Egy rekord vége

[FIGYELEM! A következő bejegyzés egyrészt: elég elszomorító tényt közöl, másrészt: meglehetősen naturalista módon írja le, némelyeknek elmehet tőle az étvágya, ilyesmi... Úgyhogy közvetlen evés előtt, vagy evés alatt, vagy kicsivel evés után nem ajánlott olvasni. Meg akkor sem, ha gyenge idegzetű az olvasó.]

Tegnap, valami szörnyű dolog történt... Tegnap... egy rekordtól búcsúztunk...

Eddig, éveken keresztül minden ismerősömnek dicsekedtem ezzel a remek képességemmel, de most vége. Mindenki lekörözött. Mert tegnap...

... hánytam.

Hát igen, szomorú ez az eset. Körülbelül 15 éves nem hányós korszakom ért véget tegnap, olyan este 8 és 9 között. Pedig néhány éve egy betegség majdnem kifogott rajtam, de akkor én győztem. A tegnapi nap folyamán is győztem már egyszer, de a második ostrom alatt elbuktam. Hősiesen küzdöttem, de csak annyit sikerült elérnem, hogy a padlószőnyeget megóvtam. Ez már nem mondható el a folyosó csempéjéről, a küszöbről, a párom papucsáról és az enyémről, a melegítőmről és a zoknimról... na meg egy pohár vízről, ami egy db-ig a kezemben volt (még jó, hogy a Kedves szólt később, hogy ne igyak bele...). Plusz egyéb testrészek apróbb beszennyezéséről, illetve a falról.

Undorító volt. De miután megmostam a kezem és az arcom, első mondatom az volt, hogy "Megdőlt a rekord!!" Nee.. :( Na igen, a párom szerint nem vagyok normális. De ő se.

Szegény Anya meg takaríthatott utánam. Azért a papucsokat én öblítettem le.

De büszkén jelenthetem, hogy ma már nincs émelygés, sőt, kezd visszajönni az étvágyam - és kissé ég a gyomrom az antibiotikumtól...

Persze ezután hallgathattam és még majd hallgathatom is, ahogy a párom szekál ezzel... "Mióta is nem hánytál? Úgy 10 perce??.. Úgy 1 napja?... Na és én? .. Jó néhány éve." De legalább ezen is túl vagyunk. Látott szőrösen is, látott hányni is, és még mindig együtt vagyunk. Sőt, suli után jön ápolni engem.