2020. július 6., hétfő

A "kötelező" éves poszt :) - Élet a karantén előtt és után - bővült a család

Eltelt (majdnem) még egy év a legutóbbi poszt óta, és előtte is volt egy év kihagyás. Most ismét kedvem támadt írni, és talán gyakrabban is fogok.


Megint itthon vagyok, megszületett a harmadik baba, kislány :) Szóval maradok is itthon egy darabig.
Érdekes időszak van a hátunk mögött...

Az utolsó trimesztert karanténban töltöttük itthon. Pár hét után teljesen szürreális élménnyé vált. Bezárva a kis buborékunkba. Az életünk, a terhességem mintha félbeszakadt volna. Tettük, amit kellett, volt ritmus is, meg minden, mégis olyan szürreális volt (nem találok jobb szót). Ezután, hogy a baba mégiscsak megérkezett, ő a valóság része, nem csak álom, a terhességem mégsem állt meg.. Segített visszacsatolódni a valóságba, ami nem volt egyszerű. Semmi sem úgy alakult, ahogy terveztük. Elmaradt a közös nyaralás a Kedvessel, kettesben, nem mentem színházba, nem élveztem ki az utolsó trimesztert. Direkt vártunk, míg olyan élethelyzetbe kerülünk, hogy pihenős lehessen ez a terhesség (ha már az előző kettő nem volt az). Hát, ez sem jött össze :D Ahogy a vízben szülés sem. Háromból egyszer sem jutottunk el a vízig. De nagyon előre szaladtam.

A vírus persze a szülési tervet is megbolygatta. Mikor "beütött", akkor úgy nézett ki, hogy akkor fog tetőzni, amikorra ki vagyok írva. A dolgok alakulása szerint felkészültem a legrosszabbra: azaz se az orvosom, se a férjem nem lehet bent velem. Persze biztosak nem lehettünk benne. Pont ez a bizonytalanság készített ki, így léptünk, és az otthonszülés mellett döntöttünk.

Fogok majd az otthonszülésről egy külön posztot írni, most csak annyit, hogy nagyon hálás vagyok ezért az élményért - a bábáknak, a férjemnek, a kislányomnak és a testemnek. Legalább ennyi jó származott a covidból. Örülök, hogy ez megtörténhetett velem. Sokat tanultam belőle, rávilágított dolgokra. Alig várom, hogy írjak róla! :)

Már 4 hét eltelt, hihetetlen. A lányunk már nézeget, valami kis rendszere is van a napjának (pl. hogy este órákon át nem lehet lerakni, csak valamikor fél12 és fél2 között), én is egyre erősebb vagyok, már a nagyokkal is tudok kicsit foglalkozni. Bár nehéz volt elhagyni az első 2 hét burkát, amiben csak én és a baba voltunk (ennyi időt tudott a férjem itthon tölteni). De most jó újra együtt, kezd felállni az új rendszer, az 5 tagú család. Nagycsaládosok lettünk :)

Most sok ötletem van, miről szeretnék írni, terhesség, otthonszülés, gyermekágy témában, remélem, kitart a lendület és meg fogom tudni írni őket. Kérdezzetek bátran, akkor majd azokra külön kitérek!

Köszönet annak, aki kitart mellettem így is, hogy baromi ritkán írok! Meséljetek Ti is, hogy vagytok és mi érdekelne Titeket!

Hamarosan újra jelentkezem!

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...