2010. június 20., vasárnap

Itt a vége, fuss el véle :)

Leérettségiztem. Most már tényleg nyár van. Az utolsó dokumentumokat is feltöltöttem a felvételihez. És csak azért, hogy évek múlva ne felejtsem el, miket húztam, most leírom ide :)

Franciából a 19-es tételt, az első 5 kérdésből nem sokra emlékszem, a képek az extrém szabadidős tevékenységek kontra hagyományos szabadidős tevékenységek, a szituációban pedig a commerce équitable (~fair trade) mellett foglaltam állást.

Angolból szintén a 19-est húztam :D Első 3 téma: születésnap, háziállatok, egészséges életmód. Szituációban az iskolai rádióba kellett műsortémát ajánlanom, 3 témalehetőség közül választhattam, abból 2 sporttal kapcsolatos volt, így maradt a 3. :P A legutóbbi osztálykirándulásunkról (déjá-vu érzésem támadt.. így blogírás közben) beszéltem, az erdélyiről. Imponált az ofőnek is, az angol tanárnőnek is (mind a ketten erdélyiek :P). Képeknél pedig e-mail kontra hagyományos levél. Imádnivaló volt ez a tétel :D

Magyar. Irodalomból Kosztolányi Édes Annája, az öntudatlan lázadás megjelenése a műben. Hú, imádtam! Marha sok időm volt felépíteni a feleletem, és végig is mondtam, egy kérdést sem tettek fel utána :D Pedig amikor kihúztam, nem örültem neki annyira. Aranyt álmodtam meg, de végül jól alakult ez így :) Nyelvtanból pedig a "milyen is a jó szónok?" tétel.. Váá, ennél jobbat kívánni sem kívánhattam volna! :D Ezt is végigmondtam szépen, egy kérdést tettek még fel, hogy ugye régen hogyan oldották meg a beszédhibákat, ilyenek.. egy-két ókori példa. Az is ment, max pontos lett ^^ Vuhhúú!

Töriből a török világ Magyarországon Buda elfoglalása után. Nem kedvenc, de végül is jól sült el, mert tudtam a szókészletét :) Ha egy-két szó ki is maradt :P De enélkül fogok tudni boldogulni az életben... ahogy a töri tanárnő is megmondta :D

Összesítés:

Magyar nyelv és irodalom - közép - 95% - magyar nyelven
Matematika - közép - 87% - francia nyelven
Történelem - közép - 89% - francia nyelven
Francia nyelv - emelt - 90%
Angol nyelv - közép - 90%

Kitűnő bizi, 90%-os átlag, ha jól számolom, 460 pont. Irány Szeged! ^^
És vége.. tényleg. Tíz éve az érettségivel riogatnak, az ismeretlen mumussal, és most megismertük. Nem, nem hittem el, nem hiszem el, hogy most már ismerem. És hogy most már vége. És nincs tanulás. Ezen a nyáron legalábbis... Max. egy kis biosz az egyetemre ^^ De egyébként pedig.. itt a nyár, ha napsütés nem is mindig, de szerelem az van, csudajó minden! :) És soha többé nem akarnak majd feleltetni Magyarország német megszállásából és a nyilas hatalomátvételből! :D Juhhúúú!!

Ui.: (2010. június 21.) Na ebből már elég, hogy minden éjszaka a tételekkel, az érettségivel álmodom... Érettségi előtt megálmodom, mit fogok húzni (ami persze nem úgy lett), meg frászt kapok a Szigeti veszedelemtől (csak ne azt, csak ne azt!), utána pedig azt álmodom, hogy biztos nem is tudtam az Édes Annát.. hiszen már vissza se tudnám mondani.. tuti mindent elmondtam? Nem beszéltem hülyeségeket? Vááá.. ma meg.. hogy bár leérettségizett az osztály, de az ofő nem hagyja, hogy pihenjünk. Szinten kell tartani a tudást, még tételezni akar velünk.. Hála az égnek ez sem így van. Megvolt a bankett is, tényleg búcsú.. Sírás nem, felfogás sem. Látjuk még egymást.

8 megjegyzés:

  1. "Ezt is megértük." :)
    Szebben nem is indíthattad volna a júniust a blogodban, mint ezzel a bejegyzéssel.
    És hadd gratuláljak megint! Te, érett Sütőtököm, szabad Gyöngyöm, gratulálok! :)
    Most már nyarat tessék álmodni, szelet a szárnyakba (na, ez most sablonos lett, és pályaorientálós, de nme azt akartam, na mindegy.:)), és soook sok nevetést! Meg sátrat, és zenét!
    És úgy van, elfelejtheted a nyilas feleleteket! :)

    És irány Szeged! Mert ott sem szabadulsz ám! :D :*
    Büszke vagyok Rád! ^^ *nagyölel*

    VálaszTörlés
  2. Ügyes vagy Nővérkém (: Jó volt végre hallani felőled, lassan én is jelentkezek, csak hopp vége lett az érettséginek és már hopp felvételi gyors talpaló :D

    Addig is puszillak (:

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm mindkettőtöknek! :) Álmodom a nyarat, várom hozzá a napsütést. De így is szép, így is szabad :)
    Hugicám, ne aggódj, megbocsátom a nemjelentkezést! Örülök, hogy itt hallottam Rólad :)
    Jaj és nem sokára új képeket láthattok rólam. Új haj, szemüveg, minden.. Gyöngyöm, izgatottan várom a képeket! :D Remélem, holnap leszel MSN-en és átküldöd őket! ^^

    VálaszTörlés
  4. Gy9ngyöm, rajtam nem múlik! :)
    Csak lehetőleg 5előtt légy fent. Meg egyébként is, esemény van... De ha fellépsz, egyből "arconvág" majd... :P
    Képekből el lesztek látva, 107 maradandó kattanás volt, abból legalább 99en szerepeltek is! :D
    Egyébként meg tessék jelentkezni s.o.s.-ben! :)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok! Én annak idején - 22 éve... - nem jegyeztem így fel. Talán azért, mert voltak ilyen eredményeim. :}
    Persze jó buli volt, legalábbis ennyi év után visszagondolva rá. Egyszer talán elmesélem.
    Szegeden mi vár Rád?

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm :) Hm, várom a mesét, ha lesz :) Szegeden a pszichológia vár rám, ha minden jól megy. És néhány jó barát, meg a Tisza és a napsütés :)

    VálaszTörlés
  7. Szeged jó hely, szeretem! Egyszer fogadásból - ó azok a nyolcvanas évek! - a Virág teraszán ülve a nyári melegben rendeltem egy fagyikelyhet, s mellé egy teát, amiket aztán el is fogyasztottam... Az új zsinagógában meg Klein bácsi, a templomszolga, kivel jókat beszélgettünk. Pár éve újra arra járva már nem ő volt... No és az indiai étterem a zsinagóga mellett, ahol baromi jót ettünk a Kedvessel! Utoljára tavaly nyáron voltunk ott, ami persze így erős túlzás, mert csak pár percre állt meg a busz a Mars téren hajnalban, mikor hozott minket vissza Bulgáriából. De jó volt az ébredő város. Szóval jó lesz Neked ott!

    A mese meg majd jön, csinálok rá időt magamnak, hogy.

    VálaszTörlés
  8. Abban az étteremben már én is voltam :) De az én gyomrom nem annyira bírja azt a sok fűszert... de nagyon kedves meg hangulatos hely :)

    VálaszTörlés

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...