2008. augusztus 24., vasárnap

Ünnepi menü: Húsleves, mézes-mustáros karaj és csokoládé torta

Évfordulóra készített menü:

Húsleves (cukor- és akár gluténmentes is)

Annyi különbséggel készült, hogy ezúttal csirkehúst tettem bele. Bár lehet, hogy már hajlott át tyúkba, mert vagy másfél óráig főztem, és még egy ici-picit főhetett volna... A végén már kivettem a zöldségeket (amik már megfőttek) és úgy főzögettem tovább.

Mézes-mustáros karaj krumplival (2 személyre) (gluténmentes)

Pác:

- 3 ek mustár
- 1 ek olaj
- 1,5 dl méz
- 1 tk kapor
- 1 tk petrezselyem
- só
- bors

- 4 szelet (kb. 80 dkg) karajt megmosni (ki is lehet kloffolni, ha gondoljuk) és megkenni a páccal
-> fél órára hűtőbe tenni

Majd:
- kevés, ujjnyi (forró!) olajban süssük meg őket


Krumpli

- 8 kis szem krumplit megpucolunk, megmosunk
- egészben megfőzzük őket (sós vízben)
-> ketté vágjuk
-> az olajban (amiben a hús sült) süssük ki

(a krumplit már akkor fel lehet tenni főni, ha már a hússütés közepe-vége felé tartunk)


Megjegyzések: Hjaj... Borzasztóan nehéz dolog sütni-főzni. Csirkét először készítettem, ahogy ezt a mézes mustáros karajt is. Összesen kb. 4 órába telt, mire elkészítettem/-tük. Mert bőven elég volt egy dologra figyelni, így a leves főzése közben nem kezdtem el a hússal foglalkozni.
Aztán eszembe jutott (miután már jócskán pácosak voltak a húsok), hogy talán ki kéne klopfolni. Kiklopfoltuk (folpakkot tett a húsokra), aztán újra pác, be a hűtőbe. Mint utóbb kiderült, nem kellett volna kiklopfolni, de nem baj. Meg a páccal is voltak problémák. Hogy hogy a fenébe mérjek én ki 1, 5 dl mézet? A mézet nem lehet mérőedénybe tenni, mert a fele benne marad. Szóval megnéztem, hogy mérőpohárban mennyi a másfél dl, aztán szemre kb. annyi mézet tettem bele. Utána megkóstoltam, de túl mustárosnak találtam (nem nagyon szeretem a mustár ízét magában), tettem bele még mézet. Ezután megkóstoltattam mással is, de neki meg túl szirupos volt. Szétcsapattam egy kis ecettel, egy kis mustárt is tettem még bele, aztán nem kísérleteztem tovább. Végül is finom lett. Csak baromi sok ideig sült (mármint a hús, nem a pác).. Meg tartotta bennem a lelket, hogy legalább a torta elkészült már, az finom, nem fogunk éhen halni.


Csokoládé torta (még előző nap megcsináltam) (vega)



Piskóta tészta

- 8 tojás + 8 ek (csapott) cukor --- kikeverjük szalagos habverővel. Körülbelül 7 percig kell keverni (lemértem:P), hogy elég habos legyen. Ez a piskóta lelke. Ha nem szánunk rá elég időt, és nem keverjük elég habosra, akkor a piskótánk a sütőben össze fog esni.
- 8 ek lisztet beleszitálunk --- elsőre 2-3 ek szitálunk bele, majd egy evőkanállal finoman beforgatjuk a tésztába, majd ismét 2-3 ek liszt, és így tovább, amíg meg nincs a 8 ek.
- olajozott-lisztezett formába öntjük (közepes lábas)
- tűpróbáig (körülbelül 40 perc) sütjük (5-ös fokozaton a 8-ból. Az nem tudom, hány °C..)

Megjegyzések: A piskóta annyiban kényes, hogy nem tűri, ha idő előtt nyitogatjuk a sütőt, attól összeesik. Várjuk ki a 40 percet, utána ha kinyitjuk, nem lesz baj (azért igyekezzünk gyorsak lenni). És a lábast már előre olajozzuk-lisztezzük ki, hogy ezzel se menjen az idő és ne essen össze a tésztánk. Jó alaposan lisztezzük ki a fenekét, nehogy odaragadjon a tészta!



Csokoládé krém

- 1 csomag csokoládé ízű pudingport fél liter tejjel, 3 ek cukorral elkészítünk (a csomagoláson leírtak alapján)
- megvárjuk, amíg kihűl

-> 1 nagyobb porcelán tálban (de bármilyen tál megfelel, amibe belefér, csak mi porcelánban szoktuk):
- 100 g vaj + 3 ek cukor + 1 ek holland kakaópor --- kikeverni
-> hozzáadni a pudinghoz és összekeverni


A piskótát finoman körbevágjuk, ügyelve, hogy mindig maradjunk a lábas szélénél, és ne vágjunk bele a piskótába. Majd borítsuk ki a piskóta tésztát egy tálra. Ha nem megy (mint nekem..), várj egy kicsit, vagdosd még jól körbe és próbáld meg újból. Ha még mindig nem megy, teríts rá egy konyharuhát, várj egy kicsit (így a lecsapódó hő megpuhítja a tésztát), vagdosd jól körbe, és borítsd ki. Nekünk elég szenvedős volt anyával... de kijött! Bár kicsit megtörve...
Miután sikeresen kiborítottuk a piskótát, vágjuk 3 felé (vízszintesen).
Emeljük le az első 2 réteget, az alsót pedig kenjük meg a csokikrémmel, majd helyezzük rá a másodikat, azt is kenjük meg, végül a tetejét. És szépen kenegessük körbe a tortát.
Díszíteni lehet mandulával, gyümölccsel, csoki reszelékkel, stb.
Én tortabevonó csokikockákat vágtam ketté, azzal körberaktam a torta tetejét, mandulaszeletekkel szórtam meg és végül 2 D betűt kanyarítottam rá forró csokiból (tortabevonó csoki+vaj+tej - összeolvasztani). Amik ugyan esztétikailag elcsúnyították a tortát, de hát na..
Miután díszítettük, jöhet a "tisztogatás". Hogy a tál széle csokimentes legyen, amire a tortát tettük. Aztán következik a csokoládékrémes tál. A végére már nagyon nem kívántam - az amúgy finom - csokoládékrémet, annyit ettem belőle.

2008. augusztus 11., hétfő

Túrós béles és kakaós tekercs





Először is elkészítjük a tésztát: pizza tészta
Bizony-bizony. Ezeket a sütiket kiválóan el lehet készíteni a pizza tésztájából. Így mi például ha sok aludttejünk összegyűlt, akkor egyszerre csináljuk a pizzát, a béleseket (túrós, almás, lekváros, stb.) és a tekercseket (mákos, kakaós, stb.) is.

A túrós béles annyiban különbözik a pizzától, hogy:
- kicsit vékonyabbra nyújtjuk a tésztáját
- négyzetekre vágjuk
- kézzel még picit meghúzkodjuk
- túróval megtöltjük és batyukká formázzuk (2x2 szemben lévő sarkát egymásra hajtjuk)

Túró:

- 1 tojást meg 6-8 ek cukrot villával összekeverünk
- hozzáadunk fél kg tehéntúrót és villával elkeverjük
- megkóstoljuk, elég édes-e

!Tipp: A sütis túróhoz több cukor kell, mintha csak nyersen ennénk. Inkább édesebbre csináljuk a túrót, mert a tészta úgyis elszívja.

-> egy kis pohárba tojást törünk, elkeverjük
-> a túrós batyukat kiolajozott, -lisztezett tepsibe tesszük, tollpamacs segítségével megkenjük a tojással és kb. 20-30 percig sütjük


Kakaós tekercs

(pizza tészta)

- tésztát szintén vékonyra nyújtjuk, téglalap alakúra
- a belső felét olajjal megkenjük (hogy jobban ragadjon rá a kakaó)
- megkenjük kakaóval (mi holland porkakaót használunk, cukorral összekeverve, de gondolom instanttal is lehet...)
- feltekerjük
- kiolajozott, -lisztezett tepsibe tesszük (a "szájával" [ahol befejeztük a tekerést] felfelé)
- tojással megkenjük
- kb. 20-30 percig sütjük


Megjegyzés: Sokan félnek a kelt tésztáktól, meg bonyolultnak gondolják. Pedig halál egyszerűek, csak kissé időigényesek a kelesztés miatt.

2008. augusztus 8., péntek

Gazdálkodjunk abból, ami van - krumpli, virsli, saláta

Az elvárás az volt (a barátom részéről), hogy valami hús legyen benne. Virsli volt itthon. Tehát ez már adott volt. Ebből lehet rakott dolgokat készíteni. Anya rakott kelkáposztát szeretett volna, de nekem ahhoz nem volt kedvem. Aztán eszembe jutott, hogy a virslit sajttal is el lehet készíteni. A köret meg mondjuk legyen tepsis krumpli (a rizset nem annyira szeretem) és ha már van pár zöldségünk is, legyen hozzá valami frissítő saláta. Így készült el a mai ebéd.

Tepsis krumpli, sajtos virsli, joghurtos saláta (4 személyre)




1. Krumpli

- 8-9 közepes krumplit megpucolunk, megmosunk és kockákra darabolunk
- kiolajozott tepsibe terítjük a krumplikat majd besózzuk, -fűszerezzük (kb. 2 mk só és 4 csipet lestyán [ill. ízlés szerint más fűszer])
(- a krumplikat kézzel kicsit megforgatjuk a fűszerekben)
- alufóliával lefedjük és berakjuk kb. 30 percre a sütőbe (amíg megpuhul)


2. Virsli

- amíg a krumpli puhul, 10 db virslit hosszában bemetszünk és sajttal töltünk meg
- egy kisebb tepsibe tesszük
-> miután a krumpli már megpuhult, levesszük róla a fóliát, berakjuk a virsliket is a sütőbe és együtt sütjük még 10-15 percig
-> lekapcsoljuk a sütőt


3. Saláta

Egy nagyobb üvegtálba:
- 3 db paprikát megmosunk és apróra darabolunk
- 2 db répát megtisztítunk és legyalulunk
- 4 db fürtös uborkát megtisztítunk és legyalulunk
- 5 szem paradicsomot megmosunk és kockákra darabolunk
+ 1 mk sót teszünk hozzá, kézzel megforgatjuk a sózott salátát
+ 400 g natúr joghurtot adunk hozzá
+ 1-2 mk citromlé
-> egy evőkanállal jól összekeverjük

!Tipp: 1) Ha nem akarjuk, hogy a salátánk nagyon leves legyen, akkor az uborkát először külön sózzuk be, várjunk, amíg kiengedi a levét, azt öntsük le róla és utána mehet a többi hozzávaló.

2008. augusztus 6., szerda

Tejszínes csirkemell

Augusztus 3-5-ig a barátoméknál voltam, és ott tanultam egy új receptet. Ami ismételten egy szörnyen egyszerű és szörnyen finom recept!


Tejszínes csirkemell

Hozzávalók:
- kb. 3 db csirkemell (illetve annyi, amennyi elfér a jénai tálban, amiben majd sütjük)
- vaj
- kevés só
- kevés bors
- kevés sajt
- 1-2 dl tejszín

Elkészítés:
- kb. 3 csirkemellet megmosunk. kicsontozunk, vékony szeletekre vágunk (és kikloffolunk)
- egy kivajazott jénai tálban leterítünk egy réteg húst, azt besózzuk és beborsozzuk (csak óvatosan, nehogy túl fűszeres legyen! 1-2 mk só és fél mk bors elég szerintem)
- majd a húsokat megfordítjuk, és a másik oldalukat is besózzuk, -borsozzuk
-> rárakjuk a következő réteg húst, azt is besózzuk, -borsozzuk (ezt a réteget már nem kell megfordítani!) - ezt addig folytatjuk, amíg a hús el nem fogy
-> ráöntünk egy-két dl tejet, hogy kb. ellepje a húst (inkább kevesebbet tegyünk, mint többet!)
-> 30-40 percig sütjük - először kb. fél óráig lefedve, amíg megpuhul, aztán 10-15 percig fedő nélkül, amíg megpirul
- sajtot reszelünk rá/lapka sajtokkal borítjuk be
-> megvárjuk, míg ráolvad a sajt és már ehetjük is

Ajánlott köret: csigatészta

2008. augusztus 2., szombat

Gluténmentes diós-almás süti

Ez egy olyan süti, amiben nincs glutén - azaz mellőzzük a hagyományos búzaliszt használatát - és mégis finom. Ráadásul az elkészítése is gyors és egyszerű! Egyik ismerősömnek készítettem, akivel augusztus 2-án találkoztam. Nagyon ízlett neki, haza is vitte, ami még a találkozó után maradt. Hízelgő ^^


Gluténmentes diós-almás süti (kisebb tepsi)






Hozzávalók:

- 3 tojás
- 1 bögre cukor
- 10 dkg margarin
- 1 mk szódabikarbóna
- 3 db alma (közepes)
- 1 bögre dió (darálatlan állapotban 1 bögre)
- 15 dkg rizsliszt


Elkészítés:

- 3 tojás + 1 bögre cukor + 10 dkg margarin + 1 mk szódabikarbóna - egy nagyobb műanyag tálban habosra keverjük. (persze nem lesz olyan habos, mintha csak a tojást és a cukrot vernénk fel)

- a 3 db almát lereszeljük, majd ezt is a műanyag tálba tesszük
- az 1 bögre diót ledaráljuk és ezt is hozzáadjuk a többihez
- hozzáadjuk továbbá a 15 dkg lisztet
-> összekeverjük
-> kiolajozott, -lisztezett tepsibe tesszük (figyelem! a kilisztezésnél is csak rizslisztet használjunk!)
-> kb. 30 percig sütjük (tűpróbáig!)


Megjegyzés: Én még adtam hozzá egy kis vizet, de csak mert nem állhattam, hogy nincs benne folyadék, csak az alma leve..

2008. augusztus 1., péntek

Lasagne

Lasagne

Ez az étel a bátyám kedvéért készült és az ő ünneplésére, hogy felvették a fősulira. Szerencsére - mint utóbb kiderült - pofon egyszerű kaja és finomra is sikeredett.

- 1 fej vöröshagymát megtisztítunk, apróra darabolunk
- 1 nagy répát megtisztítunk, kockákra darabolunk

- a hagymát egy nagyobb lábasban olajon megpirítjuk
-> rá a répa
+ 90 dkg darált hús (mi disznóból csináltuk)
+ 3-5 tk só
+ fűszerek - szurokfű, borsikafű, kakukkfű, rozmaring (kinek mi van otthon, neten rá lehet keresni a fűszerekre, hogy mi mihez illik)
+ 5-6 gomba megmosva, feldarabolva
-> addig sütjük, kevergetjük, amíg a hús megfehéredik
-> miután megfehéredett, ráöntünk egy kevés vizet (kb. 1 dl)
-> lefedjük, készre főzzük (kb. fél óra)


Közben:
- 80 g vajat megolvasztunk egy kis lábasban
+ 3-4 ek (nem púpozott) liszt
+ 5 dl tej
-> felfőzni
+ 1-2 mk só


- amikor a hús felfőtt:
+ 1-2 mk só
+ 1, 5 kg sűrített paradicsom (a dobozokat utána egy kevés vízzel kiöblíteni és azt is hozzáadni)
-> összekeverni, felfőzni, kóstolgatni
+ vajasliszt
-> felfőzni, megkóstolni (+ 1-2 mk só)


Ezután egy kiolajozott tepsibe:
- egy réteg lasagne tészta
- egy réteg ragu (=amint az imént főztünk meg)
- egy réteg reszelt sajt

Ezt a három réteget ismételgetni, amíg a tepsi és az alapanyag-mennyiség engedi. A lényeg, hogy a tetején a ragu és a sajt legyen. Mert ha a tészta van legfölül, akkor nem tud kellőképpen megpuhulni.

Ha kész, akkor előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük (csak nézzük a sajtot, hogy megpirult-e már szépen)


Megjegyzések: 1) A lábasunk, amiben a ragut készítjük, inkább legyen nagyobb, mert nekem is épp hogy belefért minden hozzávaló.
2) Nekünk maradt még ki egy kevés tészta is és egy kevés ragu is. Ezt megcsináltuk "mini zöldséges lasagnének", cukkínivel a tetején.
3) A mini lasagnét sajnos túl sok ideig hagytam bent a sütőben, így a sajt kicsit túlpirult és a tészta is visszakeményedett, de azért ehető meg finom volt.

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...