2013. június 3., hétfő

Ötletes megoldás a háztartásban - avagy mit tegyünk, ha kilyukadt a mosogató?

És a végeredmény
Senkinek sincs ilyen menő mosogatója, mi?
  Ma, miközben próbáltam megcsinálni a FlyLady program első napját, szépen ugye teleengedtem forró, domestosos vízzel a mosogatót, aztán még nekiálltam porszívózni, meg felmosni is, majd leültem a júniusi költségvetésnek kreálni egy exceltáblát és kitöltögetni azt. Hallom, hogy valami csöpög. De mégis mi lehet az és miért csöpöghet? A felmosót kicsavartam, itt van mellettem, nem csöpög. A mosogatót direkt nem töltöttem csurig, abból nem folyhat ki semerre.
  De mégis... Felálltam, odamentem, a frissen mosott padlón barnás színű víz állt, a mosogató alatti szekrénykében is állt a víz. Épp a Kedvessel beszéltem, hogy jön hazafelé és kimennék elé, sétálnánk egyet, de inkább megbeszéltük, hogy siet haza, én meg addig rendet rakok. Gyorsan leengedtem a vizet és felmostam (és igen, én balga nem néztem meg, hol ereszt). A Kedves hazajött (gyorsan reprodukálta a problémát), rájöttünk, hogy a mosogató bizony kilyukadt. Valami hegyes tárgy egy aprócska lyukat ütött rajta. De még régebben (nem mi voltunk), mert eléggé vízköves volt körülötte, viszont eddig még csak szivárgott. Hát hogy csináljuk meg? A Kedves nagyon kreatív volt. Egy használhatatlan tápból vett ki egy hűtéshez használt csavart, ami két oldalú, úgyhogy a mosogatón lévő aprócska lyukat egy csavar és egy kalapács segítségével kicsit kijjebb tágította, majd belerakta a csavart (közben mini-tömítőgyűrűket is előtúrt valahonnan, igaz, a kevésbé tartós fajtából), és szépen - a segítségemmel - rögzítette. A végeredmény pedig egy elképesztően menő mosogató lett, ami nem mellesleg megtartja a vizet. Szóval, kinek van a legügyesebb vőlegénye? Hát nekem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...