2014. február 5., szerda

Húsos fasírt


  Életem első, és azt hiszem, nem az utolsó fasírtja. Ránézésre nem sokban különbözik a zöldségfasírtunktól, mert ugyanúgy lapítva lett kisütve (a golyókat több olajban kell, macerásabb, fritőzünk meg nincs és nem is lesz), de ízre egész más - ám továbbra is nagyon finom.
  Az ötletet innen merítettem, nem is sokat módosítottam rajta. Sertés helyett csirke került bele, a Kedves azt szereti, én meg vettem neki a Csarnokban, és még le is daráltattam (igen, köszönöm a buksi simit, és nem, nem veszünk egyelőre húsdarálót, nem férne el). Illetve zsömle helyett száraz kenyeret raktam bele, kb. két marokkal (milyen hamar megpuhul!), ezt még némi zsemlemorzsával pótoltam ki. Fokhagymából csak 1-1,5 gerezd került bele, bőven elég volt szerintem, vöröshagymából pedig csak 1 fej (nem fogok vacakolni a megmaradt féllel). Illetve csak egy edényt használtam, nem a hagymát raktam a húsra, hanem a húst a hagymára, miután kihűlt. Így eggyel kevesebb edényt kellett mosogatni :) Meg ugye nem golyókat, hanem kis korongokat sütöttünk. Nagyon finom lett, megtartom a receptet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...