténmentes levest kapunk):


- kb 130-150 g liszt + 1 tojás + kevés víz (kb. 1 kisebb pohárnyi) - összekeverni fakanállal
- annyi vizet tegyünk bele, hogy a tészta olyan ragasztó állagú legyen, jó nyúlós

- amikor a répa és a krumpli is jó:
-> beleszaggatjuk a nokedlit (előtte érdemes kivenni a kelkáposztát, hogy jobban elférjünk)
- pár perc alatt megfő


Megjegyzések: 1) Én disznóhúst tettem bele, mert az volt itthon. És így utólag azt mondom, sokkal szimpatikusabb is, mert a disznó húst nem nagyon lehet túlfőzni. Ellentétben a marhával (a sztendert gulyás-hús), ami ha nem főtt meg eléggé, akkor is rágós, meg akkor is, ha túlfőtt. (legalábbis anya ezt mondta, én még nem próbáltam.. ^^) De anya szerint a marha jobb ízt ad a levesnek. Szerintem így is teljesen finom volt, nem éreztem a különbséget..
2) A fűszerek közül szurokfüvet (oregánó) biztos, hogy nem kötelező beletenni egy gulyás levesbe. Csak nekünk nő itthon a kertben, aztán miért ne.
3) Javaslat: mielőtt nekikezdenénk a főzésnek, legyen rendben a konyha, legyen kéznél egy-két nagyobb műanyag tál a zöldségeknek és kéztörlő. (nekem ezek nem voltak meg és roppant zavaró volt, hogy kapkodnom kellett, mi hol van.. nem férek el, stb..)
4) Finom lett :)))



Vacsora (desszert):

Ez már 2012-es kép, az utolsó palacsinta csodája, egy bálna
Palacsinta (kis adag - kb. 15 db)


- 1/2 kg liszt + 2 tojás + 1 mk (lapos) só + 1/2 l tej + 1 ek cukor - összekeverni géppel (nem kell túl sokáig, csak hogy kb. csomómentes legyen)

+ valamennyi víz - hogy folyékony, de azért sűrű tésztát kapjunk (amit jól lehet merőkanállal serpenyőbe öntetni)
+ olaj (hogy a tészta tetején megjelenjenek kis olajfoltok)

- egy merőkanállal összekeverni kicsit

--> a serpenyő(k)be (többel gyorsabb) kevés olajat teszünk, picit megmelegítjük és szétfolyatjuk a serpenyőn. A felesleget bele lehet önteni a palacsinta tésztába.

Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy mindegyik serpenyőbe beleöntünk egy kevés tésztát (mérettől függően 1-2 merőkanál), szétfolyatjuk és mindkét oldalát megsütjük.

A tészta mutatja magát, ha már kész az alsó fele. A palacsinta szélei picit felkunkorodnak, esetleg megbarnulnak. És ha megmozgatjuk picit a serpenyőt, akkor már el is kezd mozogni a palacsinta benne.

Mi baracklekvárral ettük, ami még friss, tegnap készült :)

Megjegyzés: A tejet lehet vízzel kipótolni, ill. szódavízzel helyettesíteni. És a tej lehet aludttej is.




Amúgy az az érdekes, hogy elkezdett zavarni az, ha rendetlen a konyha... Anya ennek persze nagyon örül :P

2008. július 16., szerda

Kezdő szakácsnő 2 - Lebbencs leves

2. nap

Ebéd:

Lebbencs leves (4-5 személyre)





- kb. 100 g lebbencs tésztát olajon megpirítani állandó kevergetés mellett egy közepes fazékban vagy lábasban
- közben egy kb. ugyanakkora fazékban vizet forralni
- amint a tészta megpirult, levenni a tűzről, rászórni kb. 1 mk (púpozott) piros paprikát
--> elkeverni
--> ráönteni egy kevés vizet a másik fazékból
--> visszatenni a tűzre és tovább főzni
- mihelyst felforr a másik edényben a maradék víz, ráönteni a tésztára
--> beledobálni feldarabolt répát, krumplit (5 kisebb, de nem mini szem), petrezselymet
--> hozzáadni 2-3 mk (púpozott) sót (először kezdjük 2-vel, aztán kóstolgassuk)

---> az egészet felfőzni, addig, amíg a krumpli és a répa meg nem puhul
---> közben kóstolgatni a levet, hogy elég sós-e (+ 1-2 mk só)

+ ízlés szerint bors (én nem tettem bele, nem annyira szeretem)


Megjegyzés: 1) A répa alig akart megpuhulni. Aztán olyan fura lett. De valószínűleg azért, mert fagyasztott volt. 2) Az eredeti lebbencs levesben nincs répa, de mi még gombát is szoktunk bele rakni, ha van, illetve kelkáposztát. 3) A bátyám azt mondta, rég nem evett már ilyen finom levest ^^



+ a tegnap elkészített joghurttorta



Most ennyi. Vacsorára nem tervezek semmit, de majd meglátjuk.

2008. július 15., kedd

Kezdő szakácsnő 1 - Borsófőzelék tükörtojással, bundáskenyér és joghurttorta

Hát bizony, amikor június végén D-vel elutaztunk kettesben Tiszavasváriba a nyaralójukba, ott, azalatt a pár nap alatt rámjött a vágy, hogy megtanuljak sütni-főzni. Ugyanis ott csak annyi dolgom volt, hogy amit nagyija készített, azt mindig újramelegítsem. (ebben profi lettem!) És a kedvem nem csökkent néhány nap/hét eltelte után sem. Így miután hazaértünk a nyaralásokból, elkezdtem szakácsnői pályafutásomat. És úgy gondoltam, ezt megosztom a nagyvilággal. Hátha szüksége van valakinek egyszerűbb receptekre (részletes leírással-mivel nekem is arra van még szükségem így, 17 éves fejjel).

1. nap

Ebéd:

Borsófőzelék tükörtojással (5-6 személyre)


- 1 kg borsó - megmosni szűrőben (a fagyasztottat is)
- 1 lábast kiolajozni vékonyan --> rá a borsó
- ha a borsó már kicsit megolvadt (ha nem fagyasztott, akkor azonnal)
--> 1 evőkanál (továbbiakban ek) cukor
--> 2-3 mokkáskanál (=kávéskanál, továbbiakban mk) só
- teljes lángon pirítgatni, kevergetni
- majd rá víz (kevés! nem kell, hogy teljesen ellepje, kb. másfél bögrényi)
- felfőzni, ha már forr, akkor levenni tartalékra
- addig főzni, amíg a borsó meg nem puhul
--> rá 3-4 ek liszt + kb. 1 dl tej

---> Összekeverni, fedővel lefedni, felfőzni. Ha forr, levenni a tűzről. Elkészíteni a tükörtojást (kiolajozott serpenyőre ráütni a tojást/tojásokat, lefedni és megsütni), és lehet tálalni.


Vacsora:

Bundáskenyér (paradicsommal, paprikával)


- tojást ütni egy mély tányérba (személyenként kb. másfél-2 tojás szükséges)
- ahhoz 1-2 mk sót rakni
- a kenyeret beleforgatni
- a kenyeret belerakni a serpenyőbe (amiben kb. 2 ujjnyi olaj van)
- aranybarnára sütni mindkét oldalát

Megjegyzés: 1) Könnyebb kisebb kenyerekkel dolgozni (egy normális karajt min. félbe ajánlatos vágni) és a kenyér farát nehéz beforgatni. 2) Egymás után nagyon sok bundáskenyeret nem jó sütni, mert az olaj nem bírja, és habzik, majd kifut. De kis pihenés, hülés után lehet folytatni. 3) A bundáskenyeret ajánlatos egy vékony fenekű, elnyűtt serpenyőben sütni, abban gyorsabban elkészül.


Én kecsappal esszem a bundáskenyeret és amennyi zöldséggel lehet. Tegnap paradicsom és paprika volt.


Másnapra desszert:

Joghurttorta



- 450 g natúr joghurt
- 3 dl tejszín (ha 250 ml-es tasakunk van, az is jó, de akkor a joghurtból kicsit több kell)
- 1 tasak étkezési zselatin (10 g)
- 7 ek cukor
- 1 csomag babapiskóta (ill. kb. 15-20 darab)
- vaníliás cukor, kis tej, gyümölcs


1) joghurt + cukor+ zselatin -- felmelegíteni. Nem kell felforralni, csak hogy langyos legyen és a cukor meg a zselatin jól elkeveredjen. (ez elég hamar bekövetkezik)

Miközben hül:

2) felverni a tejszínt (vigyázzunk, fröcsköl! és ne várjunk olyan kemény habot, mint amilyen a tojásfehérjének van)

3) Kiteríteni szépen a babapiskótákat egy tálba (lehetőleg legyen pereme a tálnak, hogy a feltét ne folyjon majd le róla) Leönteni a babapiskótákat 1 bögre vaníliacukros tejjel. (a leöntést evőkanállal végezzük)

Miután a joghurtos massza kihűlt:

4) Ráöntjük a felvert tejszínre és gyümölccsel összekeverjük.
Nekem egy jó marék piros és egy jó marék fehérribizli volt benne + 10 szem apró sárgabarack kis kockákra vágva.

5) A piskótákra ráöntjük a gyümölcsös feltétet és elegyengetjük. (vigyázzunk, hogy ne folyjon ki a tálból a feltét!)

--> 6) Hűtőbe tesszük és min. 12 h-ig hűlni hagyjuk. Ennyi idő alatt szépen megszilárdul.

Megjegyzés: Nehezen ment a tejszín felverése, idegesített, hogy fröcsköl és sokáig is tartott. Aztán a joghurtos massza nem akart kihűlni, langyosan betettem a hűtőbe (anya azt mondta, az már nem árt a hűtőnek). A ribizli leszedegetése a fürtről is hosszú volt, végül a gyümölcsös massza lefolyt az asztalra, mert nem volt pereme a tálnak. A problémát úgy oldottam meg, hogy a torta szélére körbe babapiskótákat fektettem, hogy meggátoljam a további "szivárgást". A kimaradt feltétet pedig kistálba töltöttem, amit előzőleg kibéleltem piskótákkal. Ezután pedig takarítottam... A torta végül jól sikerült, bár a piskóták talán túlzottan eláztak (javaslok egy nem akkora nagy bögrényi tejet). -A joghurt helyett kefírt is lehet használni. Erre akkor jöttem rá, amikor másodjára készítettem el ezt a sütit, és csak kefír volt a boltban..

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...