2014. június 17., kedd

Kreatív kedd #36

Málna makró

  A mai kreatív keddbe becsúszott végül egy kis munka is (csak 3 óra), amiért nagyon hálásak voltak :) Előtte volt időm a Kedvessel végre ismét együtt sétálni a Duna parton, aztán Csarnokba is tudtam menni. Nem akartam lemaradni a sok finom nyári gyümölcsről, úgyhogy vettem cseresznyét, málnát és epret is. A cseresznyét egy nénitől, drágábban adta, mint a Csarnok többi árusa, de lehetett kóstolni, szép volt, finom volt, és hát a nénihez került így a pénz, nem a nagy elosztóba. Aztán munka, itthon pedig kreatívan új sorozatba kezdtem, a Parenthood-ba (magyarul Vásott szülők), még 2 éve ajánlotta az akkori kolléganőm. Egyelőre nagyon tetszik :)
  Kreatív kedd lévén kreatív vacsorát is szerettem volna, levessel és rizsfelfújttal. A leves sikerült is, itthoni maradék zöldségekből alkottam, de mikor a rizsfelfújt receptjét megláttam, inkább a hagyományos tejberizs mellett döntöttem :D (idő és sok-sok tojás, és idő)
  A következő kreatív projekt a kis szervező-tervező mappám rendbetétele lett volna, illetve lett is. A hétvégén vettünk hozzá "bugyikat", meg szép színes választólapokat is, alig vártam, hogy megcsináljam. Megcsináltam, összecsuktam, és megláttam... Hiába A/5-ös, nem stimmel a méret. Kilóg. A választólapokat még csak-csak meg tudnám csinálni, de a bugyikat... Erre még alszom párat.



És Ti mit kreatívkodtatok mostanában, vagy mit terveztek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...