Amikor jó

Amikor reggel mégis felveszem a melegítőt és a futócipőt,
amikor sétálunk egyet és beszélgetünk,
amikor tovább sétálunk, mint szoktunk,
amikor visszasétálok az indulóponthoz (és nem futok, csakazértis onnan indulok el, mint szoktam),
amikor bemelegítek és aztán elkezdem,
amikor azt érzem, ez nem fog menni, elég lesz egy hossz is, úgyis annyi dolgom van még,
amikor aztán az egy hossz végéhez közeledve azt érzem, hogy most kezdenek bemelegedni a lábaim és kevés lenne nekik nagyon az egy hossz,
amikor megfordulok a hossz végén és belekezdek a másodikba,
amikor lassan ráébredek, hogy tökéletes ritmusban dobbannak a lábaim a földön és tökéletes ritmusban veszem a levegőt,
amikor érzem, hogy nem érzem: nincs légszomj, szúró tüdő, csak egyenletes dübb-dübb, ritmus, légzés, az én ritmusom - lassúcska, de az enyém, egyenletes,
amikor azt érzem, hogy ezt így, a végtelenségig akár, de legalább a második hossz végéig - eddig az a rekord egyben,
amikor a második hossz végén azt gondolom, na legalább az első tábláig fussunk visszafelé, mindig kell egy kicsit többet, ha csak egy lépéssel is,
amikor azt érzem, a lábaim, a tüdőm kinevet az első táblánál - ez lenne a kihívás?, na jó... hát ezután
amikor elhagyom az első táblát, a másodikat, a következő kukát, a mólót,
amikor annyira felszabadult vagyok, hogy nem érdekel, ki nyerte és mennyivel a választásokat,
amikor ott vagyok, hogy lassan a harmadik hossznak is vége - atyaég! Ennyit sosem futottam még le egyben!,
amikor a végén belehúzok, legyen egy kis sprint is,
amikor ebben a sprintben érzem, hogy zsibbadtak a lábaim, mégis teljesen stabilak,
amikor a Kedvesre gondolok, aki mindig mondja, hogy ne lassítsak a vonal előtt, csak utána kezdjek el lassítani, és
amikor emiatt a vonalig teljes erőmből,
amikor aztán sétálok és mosolygok,
amikor érzem, hogy ebből talán még több is lehetett volna, de
amikor elégedett vagyok ezzel és nem zavar, hogy nem voltam maximalista,
amikor sejtem, hogy ez legközelebb nem fog így menni, de ez sem zavar,
amikor nem érdekel az sem, hogy paradicsom a fejem - érzem, hogy teli van vérrel,
amikor hazajövök és lenyújtok,
amikor a kis huplik, gödrök, hurkák nem zavarnak, mert erre képes a testem így, ahogy van,
amikor lezuhanyzom és hajat mosok és ezeket a mondatokat fogalmazom meg a fejemben,
amikor megreggelizem és összekészülök,
amikor nem írom meg sebtében ezt a bejegyzést, hanem mára hagyom,
amikor elindulok ezzel az érzéssel a tüdőmben,

akkor nagyon jó.