2012. június 28., csütörtök

Az egészséges táplálkozásról - egy bizarr munkamegbeszélés

    Egy ideje aktívan próbálok munkát keresni, elsősorban részmunkaidőset, hosszabb távra, amit a suli mellett is tudnék csinálni. Szóval bőszen keresgetek egy ideje, és mindenre jelentkezem, ami egy kicsit is érdekel és szóba jöhet. Mert hogy van időm bőven állásinterjúkra járni, legalább tapasztalatot szerzek.
    Még a hónap elején jelentkeztem egy teljesen ködös hirdetésre, a lényeg annyi volt, hogy valami wellness, lehet részmunkaidőben is csinálni, és csak érettségi szükséges hozzá, továbbá van képzési lehetőség is. Erre hétfőn válaszoltak, hogy akkor várnának megbeszélésre 27-én, jelezzek, tudok-e menni. Már totál nem emlékeztem, miről van szó, e-mail alapján gyorsan visszakerestem, aztán rábólintottam, persze, miért ne (bár időközben még 3-4 hétre szereztem magamnak munkát).
    Hát tegnap megtörtént a megbeszélés. Kapásból felkészítettek minket, hogy kb. 45 perces lesz, mert kis bemutatót tartanak. Megtudtam, hogy táplálkozási tanácsadó lenne a munka. Ez így elsőre nem is rossz. Még a természetes bőrápolást is megemlítették, annál felcsillant a szemem, mert az érdekel és értek is hozzá valamicskét. De azután... Hát volt ott minden... "Jelentkezzen, aki..." "És 15 kilót fogyott 2 hónap alatt...", jó sok előtte-utána kép, nagyon hatásos "tévhiteloszlatások", stb. Mint egy igazi teleshop reklámban. A munkáról persze alig esett szó. Olyanokról, mint hogy mennyit is fizetne egy-egy kuncsaft, a vevőkör kialakításában pontosan hogyan is segítene a cég, a telefonszámlánkat ki fizetné, a találkozókat hol kéne lebonyolítani (azaz vajon utazgatással telne-e a fél napunk, mert az akkor már marhára nem részmunkaidő), a képzéseket ki finanszírozná... Barcelona persze csábító, mert ott is lesz képzés, de a kiutat ki fizetné? Meg az ottani költségeket.
    De oké, még így is tud érdekes lenni. De amikor azt próbálták meg nekem beadni, hogy aki nem szed táplálékkiegészítőket, az nem élhet egészségesen, akkor kiakadtam... Az a hang, ahogy az egészet előadta. Mert persze akkor is jelentkeznünk kellett, hogy ki szed és ki nem, és hát mekkora hiba, hogy én nem... (persze nem személy szerint nekem mondta) Majd folytatta a program bemutatását. Nem elég, hogy a normál kaja mellé szedjünk táplálékkiegészítőket, de igazából a normál étkezéseket is helyettesítsük valami összetrutymákolt shake-kel. Ha lehet, a reggelit és a vacsorát is, de minimum a reggelit. Mert hát egy tripla burger, meg egy fél kiló sült krumpli plusz fél liter kóla az 1000 kalória, miközben a shake csak 217. Hm. Csak hogy stílusosak legyünk: Tegye fel a kezét, aki ilyen reggeliket szokott csapni (mármint a burgereset)? ... Ugye nem sokan. Az étkezés többé nem étkezés, csak tápanyagbevitel. De tök jó ez a shake, mert teltségérzetet okoz. Képzeljék, a normál táplálék is! És van olyan, ami emellett egészséges is. De közben még élvezni is tudjuk, hogy eszünk... Jöttek az élő példák is, 2 nemrég becsatlakozott hölgy is jelen volt, elmondták a saját tapasztalataikat, meg képet is kaptunk persze. Hogy 1,5 hónap alatt 8 kiló. És hogy mennyivel egészségesebb és fittebb és hogy mindezt éhezés nélkül. Hadd mondjak el valamit. Alapból az éhezéses fogyókúra hülyeség, mert nem hatásos, hosszú távon biztosan nem.

    Továbbá, mi, a kedves Párommal, január közepe-február vége között (illetve ő még rátolt egy hónapot) csináltunk egy diétát. Az alapkoncepció az volt, hogy nem ettünk húst, sem kenyeret vagy tésztát, lisztet csak sűrítésként levesekbe vagy főzelékekbe. Olajban sült dolgokat is csak ritkán ettünk (kb. heti 1). Ja és persze a cukor is tiltó listán volt, az alkohollal egyetemben. Az első két hét gyilkos, akkor még nagyon kívánja az ember az édességet, de utána már egészen könnyű. Végül voltak azért kisebb-nagyobb kihágásaink. A reggelink pl. csokis gabonagolyó keverve kukoricapehellyel és tejjel volt, én kb. két hetente egy-két szelet pirítóst is megengedtem magamnak, illetve ha a Párom édesapjáékhoz mentünk, húst is ettünk egy keveset (ez havi 1-2 alkalom). Meg időnként egy-egy pohár bor, vagy a Páromnak egy doboz sör is lecsúszott. A névnapomra viszont gyümölcssalátát ettünk torta helyett. És így én másfél hónap alatt 6 kilót, a párom pedig kb. 10-et adott le. Nem éheztünk, sőt, jól éreztük magunkat! Jobban éreztük az ízeket, tudtuk élvezni a jó minőségű, cukor nélküli teákat, és a tejfölös párolt zöldség volt a csúcs, meg időnként a feta sajt, illetve a tejföl magában.
    Ebben az időben sajnos nem volt időnk aktívan mozogni mellette, képzelem, akkor milyen hatásos lett volna. És ez a másfél-két és fél hónap megtanított vagy felelevenített sok nagyon jó, zöldséges receptet, amiket hosszú távon is használhatok. Sokan kérdezték, miután felsoroltam, miket nem eszünk, hogy akkor mit eszünk egyáltalán. Hát ott volt a rizs, a mindenféle párolt zöldség. Időnként sült zöldség vagy akár sült krumpli (kevés, és sok salátával), joghurtos saláta (jégsaláta, retek, újhagyma, répa, uborka, feta sajt), levesek és főzelékek, pattogatott kukorica (házilag kipattogtatott), kölesgolyó, gyümölcsök és zöldségek, kefír, joghurt (natúr), zabpehely. Volt mit ennünk. És megtanultunk kevesebbet enni. Nem degeszre enni magunkat, hogy majd kipukkadjunk. Mert kell egy kis idő a tápláléknak, hogy kiváltsa a teltségérzetet és ha nincs dugig a pocak, jobb az emésztés.
    Ja, és az utolsó tromfjukat is verjük. Mert ezzel az étrenddel minden betegségünk elmúlt (női bajok, emésztési gondok) és fittebbnek éreztük magunkat (és azok is voltunk).
    Most már eszünk húst is és kenyeret is, meg cukrot is, de mindent kisebb mennyiségben, és mellette a mozgásra is szakítunk időt. Én pl. napi szinten hasprést végzek, kb. 10 perc a napi tornám, vagy 20, ha kétszer csinálom meg, és már másfél hét után elkezdett látszani az eredmény. Sétálni és biciklizni is szoktam, de azért még így sem az a húde intenzív testmozgás. Emellett pedig eszem mindent, csak ésszel. És láss csodát, változik az alakom, erősödöm és jobban érzem magam a bőrömben. Nem vitatom azt a sok eredményt, amit elértek, de nem táplálékkiegészítő kell hozzá, hanem akaraterő és türelem. Mert kb. 2 hét alatt átáll a szervezet és lehet könnyen csinálni és meg is marad. Pár kiló nálunk is visszajött, de nem lendült annyira bele, nem megállíthatatlan, és most már figyelünk is magunkra és a kisebb adagok is megmaradtak.

    Úgyhogy hol ideges lettem, hol unatkoztam az előadás alatt, de végül én voltam az egyetlen, aki határozottan feltette annál a kérdésnél a kezét, hogy ki az, akit egyáltalán nem érdekel semmilyen formában ez az egész. Se plusz infót nem akar, se az ingyenes állapotfelmérést. Tiszta pénzügyi tanácsadós hülyeség, csak wellnessben. Ebből köszönöm, de nem kérek. Nem adom el a lelkem. Nem mondom azt, hogy a gyógyszernek reklámozott emésztésjavítók helyett vegye meg az én emésztésjavítómat, ahelyett, hogy mondjuk normálisan enne és gyógyteákat inna meg mozogna. Pfuj.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...