2014. október 1., szerda

Kreatív kedd szerda #50



Mi az a Kreatív kedd?
A kreativitásba beletartoznak nekem a "klasszikusok", úgy mint a rajzolás, festés, hímezés, varrás, agyagozás, origami, barkácsolás, írás, zeneszerzés, éneklés, stb. De egy ötletes lakberendezés, rendszerezés, bútorelhelyezés is. De kreatívak vagyunk akkor is, ha egy problémát másképp közelítünk meg, ha egy adott épületet ezúttal nem jobbról, hanem balról kerülünk meg, ha új szóval fejezzük ki magunkat, ha kék csat helyett pirosat teszünk a hajunkba, ha kipróbálunk egy új fűszert... Ha próbálkozunk, újítunk, elrugaszkodunk. Ilyenekről fognak szólni ezek a keddi bejegyzések. Az ötlet a nővéremtől és (most már) férjétől jött, ők szoktak ilyet tartani. Hát tartsunk mi is!

Tegnap Kortárs Filmklubon voltam és megnéztem Az öldöklés istene c. filmet, ezért nem született meg a bejegyzés. Amúgy is egész nap lótottam-futottam. De annyira csodálatos idő volt, hogy nagyon élveztem így a mászkálást! :)

Reggel munka, utána volt időm az órámig és a Múzeum kertben olvasgattam, beszélgettem. A vezetőséggel kell a Kortárs ügyében egyeztetni (a gólyatábor botrány után minden egyetemi szervezetet ellenőriznek), erre készültem és egy szakdolgozatot olvastam, ami a Kortársról készült két éve :) Közben megtaláltak kisgyerekek is, valószínűleg egy családi napközis csoport tölthette ott a délelőttöt, mert sok kis bölcsis korú gyermek játszott a füvön :) Először csak nézegettek, majd 1 gyerek odajött hozzám, aztán volt egy pillanat, amikor kb. elözönlöttek a gyerekek :D Három biztosan odajött. Az egyik rajzolt is nekem :)
Ezután órára mentem, majd interjúztattam Kortárs-jelentkezőket, utána tesómnak vettem át könyveket, az antikváriumból pedig a nyelvvizsga-bizonyítványomért mentem :))) Ezután ismét egy kis Múzeum kert következett olvasgatással, tervezgetéssel. És végül filmklub.


Szerintem zseniális film! Nekem nagyon tetszett. Négy szereplős, egy helyszínes (vagy kettő, ha a folyosó is számít) és egy élmény volt megfigyelni az egész dinamikáját. Volt, akit feszített az egész, várta, mikor robbannak már ki, engem inkább szórakoztatott, és érdeklődéssel figyeltem a fejleményeket :)

A történet amúgy annyi, hogy egy fiú az iskolában bottal megütötte egy osztálytársát. Az osztálytárs szülei pedig meghívták a másik fiú szüleit, hogy megbeszéljék a dolgot. Majd a nagyon civilizált beszélgetés kissé elfajult...

A szereplők: Kate Winslet, Jodie Foster, Cristoph Waltz és John C. Reilly. Mind a négyen iszonyat jól hozták a figurájukat! Jodie Fostert nézni pedig, ahogy fröcsög a dühtől... Elképesztő! Tényleg le a kalappal a színészi teljesítmény előtt! Ajánlom megnézésre! :)


Szóval kreativitásom ma abban nyilvánult meg, hogy mindenhová biciklivel mentem, hogy a Múzeum kertben töltöttem az időm, ahol eddig nem sokat voltam, hogy életemben először "felvételiztettem" Kortárs-jelentkezőket és hogy este elmentem Filmklubra (tavaly elég ritkán mentem el). Meg úgy amúgy, végre nem halogattam a teendőimet :)

És Ti mit kreatívkodtatok mostanában, vagy mit terveztek?

(Kép innen.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...