2013. november 30., szombat

Az ötödik Sally - Adventi blogturné, 3. állomás

  Ismét egy molyos kezdeményezés. Ez az adventi blogturné, ami úgy indult, hogy ajánljunk olyan könyvet, amihez kellemes karácsonyi emlék fűződik, vagy amit a fa alá tudnánk ajánlani. Én már nem is tudom, melyik könyvet írtam első helyre, ezt, vagy a Sült Zöld Paradicsomot, de mind a kettőről írok, mert mind a kettő megérdemli :)
  Az ötödik Sally az egyik könyv, aminek nagyon örülnék, ha a karácsonyfa alatt lenne (nekem címkézve), de egyszer ígyis-úgyis beszerzem magamnak. Az ötödik Sally egy Sally nevű lányról szól, akinek különös problémája van: olyan dolgokat talál a lakásában, amiket ő maga sosem venne meg, olyan helyzetekbe kerül, amikbe nem tudja, hogyan került oda. Ezt próbálja meg felgöngyölíteni pszichiáterével, dr. Ash-sel. (innen cselekményleírás!)

  A történésekre a magyarázat a többszörösen hasadt személyiség. A könyv során megismerkedünk Sally másik 4 énjével, az érzéki Bellával, az intellektuális Nolával, a jóindulatú Derryvel és az agresszív Jinxszel. Nagyon nagy kedvet kaptam most az olyan "női" könyvekhez, amik nem úgy női könyvek, hogy rózsaszín, habos-babos romantikusak, hanem olyan női sorsokról, karakterekről írnak, akikről élvezet olvasni. Sokszínűek (Sally aztán végképp!), izgalmasak, erősek, határozottak, okosak, segítőkészek, érzékenyek... (ezek között "és", illetve "vagy" kapcsolat is lehet) És ehhez a vágyamhoz Az ötödik Sally tökéletes választás (Ahogy a Sült Zöld Paradicsom is). Sally mindegyik énjében van valami inspiráló, ezért nagyon szerettem olvasni, a sokféle hangulat miatt. Az értékelésemet visszaolvasva a végével nem voltam elégedett, de ezen túl fogom magam tenni ismét. A hangulatok viszont hiányoznak :) A betegségről azóta valamivel (nem sokkal) többet tudok, a kialakulása valóban általában gyermekkori traumához, bántalmazáshoz köthető, de a gyógyulás még mindig kissé szürreális. Erről viszont azóta sem tudok többet. De nem is a szakmaisága miatt szeretném elolvasni. (cselekményleírás vége)

  Szóval a könyvet érdemes a különböző női életek, hangulatok miatt olvasni, amelyek minket is arra inspirálhatnak, hogy éljünk színesebb, teljesebb életet, fedezzük fel eddig háttérbe szorult vágyainkat, tehetségünket, képességeinket! Fessünk, táncoljunk, olvassunk, flörtöljünk, segítsünk - és védjük meg magunkat, ha kell!

  Kellemes első advent vasárnapot Mindenkinek!

(Kép innen.)

Ti milyen könyvnek örülnétek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...