Szobarendezgetés, az első saját kezűleg gyártott bútorunk

A Kedvessel az elmúlt hetek valamelyikén elkészítettük életünk első saját kezűleg gyártott bútorát. Ezzel ez a polc-szekrény-asztal keverék lett a harmadik/negyedik közös bútorunk (attól függ, hogy a két ikeás széket egynek vagy kettőnek vesszük, végül is párban jöttek).

Az egész onnan indult ki, hogy nagyon kicsi a szoba, és egyre zavaróbb volt, hogy nem férünk el. A Kedves ugyan talán már megszokta, hogy ideiglenes jelleggel lakik a szobában, de mellettem szép lassan azt is meglátta, hogy bizony nem lenne baj, ha picit otthonosabb lenne a szoba és rendezettebb. A gond az volt, hogy a szobát a böhöm nagy fekete bőrkanapé miatt nem igen lehetett
átrendezni, mert akárhová is raktuk, mindenhogy elfoglalta a fél szobát. Megszületett a döntés: a kanapénak mennie kell. Fel is került a galériára. Helyette ismerőstől olcsóért megvettünk 2 db ikeás fotelt, amelyek kényelmesek, viszont sokkal mobilabbak, kevesebb helyet foglalnak. Átforgattuk a szobát, jól is festett, egy probléma akadt még: majdnem az összes cuccunk a földön volt dobozokban, vagy doboz nélkül.
Agyaltunk, hogy hova, milyen polcot/szekrényt kéne rakni, de nem jutottunk semmire. Egyik hétvégén azonban garázsbazárba mentünk és vettünk egy polcot (amit már említettem is egyik előző bejegyzésemben), amire majdnem az összes cucc fel is került - nagyon boldogok voltunk.

A következő ötlet Csabi fejéből pattant ki, hogy kéne most már valami szép számítógépasztal is, mert a mostani inkább csak amolyan szükségmegoldásból van ott. Nézelődtünk erre-arra, de sehol sem találtunk megfelelőt. Hát úgy döntöttünk, gyártunk egy sajátot. Igen, erről is írtam már, amikor még csak a terveknél tartottunk. Hát a sok ötlet közül megszületett a végleges terv. Asztalostul, gépházastul.


Az, hogy miből készítsük, csak szép lassan dőlt el. Nézelődtünk az itthoni anyagok között, gondolkoztunk OSB-n, LSB-n, de egyik sem győzött meg minket. Mégiscsak, az első közösen gyártott bútor.. Ami majd elkísér minket az első önálló, közös otthonunkba. Szóval az nézzen már ki valahogy. De azért ki is tudjuk fizetni. Így döntöttünk végül is a táblásított luc fenyő mellett. Gödöllőn találtunk is jó áron, de azért még megnéztük a Praktikerben is, ahol drágább volt, de legalább kipróbálhattuk, mennyire bírja a terhelést - átment a teszten. A faanyagot nem, ellenben a csavarokat és a pántokat ott szereztük be (hozzá kell tenni, hogy kettő pánt még mindig hiányzik, de nem sürgős.. elszámolás történt).

Amint tudtunk, mentünk a fatelepre, ahol csak a jobb minőségűből volt raktáron, ellenben elengedték az áfát, így ugyanannyit fizettünk, mint amennyit eredetileg terveztünk fizetni, és még jobb minőségű fát is kaptunk (Jippíí!!). Plusz hozzá kell tenni, hogy egy ezressel többet adott vissza először a pasas, de azt készségesen visszaadtam, mihelyst észrevettem.
Az autóra felkötött táblával óvatosan mentünk haza, bátyám és Csabi az ablakból kinyúlva fogták még a táblát, olyan jól alá tudott kapni a szél.

A Kedves nagyon be volt zsongva, így amint lehetett, levágtuk, lecsiszoltuk az asztalnak valót.
Szörnyű stresszes dolog a milliméterekkel játszani, meg azzal, hogy most vajon eléggé lecsiszoltam-e vagy sem? De megcsináltuk. Másnap pedig az egész asztalt. Isteni érzés látni, ahogy összeáll az egész - és áll, nem dől össze! Persze nyűglődtem közben, azért nem annyira az én területem az asztaloskodás, a geometria sem volt a kedvencem, de a Kedvest jó volt nézni, ahogy lubickol az egészben.

Miután befejeztük az asztalt, akkor jöttünk rá, hogy basszus, eddig egy képet sem csináltunk, pedig ebből logout-os cikket akartunk írni... Sebaj. Felszaladtam a gépért és elkezdtem a fotózást - hiszen a logout-os lényeg, a gépház még hátra volt.


Na, az asztal elkészítésében is inkább a Kedves sürménykedett, de a gépházhoz meg aztán még kevesebb hozzászólásom volt (amúgy is inkább biciklizni mentem volna azon a reggelen..). De azért ott voltam, mert hát nem szeret egyedül lenni Csabi. Néztem, ahogy alkot, egy-egy dolgot le is mértem, ha megkért, aztán már inkább innivalót meg gyümölcsöket hoztam neki, hogy ne száradjon ki teljesen és ne haljon éhen (a munka hevében ugyanis hajlamos elfelejteni ilyesfajta szükségleteit).

Kivágta szépen a darabokat, lecsiszolta, összeillesztette, kivágta a CD/DVD-meghajtónak a helyet, aztán a ventillátoroknak (körző helyett a ventillátort használta!), amit kész élmény volt dekopírfűrésszel kivágni, de sikerült neki!

Megszületett a CD/DVD-meghajtó alátámasztás is.



Az alaplapnak való lemezt is beszerelte, némi alátámasztással.

Majd jöttek a vinyók kis elválasztói, amikhez az irtó fontos gumi-alkatrészeket én vagdostam ki! Ennek hála csendesek a vinyók :))



Méricskéltem még egy centis részeket is, amelyek végül nem kerültek be a házba, csak a takonyragasztó csöpögött rájuk :(



Igazából a technikai részét a Kedves jobban összefoglalja az ő cikkében, én inkább még az ott elmaradt apróságokat mondanám el.
Például azt, ahogy elemért rohangáltunk, hogy kipróbáljuk a power gomb mögötti ledeket (végül egy régi távirányító elemeit használtuk fel), ahogy mindent lefényképeztem, amit csak tudtam. Még sokszor azt is, amit nem engedett (ölben fűrészelés, fúrás, ilyenek..). Majd a gépház elkészülte után természetes fényben is pózolt.



Az asztal színén gondolkozgattunk, felmerült néhány alternatíva, de végül a natúr mellett döntöttünk. Egy lakkozás még ráfér mondjuk, arra is hamarosan sor kerül.



És végül beillesztettük a gépházat az asztalba és gyönyörködtünk. Ugyan kicsit egyenetlen, nem milliméter pontos, de a miénk.



A táblából még maradt egy adag, abból tegnap még egy polcot gyártottunk, tartottuk a dizájnt, úgyhogy már egész garnitúránk van! :)
Éljen a közös barkácsolás! Még a dekopírral való fűrészelést is gyakoroltam!

Még több kép, nagyobb felbontásban: https://picasaweb.google.com/pillepillango/Asztal