Napi vers #2

  Eredetileg ezt szántam első versnek, amíg meg nem kaptuk az esküvői versünket Apától. :)
Kibogoznom nem sikerült, de nagyon megfogott a hangulata. A verset az Új szerelmes kalendárium c. gyűjteményben olvastam.

Cesare Pavese: Sóból és földből

Sóból s földből eredt 

a tekinteted. Egy nap 

kilúgoztad a tengert. 

Forró növények álltak 

akkor a közeledben. 

Ágávé és leánder. 

Mindent szemedbe zártál. 

Benned sóból és földből 

van érverés, lehellet. 

Nyálát forró szeleknek, 

a kánikula árnyát – 

mindent magadba zártál. 

Te vagy ott kint a földek 

rekedt hangja, a kis fürj 

búvó kiáltozása, 

a kőből áradt hő. 

A föld mind fájdalommal 

s fáradtsággal szinültig. 

Az éj jöttével elhal 

mozgása a parasztnak. 

Te vagy a nagy fáradtság 

s az enyhületadó éj. 

Zárt vagy te, mint a szirtek, 

mint a fű és a föld, 

munkálkodsz, mint a tenger. 

Nincs olyan szó, amely 

birtokba venne téged, 

mely bezárhatna. Halmot 

raksz, mint a föld, hogy élet 

legyen belőle, édes 

lehellet, hallgatás. 

Kopár vagy, mint a tenger, 

akár egy szirt virága, 

s egyetlen szót sem ejtesz, 

s nem szól hozzád se senki.

Somlyó György fordítása