2013. január 30., szerda

Pogácsa (burgonyás)

  Tegnap arra gondoltam, pogácsát sütök, és a Kedves vetette fel az ötletet, hogy legyen burgonyás, úgyis nemrég vettünk krumplit. Hát kerestem hozzá gyorsan egy receptet, végül találtam is egyet, amiben végre nem volt fél napos hűtőben tárolás, meg mindenféle hajtogatás. Nekem a kelt tészta a melegben kel, egy órát, és nem hajtogatok semmit. A receptet picit módosítottam, dupláztam az adagot, de tojásból meg élesztőből nem gondoltam, hogy dupla adag kéne, margarin helyett vaj és zsír került bele, illetve egy pici cukorral csak megszórtam... és a tojásokat nem választottam szét.

Szóval nálam a hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 20-25 dkg burgonya
- 2 tojás
- 80 g vaj
- 2 ek (csapott) zsír
- 2 dkg élesztő
- 2 tk só
- egy csipet cukor
- 1 kortynyi víz

+ a kenegetéshez egy tojás

  Elkészítés:

  A krumplit héjában főztem meg, mert más receptben ezt láttam, de soha többet! Nagyon lassan fő így meg! Szóval legközelebb szépen megpucolom, összekockázom és úgy dobom fel sós vízben főni. Nyugodtan lehet főzni, hogy a tű szúrására már "szétporladjon". Utána átpasszírozzuk. Nekem nincs kruplinyomóm ("hivatalosan" pedig azzal kéne), úgyhogy villával törtem össze, de szerintem  akár botmixerrel is lehet.
  Közben egy tálban összeöntjük a hozzávalókat: liszt, 2 tojás egészben, vaj picit megolvasztva, beledarabolva (vagy akár folyékonyra melegítve), 2 ek zsír, só, és az élesztő belemorzsolva.
  Miután megfőtt a krumpli és összetörtük, azt is belerakjuk és összegyúrjuk a tésztát. Én gyúrás közben nem bírtam ki és csak raktam bele egy kevés cukrot. Egy ici-pici vizet is tettem még hozzá, a végén pedig beforgattam lisztbe.
  Egy órára lefedve meleg helyre tesszük kelni, majd kinyújtjuk, bevagdossuk, kiszaggatjuk, megsodorgatjuk az alját, tepsibe tesszük (én sütőpapírt használok alá), bekenjük tojással és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.

  A végeredmény nem rossz, de én az eredeti sajtos pogácsa receptemet jobban szeretem. Lehet, hogy kísérletezem még vele, de abban biztos lesz egy kevés tej (és abban futtatom az élesztőt) és egy kevés tejföl is. De alapvetően jó kis recept. Szeretem a pogácsát, hogy ígyis-úgyis finom lesz, nem baj, ha picit módosul a recept, mert nincs minden itthon.

2013. január 29., kedd

Bemutatkozás


  Dorka vagyok, 26 éves, pszichológus, feleség, két gyermek édesanyja. A blogot még 17 évesen indítottam (akkor még a http://pillepillango.blogspot.hu/ url-en), amikor is elkezdtem Anyától sütni-főzni tanulni. Akkor Kezdő szakácsnő néven futott. Mivel én frászt kaptam az "ízlés szerint" receptektől, így rákényszerítettem Anyát, hogy az ízlés szerinti adagokat mérjük le, én ezeket gondosan feljegyeztem, majd megosztottam a blogomon is - hátha más is frászt kap az ízlés szerint receptektől.
  Egy idő után mindenféle más is kezdett felkerülni - érzések, történések, iskolai fogalmazások (hihetetlen, de még ennyi év után is ezek a fogalmazások az egyik legnépszerűbbek a blogon! Még ennyi év múlva is hasznosak a mai diákoknak). A személyes jellegű bejegyzések egy részét kigyomláltam, mert már nem mutatok meg annyi mindent magamból a külvilágnak - mégiscsak "tisztességes családanya" lettem, ahogy egyik barátnőm rámutatott :D (a hideg kirázott ettől a megnevezéstől amúgy)
  A receptek feltöltését is folytatom, de bizony már nálam is sok az "ízlés szerint" recept. Ha nem is használom ezt a kifejezést, de már sok helyen nincs pontos mennyiség. Bocsi!

  2010-ben leérettségiztem (aszódi francia kéttannyelvű), 2013-ban férjhez mentem (és BA diplomáztam), 2015-ben pedig megszületett a kislányunk, Rebeka (és abszolváltam mesteren). Vele Pestről Gödöllőre, gyermekkorom helyszínére költöztünk egy kertvárosi lakásba.
  Majd 2016-ban vettünk egy erdőt (és megszereztem a diplomámat is). Vagyis egy házat óriási, erdőbe futó telekkel. 2017 januárjában sikerült beköltözni, mert hát sok volt a felújítandó. 2017 májusában kisfiunk, Balázs is megérkezett.
  Hosszú távra tervezünk itt, és számos izgalmas dolog történik velünk. Ezekről szól most főleg a blog. Gyereknevelés, kertészkedés (az alapoktól), sütés-főzés, filmek, könyvek...

Hogy könnyebben tájékozódjatok, mi micsoda a blogon:

  Receptek. Az alapoktól a kísérletezésekig. Most kacsingatok a nemzetközi konyha felé is, és az egyre jobb minőségű ételek felé. Vannak vegák és mindenféle mentes receptek is, nézelődjetek!
  A mindenféle egyéb írásomat is közzéteszem, pl. gimis elemzéseimet, beszédeimet, máshol megjelent cikkeimet.
  A háztartásvezetésben igyekszem egyre inkább környezet- és emberbarát megoldásokat keresni, így szépen lassan bővülni fognak az ide tartozó bejegyzések.
  A szépség- és egészségápolásról is nemrég kezdtem el írogatni, mert rájöttem, hogy talán nem mindenkinek olyan természetesek azok a receptek, amiket használok, mint nekem, aki ebben a világban nőtt fel - illóolajok és gyógynövények között. A test ápolása mellett a lelki zajlásokról is írok a Test és lélek rovatomban.
  A Munka és tanulás rovatba írok arról, én hogyan tanulok/tanultam, hogyan lehet kikapcsolni, utána regenerálódni, önmagunkat motiválni, munka témában készítek interjúkat, írok saját terveimről és arról is, Te hogyan tervezd meg saját karriered.
  Az Ünnepek pontban az általam megtartott ünnepekről írok, hogyan lehet megtervezni, különlegessé tenni pl. születésnapokat, évfordulókat, karácsonyt...
  A Timdér és Do kiállítások az egyik barátnőmmel közösen véghezvitt saját fotó-kiállítások, ezekről írtam bejegyzéseket és a legtöbb képet is feltöltöttük.
  Az Ajánlók fül alatt nézni-, olvasni- és hallgatnivaló dolgokat, programokat és weboldalakat mutatok be.
  Az Inspiráció bejegyzések között vannak Próbáld ki! csokrok, Hajrá hétfő és Kreatív kedd bejegyzések és mindenféle apróságok, amiket érdekesnek-inspirálónak találtam.

Kellemes olvasgatást!

Ha kommentek helyett inkább e-mailben írnál nekem: eletazerdobenblog@gmail.com (Most komolyan, ki lopta el az eletazerdoben@gmail.com-ot? Neten nincs semmi hír róla :( )

Üdvözlettel:

Dorka

Tejberizs

  Mostanság nagy kedvenc nálunk a tejberizs, mert nagyon finom, kevés dolog kell hozzá, gyors és egyszerű. Bár az egyszerűt vitatnám... a gyakorlatban valamit mindig elszúrok. Vagy elfelejtem a sót, vagy kevés vizet rakok bele és odaragad, vagy összetöröm a szegfűszegtartót, mint tegnap... Vagy nincs otthon vaj, vagy túl sok lesz a szegfűszeg... (Az első tejberizses élményemhez még nem járt recept, csak néhány mondat, de már ott is adódtak nehézségek.)
  Ettől függetlenül alapvetően ajánlom gyors vacsorának, finom hétvégi reggelinek, desszertnek, vizsgaidőszakos túlélőnek, kollégistának.
 
  A hozzávalók (4 személyre):

- 1 bögre rizs (mi fehér rizsből szoktuk, nem tudom, barna rizsből milyen lenne)
- kb. 1,5 bögre víz
- kevés só
- kb. 9 dl tej
- 50 g teavaj
- cukor
- vaníliáscukor
- fahéj
- szegfűszeg
- mazsola (kb. 80 g)

(+ feltétnek: kakaó vagy fahéj, cukor, esetleg lekvár, befőtt)
(+ az esetleges sűrítéshez: vanília ízű pudingpor)

Elkészítés:

  A rizst egy lábasba öntjük (amiben majd elfér a tejjel együtt is), felengedjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi (ez kb. 1,5 bögre, kicsit talán kevesebb), egy kis csipet t rakunk bele, lefedjük és takarék lángon főni hagyjuk. A sót fontos belerakni, és fontos ilyenkor belerakni! A só által a rizsszemek jobban be tudják szívni a vizet, ezáltal puhábbak lesznek (ezt a Kedves mondta nekem, én pedig hiszek neki). Nem várjuk meg, amíg az összes víz lefő a rizsről, csak annyit várunk, hogy egy részét beszívja a rizs, kicsit nagyobb legyen és kifehéredjen.
  Ezután fölöntjük kb. 9 dl tejjel, ha jó sűrűn szeretjük, akkor kevesebbel. Ennyi tejjel másnapra sem lesz beton állagú. Ismét lefedjük és takarék lángon tovább főzzük. (Fontos a takarék láng, akkor tud puhára főni!)
  Amikor felfőtt, belerakjuk a vajat, elkeverjük, hogy szétolvadjon. Belerakunk ízlés szerint egy kevés fahéjat és szegfűszeget. Óvatosan a szegfűszeggel, mert ha túl sokat rakunk bele, nagyon erős lesz és esetleg a gyomrunk nem bírja el! Olyan 10-15 darab bőven elég lesz. Ekkor belerakhatjuk a mazsolát is, amit előtte érdemes megmosni. Összekeverjük és tovább főzzük, ezúttal már nem rakjuk vissza rá a fedőt. Ha túl sűrűnek ítéljük meg, fölöntjük még egy kis tejjel. Belerakhatunk egy zacskó (13 g) vaníliáscukrot és ízlés szerint cukrot (kezdjük mondjuk 4 ek-nal, aztán kóstolgassuk).
  Hagyjuk főni, időnként megkeverjük, hogy oda égjen, aztán ha elég sűrűnek ítéljük és a rizs is megpuhult, lekapcsoljuk, lefedjük, és még 5-10 percet hagyjuk állni. Ezután tálaljuk.
  Ha sok cukrot tettünk bele, magában is ízletes, de rakhatunk rá kakaót és cukrot (ha hagyományos kakaót használunk), vagy fahéjat és cukrot, illetve én még nagyon szeretem kakaóval és baracklekvárral. Bármilyen lekvár vagy gyümölcsbefőtt finom kísérője lehet a tejberizsnek.

  Ha nem lett elég sűrű, a legvégén szórhatunk rá egy kis vanília ízű pudingport, az segít besűríteni. De mi kipróbáltuk az új, banános pudingporral is, azzal sem rossz, sőt. Lehet kísérletezni.

2013. január 28., hétfő

Arcápolás otthon, természetesen

  Rájöttem, hogy az arcápolásról még nem írtam, úgyhogy most írok. Az alap persze a fizikai és pszichikai egészség (táplálkozás, mozgás, levegő, jókedv, stb.), az ezen felüli dolgokról írok ebben a bejegyzésben.

  A reggelt egy alapos arcmosással szoktam kezdeni, sima, hideg (vagy langyos) vízzel. Nem használok nappali arckrémet, alapvetően igyekszem kerülni a boltban kapható testápoló kencéket, mert hosszú távon a legtöbb esetben szárítják a bőrt és nem lehet leállni róluk, mert a bőr egyszerűen megszokta és rászorul. Ezen felül pedig persze nem természetesek.
  Nyáron annál többre nincs is nagyon szüksége a bőrömnek, mint hogy reggel és este megmossam. Sminket nagyon ritkán használok, így azzal sem kell rutinszerűen bajlódnom és nem is nagyon ajánlom a rendszeres sminket, főleg az alapozót, pirosítót, ilyesmit, amit nagyobb felületen használunk, mert nekem mondhatnak bármit, hogy mennyire átereszti a levegőt, azért csak van a bőrömön valami. Így én a rendszeres használatát nem ajánlom, max. fotózásra, esküvőre, ilyesmi. De az egészséges bőrön ritkán van mit takargatni.

  Amíg kamasz voltam és többet küszködtem pattanásokkal, addig házilag készíthető arctonikot használtam.
Zsíros bőrre a következőt ajánlja az Arometerápia nőknek c. könyv:
- 6 csepp bergamottolaj
- 4 csepp levendulaolaj
- 50 ml vízben (ha lehet, forrásvízben).
  Én ezt használtam kamaszként, illetve volt, hogy csak levendulaolajjal. A vízbe egy kis vattapamacsot belemártottam és azzal átdörzsöltem az arcomat, látszott utána a vattán, milyen szépen tisztította a bőrömet. Ha a vatta nagyon "koszos" lett, vettem egy új vattát és belemártottam azt is a tonikba és még egyszer átdörzsöltem vele az arcom. Ezután általában nem kellett több dörzsölés, viszont az arcomon maradt nedvességet nem letöröltem, hanem szépen belemasszíroztam az arcomba. A tonikos dörzsölés után mindig egy kiadós arcmasszázs következett. Nem volt nagyon szigorú menete, megmasszíroztam a homlokom, arccsontom, az orrnyerget, a szemek körül körkörösen, ahol és ahogy épp jól esett.
  Ezt reggel és este is érdemes megcsinálni problémás bőr esetén.
  Plusz, amit be kell tartani, hogy nem birizgáljuk egész nap az arcbőrünket! Én hajlamos vagyok non-stop birizgálni az arcomat, hajamat, de pattanásos korszakban mindenképp le kell erről állni, mert csak bevisszük a koszt a pórusokba és még pattanásosabbak leszünk. Hagyjuk csak békén az arcunkat. Ha van egy pattanás, azt szépen, tükör előtt, tiszta kézzel nyomjuk ki, amit utána lehetőleg le is fertőtlenítünk (legalábbis lemosunk).
  Egyébként problémás bőrre még a rozmaringot is tudom ajánlani.

Arctonik normál és száraz bőrre:
- 4 csepp gerániumolaj
- 6 csepp levendulaolaj
- 50 ml vízben (ha lehet, forrásvízben)

  Az arctonikokat nyugodtan lehet naponta használni, emellett egyebeket csak hetente vagy havonta ajánlott. Pl. az arcnak is jól esik időnként a bőrradírozás, amihez írtam már receptet. Bőrradírozni problémás bőr esetén lehet mondjuk hetente, egyébként szerintem elég havonta, vagy akár ritkábban is, amikor jól esik és úgy érzed, szükséged van rá.
  A pórusokat a bőrradíron és tonikon kívül egy alapos gőzölés is remekül tudja tisztítani.
Gőzölni sokféleképpen lehet.
 Lehet sima sós vízzel, amikor felforralod a vizet, beleraksz mondjuk 1 ek sót, feléhajolsz, letakarod Magad egy lepedővel vagy törülközővel, hogy ki ne szökjön a gőz, és a gőz felett tartod az arcod mondjuk 10 percig, de akár tovább is, ha jól esik.
 Lehet valamilyen gyógyteával, én kamillával szoktam. Hasonlóan kell, mint ahogy fentebb leírtam, csak az evőkanál só helyett egy evőkanál kamillavirág landol a gőzölgő vízben.
 Lehet illóolajos vízzel is. Ebben az esetben egy kávéskanál szódabikarbóna megdobja az illóolaj erejét, ezt csak akkor tedd bele, amikor már a gőz fölött hajolsz. Ha borsmentát használsz, garantált, hogy kitisztulnak az orrjárataid. Illóolajból óvatosan használjunk ilyenkor, 2-3 csepp elegendő.

Teljes körű arctisztításhoz a következőt ajánlom:
- bőrradírozás
- gőzölés
(- alapos kézmosás és az esetleges mitesszerek, pattanások kinyomkodása)
- tonik
- arcmasszázs

 Ilyen teljes körű arctisztítást problémás bőr esetén akár hetente-kéthetente is meg lehet csinálni. Én, mióta kijöttem a kamaszkorból, egyszer sem csináltam végig ezt a kört, inkább csak egyes részleteit. Viszont kamaszként jól jött.

  A tisztításon kívül az ápolás is fontos. Az arcbőr (mint alapvetően a bőr) védekezik automatikusan az időjárással és egyéb tényezőkkel szemben, és a legtöbb esetben, ha hagyunk neki időt, elég hatékony is. Így én napi szinten nem szoktam nagyon támogatni, nehogy "elpuhuljon", és így nem is igényli a napi támogatást.
  Mostanában, hogy tél van (és különben is öregszem), azért a hideg és a szél kikezdi az arcomat és többet foglalkozom vele. A kedvenc arcápolószerem az olívaolaj. Az üveg száját csak hozzányomom a tenyeremhez, fejrefordítom, amennyi olaj így a kezembe kerül, az bőven elég. Szépen végigkenem vele az arcom (este ajánlom, mert nem szívódik be olyan gyorsan, mint egy testápoló!), bemasszírozom, ahogy épp jól esik, a maradékot pedig a kezembe masszírozom, így az is kap egy kis ápolást.

  Ezen kívül időnként egy arcpakolás is jót tehet. Egyet már kipróbáltam, amiről írtam is, abba a következőket tettem:
- kikristályosodott méz
- tejföl
- gríz
- citromlé
  De arcpakolásra nincs kifejlesztett receptem. Azt rakom bele, ami épp eszembe jut. Egyszer volt egy kis vadmalacunk pár napig, vettünk neki bébitápszert, ami aztán jól a nyakunkon maradt. Remek sűrítő anyag! És hát biztos rengeteg vitamin van benne, szóval ártani nem árthat. Ott is főként mézzel, tejföllel (vagy joghurttal, már nem emlékszem) és sűrítő anyaggal dolgoztunk. Ezek mellé mehet még bármilyen illóolaj, bőrtípustól függően, de a levendula pl. univerzális, minden bőrtípusra mehet. Pár csepp elegendő, attól függ, mekkora adagot készítünk.
  Ha időnk engedi, az arcpakolással együtt szépen feküdjünk le 10-15 percre és relaxáljunk. Ehhez kapcsolhatunk be valamilyen zenét, de élvezhetjük a csendet is. Esetleg egy kád vízbe is becsücsülhetünk. Az arcpakolást pedig kombinálhatjuk hajpakolással is.

Vizsgaidőszak utáni regeneráció - hatodik rész

Családi hétvége

Péntek este a Kedves munkaideje után fogtuk magunkat és leutaztunk Gödöllőre. Sajnos az automata 200 Ft-unkat benyelte, és a másik automatánál szintén ezzel küszködtek néhányan, úgyhogy fogtuk magunkat és beálltunk a sorba. Csodával határos módon nem volt túl hosszú a sor, így tudtunk jegyet venni és épp elértük a vonatot. Sajnos enni már nem volt időnk venni. És sajnos a pénztároskisasszonyt nem igen érdekelte, hogy az automaták átváltottak pénznyelőkké. Sebaj. Leértünk Gödöllőre, a vonat pontos volt.
Mintha egy másik országba érkeztünk volna, nem is egy 30 km-rel arrébb lévő városba. Nagy hó, jég és hideg. Élmény volt hazasétálni, végre egy kis tél. Kétszer seggre is ültem.
Otthon sok-sok pihenés, beszélgetés, olvasgatás és még egy lehetséges esküvőhelyszínt is elmentünk megnézni. Remek ajánlatot mondtak, de még a Kedves nem elég kipihent az átgondoláshoz, úgyhogy beírattuk magunkat kérdőjelesen, de még kell egy kis idő, míg megbeszéljük és lefixáljuk.
Szombat este közös filmnézés, eredetileg a Tarantino-féle Becstelen Brigantykat akartuk nézni, de a bátyám a régebbi, Enzo G. Castellári által rendezett Becstelen Bakák, ill. a hivatalos magyar címén (ami egybevág az eredeti olasz címmel): Az az átkozott páncélvonat (1978) c. filmet töltötte le (ami Tarantino filmjének alapjául szolgált), azért végignéztük, ha már elkezdtük, és szerintem nem volt rossz, sőt. Bár sajnáltam, hogy majdnem mindenki meghalt és érdekes volt, hogy a háborúban tényleg ennyire könnyen és gyorsan szövődnek szerelmek?

Vasárnap ismét útra keltünk, visszajöttünk Budapestre (az én orrom lett érzékenyebb és mindig ilyen büdös volt, vagy aznap valamiért büdösebb volt a város?), meglátogattuk a Kedves édesapját és apai nagyanyját, együtt ebédeltünk, felköszöntöttük leendő apósomat, ebéd után még tévézgettünk közösen - egy időre kitévéztem magam, azt hiszem - utána pedig hárman, a Kedves, leendő após és én elmentünk moziba, megnézni a Skyfallt, ez is szülinapi ajándék volt. Sajnos már csak 2D-ben, de szerintem nem nagy a különbség. A Kedves apukájának tetszett, úgyhogy siker! (mi már láttuk előtte is, nem rossz film) Ezután bevásároltunk, hazabattyogtunk és végre ismét NCIS-t néztünk :)) Melegszendviccsel, forralt borral és puszedlivel.

2013. január 25., péntek

Vizsgaidőszak utáni regeneráció - ötödik rész

Ketteske ketrece előtte, utána

Végül Ketteske is rám maradt, a Kedves élt egy kártyával tegnap, úgyhogy ma a másik patkányka ketrecét is én pucoltam ki. (a kártyás dologról majd hamarosan írok szerintem) Közben futkározott is egy sort legalább.

Hűtő, takarítás előtt, után
És nem, nem csak annyi változott, hogy kevesebb lett benn a kaja. De nyilván kidobtam az egyértelműen romlott, vagy gyanús dolgokat. Emellett kitörölgettem alaposan és átrendeztem. Hát, elutazunk a hétvégére, nem csoda, hogy nincs teli. És a nap folyamán még 3 elem eltűnt a hűtőből.

Mikró teteje takarítás és pakolászás előtt, után
Hát nem sikerült mindent elpakolnom, mert a macskakajának (ami a patkányoké, Ubul imádja) nincs máshol helye, ez az üveg meg nem fér be az üvegekhez, de Anyáéknak sem akarom lepasszolni, mert a kupakja Ketteske ketrecében van.

Ezek a látható haladások ma. Emellett arc és hajpakolást is készítettem ma. És rádöbbentem, hogy az arcápolásról még nem írtam, na majd... Szóval a hajamra olívaolaj került, találomra kiöntöttem egy adagot, abba találomra csepegtettem egy kevés eukaliptuszt, rozmaringot és gerániumot. Kicsit problémás a fejbőröm. Jól bedörzsöltem a fejbőröm, a hajszálak végét belemártogattam az olajba, össze-vissza kenegettem már az egészet, de még így is maradt. Szóval betekertem a hajam egy fürdősapka alá, aztán rá a törülköző. Mit csináljak a maradék olajjal? Hirtelen öltettől vezéreltem beleöntöttem egy adag sót és azt használtam az arcomra bőrradírnak. Hát... a só jól radíroz, az olaj viszont - olajos. Szóval érdekes lett az arcbőröm, illetve csak simán olajos. Ledörgöltem vattával, aztán hát, lesz ami lesz alapon elkészítettem a tervezett arcpakolást, hátha az majd segít. Tejföl és kikristályosodott méz volt a terv. De ezek együtt túl folyékonynak tűntek nekem - egyébként nagyon finom! Mivel sűrítsem? Keményítőt talán mégse... hát grízt öntöttem bele, csak nem árt a bőrnek. És végül is összehúzta annyira, hogy fel tudjam kenni az arcomra. De jó sok készült, úgyhogy ezt majd be kell tegyem a hűtőbe. Vagy megeszem! Így is megkóstoltam, és nem rossz. Bár nem tudom, a nyers gríz árt-e. Minden esetre aki ilyen pakolással próbálkozik, az csökkentse az adagokat! Az arca szerintem egy-egy teáskanál ebből és abból, elég is. A fél bögrényi kicsit sok. De végül is nagyon sűrű bőrradírnak sem rossz... amíg be nem szívta a gríz a nedvességet és fincsire meg nem puhult (most kóstoltam, édességnek sem utolsó). Szóval ez lett. Ja, még egy kis citromlével is kiegészítettem. Ehhez az egész mókához gondoltam, berakok egy kis csajos zenét, a Back Street Boysra szavaztam, mert én szeretem őket. Legalábbis azt hittem. De most nem esett jól. Váltottam The Cardigans-ra, de most az sem nyűgözött le úgy... Most valahogy semmi sem. Furi. Viszont már kb. egy órája rajtam van mindez, le is csúszott a törülköző a fejemről, úgyhogy megyek tusolni, és összekészülni, mert Gödöllőre megyünk. És még a szuper kajámat is meg kell egyem.
Ja igen. Mit együnk, amikor alig van itthon valami? Tésztát főztem, ráöntöttem a maradék sűrített paradicsomot és sajtot reszeltem rá. Egy kis kecsap is ment a második adagra. Nem is rossz. Minimalista. Desszertnek meg a pakolás és a maradék teák.
Emellett kivégeztem a Jung: Emlékek, álmok, gondolatok könyvet és a Veronica Mars sorozatot.

Ó, és Moly-on most kattintottam a szerencsesütire: "Higgy nekem most az egyszer: minden vagy, csak éppen hétköznapi nem!" Ó, ez édes. Elsőre. Aztán belegondolok: Ezen kívül tényleg minden vagyok? Húha, az ijesztő.

"Sorozatolás" 2 - Veronica Mars és NCIS

Veronica Mars 1-2-3. évad, képek innen, innen és innen
Veronica Mars

A Szívek Szállodája után új sorozatra vágytam, olyanra, amit egyedül nézek, csajos, így van sorozatom arra az időre is, amikor nincs itthon a Kedves. Mivel sajnos az NCIS-t nem nézhetem, azt ugyanis együtt nézzük. A Veronica Marsot nővérem dicsérte, illetve ki is dobta a Google ajánlatnak, amikor a Szívek Szállodájáról olvastam valamit. Hát gondoltam, megszerzem magamnak. Meg is szereztem.
Az első évad szerintem zseniális. Látszik, hogy jól összerakták, átgondolt, szép íve van. Ilyen nyomozós-szerelmes-érdekes-izgalmas. Főleg lányoknak, de nem kizáróan. Van benne csinos lány és helyes fiú is, akció is meg szerelmi szál is.
FIGYELEM! CSELEKMÉNYLEÍRÁS KÖVETKEZIK!
A történet onnan indul, hogy V. 11-es gimnazista, a volt seriff, jelenleg magánnyomozóként dolgozó Keith Mars lánya. Azért váltották le, mert egy gyilkossági ügyben kitartott amellett, hogy nem az elítélt a gyilkos, hanem a megölt lány apja. A megölt lány V. legjobb barátnője volt, Lilly, aki mellesleg V. volt barátjának, Duncannek a húga. Az ügy miatt V. kikerült a baráti társaságából, inkább az apja mellé állt, és segített is neki apróbb ügyekben nyomozni. Az első évad ekörül a gyilkosság körül forog főként és V. szerez néhány jó barátot is, Wallace-t, Weevilt és Mac-et. A végén pedig végre összejön Logannel, és a gyilkos kilétére is fény derül.
A második évad elég zagyván indul, nem jött be annyira, V. szétmegy Logannel, összejön Duncannel (én meg Dean-t írtam, kis Szívek Szállodája...), aki végül kikerül a képből. Aranyos srác meg minden, de nem volt benne elég spiritusz, valahogy nem kedveltem. De azért nem semmi, amit a lányáért megtett - ahogy az se semmi, amit V. tett. Végül is kikupálódik a sorozat, ez az évad főként egy sulis gyilkosság körül forog, felrobbantottak egy buszt, amin diákok voltak. Az évad brutális csattanóval záródik. És Logan ismét a képben ^^ Eljön a bizonyítványosztás, szegény Weevilt lecsukják, őt ezzel csúnyán leépítik. Illetve Wallace barátnőjét, Jackie-t teljesen kiírják a sorozatból, azt a párt nagyon sajnáltam. Eleinte nem bírtam Jackie-t, de a végére olyan aranyos párt alkottak.
A harmadik évadban első éves egyetemisták, V. néha unszimpatikus, amikor túl bizalmatlan a barátaival szemben is és kissé hisztis. Bekerül a képbe néhány új arc, mint Piz és Parker. Piz... szegényt kicsit nyálas figurának csinálták meg, egyébként jólelkű, kedves srác. A Jófiú. Ebben az évadban a fő ügy az egyetemi megerőszakolások ügye, természetesen V. ezt is megoldja. Szerelmi ügyek zajlanak össze-vissza, bár szegény Wallace ezekből kimarad, kevés szerep jut neki ebben az évadban, normális barátnő pedig egy se. Mac viszont beindul. Ja, negatívum a harmadik évadnak, hogy az openingjét szerintem elszúrták. Az első kettőé sokkal jobb volt.
Sajnos ezután a sorozatot abbahagyták... még egy-két morzsát lehet találni a negyedik évadról, de végül nem forgatták le teljesen, film sem készült, pedig volt tervben. Az egész pedig irtó befejezetlen maradt. Még egy évadhoz képest is. Logan sztorija... Keith sztorija... V. gyakornoksága az FBI-nál, Wallace-nek valami barátnő? És Weevil... a harmadik évadra nemcsak, hogy meghízott, de eléggé ki is került a középpontból, gondnok lett, más szerep való neki.
VÉGE! LEHET OLVASNI!
Hiányozni fog a világa. Keresnem kell egy új sorozatot. De ez igazán lekötött, végig. És senki sem lett unszimpatikus benne hosszabb távon - mondjuk lehet, hogy azért, mert csak 3 évadot élt meg. Veronica haja ki tudja, a végére milyen hosszú lett volna! De azt hiszem, nekem az első évadban tetszett legjobban a frizurája, azt hiszem, jövőre én is visszaváltok a rövidebb frizurára... (esküvő után)
Még annyit, hogy pszichológiailag nem tudom, mennyire hiteles... Illetve ennek jobban utána lehetett volna menni. Azért V. jó sok mindenen keresztülment, és persze, ideig-óráig volt is rá hatással, de mintha hosszú távon nem maradt volna belőle semmi. Bár persze, ez a munkája. Illetve Dick és Logan lelki dolgai... basszus, azért ők elég sokat megéltek. És épp elkezdték volna kibontani ezeket a szálakat is. Hüpp. Vicces rész volt viszont, amikor a Szívek Szállodája Loganje besétált a sorozatba, és szemben ült a V. M.-beli Logannel.

NCIS


Az NCIS csapata, kép innen
Az NCIS szintén nyomozós film, nagyobb hangsúly van a nyomozáson, mint az egyéb szálakon - ellentétben a Veronica Marssal, ott azért elég lényegesek a magánéleti szálak is és többet is tudunk meg róluk - de azért itt is alakulnak érdekes dolgok. Tengerészeti bűnüldöző hivatal, vagy mi a magyar fordítása. Szóval főként tengerészeket érintő, vagy a tengerészethez tartozó területeken történt eseteket vizsgálnak. Ezt nyugodtan lehet párban nézni, tapasztalat, mind a két félt, a nőt és férfit is le tudja kötni. Szerintem jobb, mint a többi hasonló sorozat, mint bármelyik Helyszínelők, az nem tudott ennyire lekötni.
CSELEKMÉNYLEÍRÁS!
Az első két évad zseniális, imádtam, nagyon jó kis csapat jött össze. Aztán azt hittem, DiNozzo-t ölik meg, nagyon odavoltam. De túlélte, azt hittem, végre összejönnek Kate-tel, erre meg.... Durva volt.
Nem hittem, hogy lesz még olyan jó a sorozat, mint az elején, a 3-4. évad kellett ahhoz, hogy magára találjon a sorozat, Ziva beépüljön, kialakuljon a szerepe, személyisége. Most már, hogy valahol a 7. évadnál járunk, elmondhatom, megéri kivárni azt az időt, amíg a sorozat visszakapja a lendületét. Mert visszakapja és meg is tartja! Még mindig nagyon izgi! És ennek szerencsére még nem is értünk a végére! :)
A szereplők érdekesek, bár néha túlzásokba esnek, főleg Abbynek vannak érdekes megnyilvánulásai, de Timnek is vannak furcsaságai, és túlzottan lefogyott. Egyébként mindenki imádnivaló! :)
VÉGE

2013. január 24., csütörtök

Vizsgaidőszak utáni regeneráció - negyedik rész


Étkező asztal, előtte-utána (és se smink, se photoshop nem kellett hozzá!)

Ubul előtte és utána, frissen, tisztán és üdén
Ja, hát a mai napomból kb. ezeket lehetne tárgyi dolgoknak kiemelni. De azért történt még pár dolog.
- reggel most később keltünk fel, sétáltunk, de ajándékot mentünk venni, úgyhogy elfelejtettünk betérni a kedvenc pékségünkbe és egy másikban kötöttünk meg - soha többet!
- hazafelé bambulás, anyával telefonálás
- itthon a fent említett dolgokat csináltam főként, Veronica Marsról meg több képet inkább nem teszek ki :D
- régi barátra ismét ráírni, mert a múltkori üzenetre nem válaszolt - most kaptam tőle választ szinte azonnal!
- végre rábírtam magam arra, hogy telefonáljak esküvő ügyben!!! Épp időben, augusztusban szombatok közül már csak a 24. szabad. Nagyon jó ajánlatot mondtak, szombaton megyünk megnézni a helyet. Drukkolok magunknak! :)
- ma a torna elmaradt, olyan tunya kedvem van ma, legalább az asztalt és Ubult megcsináltam. Ketteske a Kedvesre marad. :) Ubul pedig bűbájos! Csak szegény még mindig nem mer rálépni  a parkettára, csak a leterített szőnyegen hajlandó közlekedni. Illetve átmászik bármire, amit elér a ketrecről (ha ott vagyunk, már ugrik is!)
- mosogattam is, egész jól áll a lakás, a gáztűzhelyre és a kádra kéne rászánni magam- és ma arra is volt időm, hogy csak úgy gondolkozzam - ezért volt olyan jó kamasznak lenni, mert sok időm volt csak úgy gondolkozni (és nagy szükségem is volt rá), azt hiszem, irkálni is fogok majd
- majd elfelejtettem: elküldtem végre a műhelymunka-vezetőmnek az SPSS fájlt, amibe az adatokat írtam, illetve az új változókról egy listát. Hát, sajnos az SPSS fájl ellenőrzésekor rájöttem, hogy 2 fontos adatot rosszul írtam be, amit most ugyan javítottam, de így hibás eredményeket tüntettem fel a műhelymunka dolgozatomban, úgyhogy a dolgozat most már nem csak, hogy összecsapott, de hibás is. Remélem, a kettest azért megadja.

2013. január 23., szerda

Vizsgaidőszak utáni regeneráció - harmadik rész


A mai nap röviden:
- majdnem egyszerre ébredés a Kedvessel, fél órával az ébresztő előtt - hosszú közös reggel
- reggeli fél gréfrút (belőle sajnos semmi nem maradt, ami felkerülhetett volna a képre)
- közös séta a Kedves munkahelyéig, péksütis közös reggeli (ebből sem maradt semmi a délutáni fotózásra)
- visszafelé beugrottam a Corvin plázába vásárolni. Végre vettem magamnak egy új táskát, amibe belefér a szemüvegem és a zsebnaptáram is - és tiszta, meg nem foszlik. Remélem, a Kedvesnek is tetszeni fog. Már nem volt türelmem többet nézelődni. De ha a táska nem is, a 3 pár zokni és a cipőápoló biztos tetszeni fog neki. Mostanában csak ezeket a zoknikat hajlandó hordani, úgyhogy kellett már az utánpótlás. A bakancsa pedig már nyafog cipőápoló után. Leugrottam a CBA prímába is, ott meg jó árban volt narancs (többet vettem, mint amennyi a képen van), meg sör (abból is többet vettem), illetve panírozott csirkemell (azt nem vettem ki a fagyasztóból a kép kedvéért)
- itthon ágyneműmosás (megyek is teregetni) és csere, Veronica Mars maraton, e-mailezés (anti-halogató szerda! De a telefonálást persze elfelejtettem...), ebédre bögre tea és narancs (sok volt a reggeli), napi szerelmes vers (a mai nem olyan jó, nem idézem ki)
- itthon még: egy napra név nélküli híresség lettem! A linket, linkeket inkább nem csatolom, még a végén a nevem is kikerülne. De mókás. Érdekelne, honnan informálódnak azok a fantasztikus újságírók. Komolyan.
- aztán: további V. M. (kép innen) és végre tornaaaa!!! Maradt a Travie McCoy, jó kis lemez! Bár ma talán több volt a tánc és a nyújtás, de hé, legalább mozogtam aktívan fél órát és boldogsághormonokat termeltem! (táncolni jó!)
- uzsira egy szelet bundáskenyér almával - szeletelve, hogy többnek tűnjön, és többet elvileg nem akartam... de végül is ettem egy kis pizzát is, ami már nem is került föl a fotóra
- és egyelőre ennyi. Meglátjuk, hogy alakul az est további része.
- ja, és majdnem lemaradt: a két literes üveg, amiben már alig van víz, tök jól állok! Tegnap túlteljesítettem! (nem véletlen keltem fel hamarabb)

Egy kis extra, V. M. soundtrack, hallgassátok.



Ui.: Amit elfelejtettem: Ma megrázott az áram, amikor az átalakítós töltőt az átalakítójával együtt akartam kihúzni. Életem első áramütése. És remélem, az utolsó is. Semmi baj nem történt.
Este átjött a Kedves legjobb barátja, a fiúk söröztek, én idővel vacsit készítettem, a Kedves pedig kipróbálta az új cipőápolóját. Fújós, méhviaszos. Jó alaposan befújta a cipőjét, jutott a padlóra is bőven. Olyan csúszós lett, hogy ihajj. Félő volt, hogy a holnapi tornámon elesem, úgyhogy egy kis forróvíz, ablaktisztító és padlóápoló segítségével élhetővé varázsolta a Kedves a parkettát. Na, ennyi mára. Jó éjt! (most megyek teregetni, közbejött a legjobb barát)

2013. január 22., kedd

Vizsgaidőszak utáni regeneráció - második rész

   A tegnapi naphoz még hozzáfűznék annyit, hogy végül nem néztem Veronica Marsot, hanem blogoltam, aztán begyúrtam egy pizzatésztát, és végül elmentem a Kedves munkahelyére, hogy együtt sétálhassunk haza.
Hazafelé vettünk a pizzához még pár dolgot, illetve sört és bort. A pizzakészítés közben adódott némi nyűgösség, részben azért is, mert kissé alacsonyabb lett az ingerküszöböm a hasfájástól és émelygéstől, ami meglepett este. Csalódott is voltam, hogy nem kívánom a bort, pedig úgy elterveztem az estét, hogy milyen hangulatos lesz. Ittam kis svédcseppet, ment közben tovább a pizzakészítés és a Kedves és nagyon kedves volt (a név kötelez), enyhítette a nyűgösségem, és egy 6-osról sikerült levinnie 4,5-esre, aztán elmúlt a hasfájás, émelygés, úgyhogy végül elég kellemes kis esténk kerekedett. A Kedves Hős lett! Az a finom Tokaji sárgamuskotály, szegény, nem kapott valami jó minőségű dugót, a dugóhúzó csak a fél dugót tudta kiszedni, az alsó fele benne maradt az üvegben. Dilemma, mit csináljunk. Belökni még se kéne... Az összes csavart a Ferenc téren hagytuk a felújítás miatt. Mi legyen? Végül a Kedves talált egy ittmaradt, kósza csavart, amit betekert, ráhurkolt egy cipőfűzőt (Timdérem, ez Tőled van! Valamelyik ajándékomat kötözted át vele), és azzal húzta ki. A csavart. A dugómaradvány nem mozdult. Nem volt nagyobb csavarunk itthon, mi legyen? Hát az egyik szekrényből kicsavart egy nagy, ikeás csavart, azzal próbálkozott. Elsőre csak a madzag jött, de azt vissza tudta hurkolni a csavarra, és sikerült! Az én Hősöm kiszedte a dugómaradványt! Sajnos minimális parafa maradt az italban, a Kedves próbált kiszedni a kisujjával, de egy férfi kisujj oda nem elég vékony, az én ujjam viszont igen, úgyhogy kiszedegettem, amennyire tudtam - így részese lettem a hőstettnek - és koccintottunk a sikeres akció után. Ezután természetesen néhány NCIS következett és végre időben feküdtünk le aludni.

  Ma reggel folytatódott a regenerációm. Sajnos reggel elég vacakul aludtam, össze-visszaságokat álmodtam, kissé morcosan és kómásan ébredtem. Nem is kísértem el most a Kedvest, inkább itthon maradtam. Megettem egy fél grépfrútot, hogy beindítsa az emésztésem, megnéztem egy Veronica Mars részt, aztán nekiálltam tornázni.
  Tudni kell (vagy lehet) rólam, hogy nem nagyon bírom a monoton dolgokat - pl. minden nap ugyanazokat a gyakorlatokat megcsinálni, csak többször és egyre többször. Az ilyen tornasorok nem nekem valóak. Ami nekem bejön, az az, ami változatos, vidám, élvezem is közben. Nem hajt eléggé az, hogy nem baj, most szenvedek egy kicsit, de utána majd milyen csinos leszek. Ettől még nem lesz élvezetes.
  Úgyhogy választottam egy CD-t, Travie McCoy-tól a Lazarust. Vidám, összesen kb. 30 perces, ideális elsőtornázóknak vagy hosszú idő után újratornázóknak. Vagy csak nekem. Az első 2,5 szám bemelegítés volt, táncolgatás, térd- és sarokemelés, hullahoppkarikázás. Utána következett egy kis vádli (szék mögött állva aprókat föltolni, mindig lábujjhegyen maradva, a sarkat nem letéve), nyújtás. Azt hiszem, ezután jött a belső comb, a multifunkcionális Body Trimer mell és combizom erősítőmmel, és nyújtás. Hasizom, jó sok haspréssel, simán és oldalirányban is, majd nyújtás. Azt hiszem, ez után megint táncikáltam egy sort, aztán farizmoztam. A farizomhoz a youtube-on találtam egy remek gyakorlatsort, amit ha valaki minden nap megcsinál, érzés szinten szerintem kb. 2 hét után lehet érezni a változást. De csupán néhány gyakorlatot is ki lehet belőle emelni, én legalábbis ezt tettem, azt variálgatom, növelem az elemszámot. Ezután egy sor mellizom következett a már említett multifunkcionális eszközömmel, aztán még egy kis farizom és egy jó adag nyújtás. Végére is értünk a CD-nek. Persze közben jó sokat ittam. Az a jó az otthontornázásban, hogy bármikor ihatok, nem maradok le semmiről, és hangosan énekelhetek a zenével együtt.

  Már tegnap is kiöntöttem egy 2 literes üvegbe egy adag vizet, hogy azt aznap meg kell igyam. Tegnap nem sikerült mindet, de volt, hogy pohárból külön ittam, nem az üveg vízből, úgyhogy azért megvolt a 2 liter. Ma már most sokkal jobban állok, a tornázás közben kellett a víz. Talán több is lesz, mint két liter.

  És végre pedig végére értem a mosogatásnak! (az első kép már csak az utolsó adag mosatlant ábrázolja, az összes mosatlan nem fért volna rá egy képre)












A mosogatás után leültem, elolvastam a mai napra a verset az Új szerelmes kalendáriumból. Janus Pannoniust nem kedveltem túlzottan általánosban, de ez a verse tetszett. Nem túl művészi vagy eredeti, de így kell beszélni egy lányhoz, igen. Így kell látni, ha szerelmesek vagyunk. Ő szebb és jobb mindennél és mindenkinél. A hibái ellenére, vagy épp azért, azokkal együtt.

Janus Pannonius

Ágnesről

Életem, Ágnes, amint a szemed lángjába te-
      [kintek,
      páros csillagnak vélem a két szemedet.
Százszor szebb az, mint az egész tele-csilla-
      [gos égbolt.
      szebb, mint Vénusszal fönt ragyogyó
      [Jupiter,
szebb, mint Sziriusz, állócsillagok éke, ha véle
      fent van a Sarkcsillag fényes iker-tüze is.

Nemes Nagy Ágnes fordítása

2013. január 21., hétfő

iPARKODOM.hu - ha szakember vagy, vagy szakember kell, esetleg van egy barkácsüzleted

Néhány nappal ezelőtt végre elindult a Párom által is fejlesztett iparkodom.hu oldal.
Az oldal lényege az, hogy bárki feltölthet ajánlatokat, aki regisztrál az oldalra. Ablakcserétől kezdve autószerelésig bármilyen munkára lehet embert keresni. A regisztrált szakemberek megkapják ezeket a lehetőségeket, és licitálnak a munkára. Az ajánlatkérő pedig válogat az ajánlatok közül.
Emellett barkácsboltok is reklámozhatják magukat az oldalon, illetve vevőiknek ingyenes regisztrációs kódot adhatnak.
Az iparkodom.hu megtalálható a facebook-on is!
Kedvcsinálónak egy kis videó.
Az oldal beindításához szükség van emberekre, úgyhogy akinek munkára vagy munkaerőre van szüksége, az regisztráljon, és indítsuk be együtt az oldalt!
Ingyenes csomagok igényelhetők január 31-ig!

Vizsgaidőszak utáni regeneráció - első rész

   Péntek este 21:09-kor végleg lezárult a vizsgaidőszakom erre a félévre. Ugyanis akkor küldtem el az utolsó beadandómat. Bár a beadandó sajnos összecsapott lett, mégis hihetetlen jó érzés volt belegondolni abba, hogy egy szabad hétvége áll előttem; sőt, szabad hetek állnak előttem.

   Meg is kezdődött a regeneráció már aznap. Bekentem az arcbőröm olívaolajjal, mert azt kellett észrevegyem, hogy megviselték az évek, a cudar időjárás és a vizsgaidőszak, amikor nem sok figyelmet fordítottam a bőrápolásra. A "megviselték az évek" talán viccesen hangozhat, mert hát mit akarok, csak 22 vagyok - de látszik. Látszik, hogy már nem vagyok 18, és kb. egy éve az első állandó ráncom is megjelent. Szerencsére egy mosolyránc, úgyhogy el tudom fogadni. A jobb arcomon egy mosolygödröcske eredménye. Nem szimmetrikus úgy tűnik a mosolyom, mert a másik oldalon nincs.
   Ezután kicsit körbeugráltam az én Kedvesemet, örültem, hogy végre foglalkozhatok vele. Épp fájt a lába, hát kapott lábfürdőt (felavattuk az új lavórunkat!), meg masszázst. Aztán leültünk NCIS-t nézni kakaóval (tökéletes lett!) és popcornnal. Néztük úgy hajnal 1-ig, aztán zsupsz be az ágyba, másnap későn kelés, beágyazás, fésülködés, felöltözés (ahogy a napirend diktálja), főzőcskézés (chilis bab és puding), még egy kis NCIS, este pedig elmentünk nővéremékkel megnézni a Hobbit c. filmet.
   A film annyira nem volt jó, mint reméltem. A tájak gyönyörűek, de nekem az eleje kissé vontatott volt, sokat forgolódtam és ásítoztam (fáradt is voltam, de egy jó film jobban lekötött volna), aztán belejöttek, de hát na.. összességében nem az igazi. Viszont a fiatal Bilbót játszó színész nekem sokkal szimpatikusabb hobbit, mint szegény Frodó. Jobban passzol a karaktere hozzá, szerintem, bár nem vagyok hobbit-szakértő, a könyvet sem olvastam.
   Este még egy kis NCIS és vacsora, aztán alvás. (Ja, túrázni nem mentünk, mert nem esett elég hó.)
   Vasárnap ugyanúgy reggeli rutinok, kis mosogatás, vagy aznap, vagy szombaton volt mosás és teregetés is, vasárnap is egy jó adag NCIS, szóval pihenés és döglődés a javából. Illetve végre epiláltam is, meg hajat mostam, bekenegettem magam, kellett már.

NCIS - az új csapat


   A hétfői napra feliratkoztam zsírégető órára, de végül nem volt lelkierőm elmenni. Egyedül nem jó... Helyette viszont főztem reggel teát a Kedvesnek, elkísértem a munkahelyére, közben beugrottunk az aktuális kedvenc pékségünkbe és megreggeliztünk, beszélgettünk. Hazafelé is sétáltam, nem villamosoztam, mert rájöttem, hogy lejárt a bérletem. Így kb. másfél órás sétával indítottam a napot. Érezte is a combom meg a fenekem. Hazaérvén gyorsan harci szerelésbe bújtam. Először megpróbáltam magassarkúban tenni-venni, ahogy a terveimben állt, de hát egyszerűen bosszantó abban dolgozni! Nem lehet olyan lendületesen haladni a munkával. Úgyhogy a magassarkúban való járás megtanulását egy másik alkalomra halasztom. Inkább sportcipőbe bújtam, kiráztam minden plédet és rongyszőnyeget, a rongyszőnyegek közül a 3 koszosat bedobtam mosásba, kiporszívóztam és felmostam. A konyhában csak később, ott mosogattam, amíg a többi helyen felszáradt minden. Majdnem a végére is értem a töménytelen mosatlannak (a múltkor végül nem mosogattunk el a Kedvessel), a padló meg csillog-villog, úgyhogy jippí!
   A nagy munka után következett egy kis olvasgatás. Behoztam a lemaradást az Új szerelmes kalendáriummal, úgyhogy ezentúl már csak napi egy vers az adag. Próbálkoztam a L'île au trésor-ral is, hogy haladjak a franciával, de kell hozzá a szótáram, úgyhogy majd inkább holnap folytatom, amikor nagyobb lelki erőm lesz szótárazni.
   Ebédre beugrottam a Kedveshez, elmentünk együtt ebédelni, kettesben. Finomat ettünk, jót sétáltunk oda- meg vissza, és elhatároztuk, hogy rendszeresítjük. Heti egyszer megérdemeljük ezt. A hétfőim meg úgy néz ki, a szorgalmi időszakban is szabadok lesznek.
   Most pedig nézek még egy Veronica Mars részt, várom haza a Kedvest, hogy menjünk vásárolni, vacsikészítés, borozgatás, romantika, és ha minden jól megy, jól elverem UNO-ban.

2013. január 16., szerda

Vizsgaidőszak utáni tervezés

Ma végre letudtam az utolsó vizsgámat is, személyiséglélektanból. Mindenki rettegett, ki is osztott néhány egyest, de én valahogy szerencsés csillagzat alatt születtem. Szuper tételt húztam és a vizsgáztatók is jófejek voltak. Gyakorlatilag Freud és Jung összehasonlítása volt az egész - a két alapember. Kívánni se kívánhattam volna ennél jobbat. És senki másba nem kérdeztek bele. És ötös lett. Hipp-hipp-hurrá! :)
Még péntekig le kell adjak egy beadandót, de ma pihenek. Végre volt időm főzni, így elkészült a régóta tervezett grízes tészta, bár kicsit csomós lett a gríz, de tényleg csak picit, egyébként nagyon finom lett. Aztán jöhet a Veronica Mars harmadik évadja. Este pedig elmosogatjuk a Kedvessel kettesben a szennyes edényeket (felgyűlt egy kevés) és NCIS-t nézünk. Kívánhatnék-e ennél többet?

De lássuk a "túléltem ezt a vizsgaidőszakot is, most van 2 hetem pihenni" programtervét:

- jan. 19., szombat: túra, vsz. Normafára. Eddig kimaradt az életemből, úgyhogy már nagyon várom! Remélem, minden szép havas lesz! :)
- vasárnap: nem tudom. Szabad program. Annyira jó érzés! :)
- hétfő-péntek:
  - napi rutinok rendes elvégzése, emellett napi +fél óra, zónánként haladva. Ez nem megterhelő, és két hét alatt tutira visszabillen a lakás a normál, tiszta, takaros állapotába, amit majd igyekszem fenntartani a szorgalmi időszakban
Fitness innen
  - napi szinten foglalkozni az esküvőtervezéssel (ha épp nincs mit lépni, akkor azonnal mehet a pipa) - ruhaügyben dönteni, kinél varratok, elindítani az öltönyügyet, feltelefonálni néhány helyet, időpontot választani, átfutni még egyszer a vendéglistát, zenekeresés.
  - jan. 30-ig (amíg le nem jár a fitness-bérletem) minden nap elmenni a terembe valamilyen órára, és lehetőleg szaunázni is
  - jegyeket beíratni az indexbe!
- naptól függetlenül: 
  - olvasni: jan. 29-ig 8 Nagy László vers a kihívás miatt; befejezni végre Jung: Emlékek, álmok, gondolatok c. könyvét; felzárkózni az Új szerelmes kalendáriumból az adott naphoz. Emellett ha időm engedi: Utas és holdvilág, A világ teremtése, Indiánok, Bukfencező múzsa - ezeket egy másik kihívásra
Bálna onnan
  - művészkedni: erre a kihívásra, új bálnát alkotni, kipróbálni az olajkréta készletem, amit karácsonyra kaptam
  - jan. 26. szombat: túra Gödöllőn
  - Veronica Marsot nézni
  - márc. 1-ig: beadni a jelentkezésemet MA-ra
  - megírni az önéletrajzomat és a motivációs levelemet
  - referenciákat beszkennelni
  - barátnőzés
  - zenét hallgatni és közben nem csinálni semmit (max. énekelni és elmélkedni)

Tartalmas két hét lesz. Kis munka, pihenés, aktívkodás, művészkedés. Jippí!

Ui.: Majd elfelejtettem! A napi takarítást magassarkúban fogom csinálni! Egyszer a magassarkúban való egyensúlyozást is meg kell tanuljam.
Uui.: Még egy kis francia is kell! Napi 15 perc franciául olvasás! Minimum! Nem nagy cucc, de kezdetnek épp elég.

2013. január 9., szerda

"Hold ereje, változtass át engem!" - 2012-es összefoglaló, 2013-as évkezdés


Szusszanok most egy keveset a tegnapi húzós vizsga, és a jövő heti húzós vizsga között. Mint minden évben, ebben az évben is húzott a család tarot-t. Az én idei nyertesem: A Hold.

Kulcsszavak: Halak; utolsó próbák; tévutak; illúziók; a karma beteljesedése; szembenézés a tudatalattival; új tudati szint küszöbe.

A képen a fogyó hold jelenik meg, egyre mélyebbre ereszkedik a lélek belső sötét rétegeibe. Az utolsó, néha legnehezebb próbák periódusa. Nagy a veszély, hogy a sötétségben elvész a tulajdonképpeni cél. Illuzórikus érzékelések és csalogató kísértések leselkednek az úton, megpróbálva tévútra vezetni a vándort.
   A kártya nagyobbik, felső része keskeny átjárót jelenít meg, melyet félelmetes farkasfejű lények (Anubisz, a halottak egyiptomi istene) őriznek. Kezükben főnixbotot tartanak, és - mintegy kulcsokként - Merkúr és Plútó szimbólumait. Lábuknál sakálok ólálkodnak a tudatlanságból vagy puszta kíváncsiságból közeledők tetemére várva. Mögöttük - hatalmukat jelképezve - kapuk tornyosulnak, fenyegetően és sötéten.
   Az őrzött bejárat a női nemi szerv, a vagina jelképe is. A Hold itt a nőiesség tudattalan területét szimbolizálja, a változót, a nedveset, a félhomályost, a csábítót, a félelmetes magnetikus vonzerőt. Minden misztikusnak, kétségesnek, bódítónak tűnik.
   Új élet azonban csak átjárón való áthaladás útján keletkezik. A tudatosság felé vezető út a tudattalannal, ismeretlennel, fenyegetővel való szembesüléshez vezet. Amíg nem haladunk át ezen a területen, addig nem nyertük el a tudást. Csak saját közvetlen tapasztalatok révén szerezhető meg. Ekkor az illúziók fátylát elűzi a felismerés világossága és feltárulnak a misztériumok.
   Ennek a folyamatnak az analógiáját láthatjuk a természeti népek beavatási szertartásaiban. A beavatás, a felnőttéválás kapuja, hosszas előkészítést igénylő, gyakran kemény próba.
   Annak tehát, aki elhatározza, hogy átlépi az ismeretlen küszöbét, legyőzhetetlen bátorságra van szüksége, és fel kell készülnie. Szerencsés, aki útjának ezen a szakaszán megbízható vezetőre lel. Azonban itt is rendkívüli éberségre van szükség, mert sok vezető ajánlkozik csalogató ígéretekkel anélkül, hogy maga ismerné az utat. Ha saját szívünk hangjával harmóniában vagyunk, még a hibák és tévutak is tovább segítenek utunkon.
   A halál küszöbe egyben az új élet küszöbe is, a magasabbszintű tudati állapot bejárata. A kártyán ezt a Nap szimbólumát tartó egyiptomi bogár, a szkarabeusz fejezi ki. A bogár a megújító fényt viszi a sötétségbe. Ahol a tudatosság világossága megjelenik, ott eltűnik a sötétség. Nem marad belőle más, csak az árnyék, mely látszatéletét csak a fénysugár útjában álló dolgoknak köszönheti. Ennek a megismerésnek és félresöprésnek része a átalakulás folyamata.

Útmutatás: Meghallottad az ismeretlen hívó szavát. Új tapasztalatok küszöbén állsz. Figyelj szíved hangjára és vizsgáld meg nyugalomban a tájékozott vezető felkínálta lehetőséget.

Kérdés: Mely belső területek idegenek számodra? Hol vannak vakfoltok? Mely tapasztalatoktól félsz a legjobban?

Javaslat: Meditálj rendszeresen! Válassz egy neked tetsző technikát és gyakorold naponta, legalább három hónapon keresztül. Figyeld eközben gondolataidat és a megjelenő képeket, időnként írd fel, illetve fesd vagy rajzold le azokat. Foglalkozz éjszakai álmaiddal.

Megerősítés: Amikor legsötétebb az éjszaka, akkor van legközelebb a hajnal.

A leírás és a kép Gerd B. Ziegler: Tarot - a lélek tükre c. könyvéből származik.

   Amikor megláttam, mit húztam és elkezdtem betűzni, megijedtem, hogy A Halált húztam, nem is tudom, miért, de aztán megörültem, hogy A Holdat. (Nem úgy, mint nővérem, aki inkább már a Nap szakaszában tartana.) A leírás meghallgatása után teljes elégedettség töltött el. Passzol. Idén szerzem meg a BA diplomám (ha minden jól megy), felvételizem MA-ra, ráadásul férjhez is megyek.
   Az BA-s vizsgákhoz össze kell szedjem a maradék energiáimat, hogy sikeresen teljesítsem a "sötét éjszaka" kihívásait, nehogy összeessek még a nappal eljövetele előtt.
   Az MA felvételihez ki kell kristályosodnia, mit is szeretnék, merre akarok továbbmenni, és abba minden erőmet bele kell fektetnem, hogy sikerüljön. El kell tűnnie a "de-knek."
   A férjhez menetel előtt sem árt egy mélyebbre ásás, alaposabb önismeret és a célok, vágyak megfogalmazása a házas és családi élettel kapcsolatban.
   Figyelnem kell a mindenféle befolyásoló vagy befolyásolni akaró tényezőkre, mint pl. a pénz, mások aggodalmai, elvárásai, hódítani vágyó idegen, félelem, csilli-villi dolgok, stb.
   A felnőtt lét megszilárdítása ez, amikor képes vagyok a saját döntéseimet meghozni, elhatározásaimat követni.
   A meditálást majd meglátjuk, az álmaimmal amúgy is foglalkozom mostanság, meglátjuk, mi sül ki belőle.

Bunny a Sailor Moonból
Célok, tervek a 2013-as évre:
- megszerezni a BA diplomát (lehetőleg 5-ösre)
- felvételt nyerni MA-ra (álom: ELTE, tanácsadás- és iskolapszichológia, nappali, államilag finanszírozott)
- férjhez menni (úgy, hogy ne foghúzásnak érezzük, hanem élvezzük)
- leadni 5-6 kilót, visszafogyni egy bizonyos nadrágba és egyben sportosabbá, izmosabbá is válni - és meg is tartani az alakomat! (azt hiszem, ez a része a kívánságnak 2012-ben kimaradt)

B/C terv: ha az MA nem sikerül, jöhet esetleg egy művészetterapeuta képzés, és akár baba is :) Ha felvesznek, a baba MA utolsó évében már pocakban lehet, diploma után megszülethet. (megengedem neki)
Ja, és ha nem jön be a pszichológia, még mindig lehetek programozó :) Kedves betanít.

Egész teljesíthetőnek tűnik.

Ui.: A "Hold ereje, változtass át engem!" pedig a híres-neves Sailor Moon sorozatból származik, hirtelen eszembe jutott. (ide Bunny-t raktam be az idézet miatt, őt is nagyon imádtam, de Rei volt a kedvenc)

2012-es év összefoglalója

Első ebéd a Bakáts téren
Megnéztem és úgy tűnik, mintha a múlt évben nem írtam volna újévi bejegyzést. Sebaj. A fogadalmaim a következők voltak:
1. Minden kreditátviteles dolgot elintézni:
Pipa. Bár egy tárgyat nem fogadtak el, de idén teljesítettem helyette egy másikat. Úgyhogy minden kreditem, aminek meg kell lennie, megvan.
2. Lefogyni, visszaszerezni az eggyel ezelőtti alakom (a gimis már nem kell):
Pipa - és mégsem. Sikerült, év elején, de megtartani már nem, ezért idén már átfogalmaztam a fogadalmam.
3. Valahogy megtalálni magamban a felnőttet, felnőttesebbé válni, ilyesmi:
Pipa. Összeköltöztünk a Párommal és el is jegyeztük egymást, továbbá nyáron 3 hetet dolgoztam egy családi napköziben is (az első igazi munkám!), háziasszonykodom, úgyhogy jól haladok. A teljes anyagi függetlenség még hiányzik.

Ezen kívül:
- idén ismét elkezdtem úszni (volt osztálytársakkal)
- életemben először vettem egy fitness bérletet és használtam is! (és még fogom is)
- az első olyan nyaram, amit nagyobbrészt munkával töltöttem (hol itthon, hol a napköziben) és nem éreztem annyira a nyári szünet hangulatát (de nem rossz tapasztalat, így is szép évem volt nagyon)
Egyeske és Ketteske
- Egyeske és Ketteske belépett az életünkbe
- sajnos elvesztettük Egyeskét, viszont kaptunk egy Ubult
- körvonalazódott bennem a szakirány és a jövővel kapcsolatos vágyaim
- bakonyi nyaralás a családdal *szivecske*
- nem jött össze a kemencei romantika, de bepótoljuk!
- bokaficam itt is, ott is
- Gilmore Girls, NCIS, Veronica Mars, Ranma 1/2
- beilleszkedtem az évfolyamba
- publikálási ötleteim támadtak
- a Kedves levizsgázott és munkát lapott
- a bátyámnak megvan az abszolutóriumja
- nővéremet eljegyezték
- másik nővérem munkát kapott (kétszer is) és Szombathelyre költözött
(- anyáékkal meg minden rendben)

Mozgalmas, és/de nagyon jó évem volt. Csak így tovább!

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...