2017. március 13., hétfő

Első heti összefoglaló

Tudom-tudom, már két hét is eltelt... az első hetit is késve, kedden kezdtem el megírni, aztán csak nem sikerült publikálni. Most gyorsan publikálom, aztán írom a második heti összefoglalót is :) Szóval:

Túl vagyok az első héten, következzen egy kis összefoglalás. (Persze, tegnap kellett volna megírni, de tegnap nem jutott rá semmi időm...)
Röviden: elbuktam.
Hosszabban: A szellőztetéssel és a tornával maradtam el, mind a kettőből csak 3-3 sikerült a héten. Azaz szellőztetni szellőztettem én többet is azokban a helyiségekben, amiket aktívan használunk, de a kis szobában csak háromszor. Az egy olyan szoba, amiben a felújításhoz szükséges szerszámok vannak, és még nincs lebetonozva az alja sem, nem szeretek bemenni, mert macera, aztán lábat kell mindig törölni, mert hozom ki a koszt... de beáll a levegő, ha nincs szellőztetve. Vasárnap este még akartam menni, de esett az eső. A torna... Hát az a helyzet, hogy Rebussal együtt elég nehéz tornázni, mert felmászik rám közben, ráülne a hasamra, ilyenek. Alvásidőben meg csinálom az egyéb napi rutinokat, vagy épp tele van a hasam, és akkor inkább nem csinálom. Este sokszor inkább pihenek, vagy a férjemmel vagyok. Ki kell erre találjak valamit, mert most meg beneveztem egy játékba is, és nem heti 4x, hanem heti 6x kellene hozzá tornázzak. A délutáni alvásidőbe csak be kellene valahogy szorítani... Mondjuk a főzés kárára, azt általában Rebussal együtt is lehet abszolválni. (Most is tornázhatnék, kivételesen hamarabb keltem, mint ő, de még össze kell magam szedjem, és ezzel a poszttal is adós vagyok.) Amúgy vasárnap este még akartam tornázni, de végül elég könnyen engedtem a férjemnek, aki hívott, menjünk és feküdjünk le aludni.

A Légy jelen! szellemében, még a 0. héten ezt a szépséget építettem ^^

Egyébként a többivel elég jól haladtam.

Napi tervek:

Turbó Törlés: 3x csináltam a héten, nagyjából tényleg elég, talán plusz egy beleférne még.
Mosogatás: 4x sikerült a héten, igaz, ebből volt, amelyik több volt 15 percnél. Egészen jó ez az arány, talán plusz egy még beleférne, de így sem úszott a konyha :) (Még mindig éljen a két tálcás mosogató és a mosogatógép!)
Kimenni a szabadba: ha minden igaz, akkor minden nap sikerült legalább egy picit kimozdulni, vagy legalább 6x. Nem mindig könnyű, sőt, de nagyon jó! Rebus most már igényli, hogy itt a jó idő, és sokkal jobban is alszik :) Este végre ismét le lehet rakni 10 előtt (akár 9 előtt is!), reggel pedig van, hogy úgy ébred, hogy még az apjával is találkozik :) Azaz olyan 7 körül. Most már van értelme 7-kor kelni, mert világos van! Több babakocsis-motoros sétánk is volt, egész hosszúak, amikor egy-egy reggel átmentünk Anyáékhoz reggel. Nagyon kellemes. Jó a levegő, csicseregnek a madarak... :) Sajnos a lépésszámláló a babakocsitolást nem érzékeli sétának, így nem ad megfelelő visszajelzést, de én azért tudom, hogy ezeken a napokon tuti eleget sétáltam :D
Min. 10 pohár víz: Ennek a számolását csütörtök környékén hagytam abba. Ha iszom akkor, amikor úgy érzem, kellene, simán megvan a 10 pohár víz, ezen felül pedig leves, gyümölcslé, tea is akár. Jó ez így.
Főzés: 5x főztem én, 1x az apósom, és egy nap nem kellett, mert maradt még előző napról elég. Ebben voltam az egyik legsikeresebb. Elég sok időt vesz el, de megéri anyagilag is (nagyon!), meg amúgy is, hogy nem kell azon stresszelni, mit vacsorázzunk, ebédeljünk... Szóval bármennyire is nincs kedvem néha, megéri! És kipróbáltam új receptet is, ami bevált, és egyszerű, gyors, ez külön öröm! :)
Fly Lady: A napi új feladatot 5x, vagy 6x sikerült megcsinálni, ez is elég jól ment, a kritikus terület elpakolása csak egyszer történt meg azon a napon a kettő helyett. Ezt nem is vezettem be a napirendembe. Egyszerűen pakolászok jöttömben-mentemben a kupis területekről.
Legkésőbb 11-kor lefeküdni: Ez is 6x sikerült a héten, bár volt, amikor percre pontosan 23:00-kor feküdtem be az ágyba, de az is ér! :) Nagyon megérte! Megpróbálom most majd a fél11-et belőni, hátha sikerül, mert Rebus kicsit korábban kel már...

Heti tervek:

Marie Kondo nap: Siker! Bár igaz, nem végeztem a könyvválogatással, de elkezdtem, legalább 15 percet foglalkoztam vele, 2 dobozt már átválogattam, 2 még hátra van. És áthívtam már egy barátnőmet, hogy nézze majd át, hátha talál benne valami érdekeset :) A maradék két dobozt még meg kell kérjem a férjem, hogy szabadítsa ki nekem, mert most nem férek hozzá.
Kihívás: Hááát... nem igazán. Illetve jött egy véletlen kihívás, amikor Netflixen böngésztem, és véletlenül rákattintottam egy filmre. Elkezdtem nézni, hamár.. (és ez lehetne is egy kihívás) de nem fejeztem be, mert rájöttem, hogy régebben már láttam, ha nem is emlékszem már rá pontosan, de nem éri meg a bele fektetett időt, nem olyan jó. (Ez amúgy a Boldogító talán c. film) Végül ezen felbuzdulva megnéztem a Mr. Right-ot. Nem teljesen random, mert azért válogattam, de nem volt kifejezetten a várólistámon. Nem volt rossz, de nekem kicsit morbid.
Saját nap/páros nap: Sajnos úgy alakult, hogy a héten be kellett menjünk a kórházba látogatóba, így a saját napom borult, és egy fura, nem teljes értékű páros nap lett belőle... autózással, látogatással. A saját program meg annyi lett a héten, hogy elmentem bevásárolni (és jól megfájdult a derekam, többet nem hozom haza egyedül a megvásárolt cuccokat). Ezt a délutáni alvásidőben próbáltam pótolni.
Extra takarítós/nem takarítós teendő a házban: Siker! Apróságok, de fontosak. Végre molytalanítottam, és filcet ragasztottam az egyik hangos szék lábára (amit sokat tologatott a lányom, így életmentő volt az a filc!).
Bakancslistás film: Siker! A Vadon-t néztem meg, örülök, hogy így tettem, itt az értékelésem róla. A héten folytatom Reese Witherspoon-nal, és jön a Hiúság vására :)
Gáztűzhely-takarítás: Pipa! Kétszer is jó lenne egy héten, de az egynek is örülök, már így sem kell késsel vakarni a koszt :)
Epilálás: Sajnos nem, de nem is olyan vészes még a helyzet, na majd hamarosan...

Havi fókusz:


Mosolyogj többet! Igyekeztem, remélem, sikerült.

Legyél türelmesebb! & Kevesebbet emeld fel a hangod! & Káromkodj kevesebbet! Ez abszolút bevált! Nem tudom, hogy az elhatározás, vagy a többi elhatározás következménye, mindenesetre kevesebbszer borultam ki Rebus miatt, éjszaka is türelmesebb tudok hozzá lenni (tény, hogy jobban is alszik :D ), úgyhogy ennek nagyon örülök! :) Nem mondom, hogy nem emeltem fel egyszer sem a hangom, vagy káromkodtam a héten, de lényegesen kevesebbet. Több a finom irgum-burgum (ami után már Rebus mondja a maga babanyelvén a szedte-vette-teremtettét, hihetetlen édes!). Meg az élet más területén is tudok türelmesebb lenni. A Boldogságtervben volt ez a gondolat, ami nekem is bevált. Amikor kezdek valami miatt ideges lenni, ami miatt nem kellene/felesleges, próbálom átfordítani, pl.: De jó, hogy van egy házam, ami penészedhet! (Már nem a penész a jó, hanem hogy a penészprobléma jelzi, hogy van egy saját házam, amiben ez a probléma megjelenhet.) Vagy hogy van egy gyerekem :)
Legyél energikusabb! Igyekeztem, szerintem sikerrel.
Egyél jókat! Figyeltem rá, alakul :) Bár jó lenne többször nyugiban enni, nem 6x újramelegíteni valamit, vagy az utolsó falatokat jóval később befejezni...
Olvass inspiráló könyveket, cikkeket! & Nézz inspiráló filmeket!Az a helyzet, hogy a rengeteg dolog mellett erre nem nagyon maradt időm... De a Vadon inspiráló volt!
Légy jelen! (És tedd félre azt a szuper okos telefonod...) Erre is nagyon igyekeztem figyelni, szerintem sikerrel. Azzal, hogy a házzal haladtam minden nap (főleg alvási időben), jobban tudtam Rebusra figyelni, amikor ébren volt, könnyebben letettem a tennivalókat, és hagytam, hogy belemerüljünk egy mesébe, egy sétába, vagy a közös reggelibe. Nem erőltettem, hogy haladjunk már előre, ha ráértünk, mert végül is nem mindegy, hogy haladunk, vagy egy virágot nézegetünk percekig? (Csak akkor nógattam, ha egy kutya emiatt folyamatosan ugatott a kerítés mögül, vagy ha féltem, hogy ácsorogva megfázik.) Amikor viszont tök jól el van egyedül, kihasználom az időt, de nem stresszel, ha aztán odajön, és le kell tegyem :)
Szelektálj! Alakul. Kidobtam egy rossz hegyezőt, ami mindig csak eltörte a ceruzák hegyét. És persze csinálom a Marie Kondo-t szép lassan.
Tudd le a régóta húzódó ügyeket! Régóta húzódót azt hiszem, nem tudtam le, de aktuálisakat igen.
Szervezz egy barátnős találkát! Megvan! Március 18., pesti kávézás/sétálgatás! Már alig várom! :)
Kísérletezz! Csináltam életemben először hamburgerhúst! Pofon egyszerű és sikere is volt! :)

Szintén a Légy jelen! szellemében
Rebus persze kit ültet be a székbe? Hát a macit, ő majd eszik állva.


Összességében nem lettem boldogabb, mert nehéz ez az időszak, de jobban tudok örülni az apróságoknak, meg tudom látni a pillanat szépségét (és bele is tudok merülni). Türelmesebb vagyok, kevesebbet borulok ki. A házra nem kell fél napot ráfordítani, hogy vendégkompatibilis legyen. Szépen haladok vele naponta, így nem esem pánikba, ha kiderül, hogy aznap vagy másnap délután jönne valaki. Sokkal kevesebb a szabadidőm, de annak ezért sokkal jobban is örülök :) Ha kell, akkor viszont le tudok tenni mindent, és azt tudom mondani: most pihenek. Mert ennyitől még nem fulladok bele a koszba. Úgyhogy folytatom, meglátjuk, mi lesz még :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...