Az iskolapszichológus után most egy, az iskolánkban oktató családterapeutát kértem föl, név szerint Kozma-Vízkeleti Dánielt, hogy válaszoljon e-mailben a kérdéseimre, amit meg is tett, méghozzá nagy alapossággal.
 |
| Kozma-Vízkeleti Dániel |
Kozma-Vízkeleti Dániel vagyok. 1977-ben születtem Budapesten. 2004-ben végeztem a Debreceni Egyetem pszichológia – történelem – középkori művelődéstörténet specializáció szakán. 2005-ben Családterapeuta vizsgát tettem a Magyar Családterápiás Egyesületnél. Korábban relaxáció, hipnózis és pszichodráma módszereket tanultam. 2008-ban szereztem meg a „Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus” címet a Debreceni Orvos- és Egészségtudományi Egyetemen. 2012 novemberében Pszichoterapeuta szakvizsgát tettem. A fentiek összegzéseként 2012. december 18-án megkaptam a „kiképző család-pszichoterapeuta” címet.
Eddigi munkáim során módom nyílt megtapasztalni az alkalmazott rendszerszemlélet számos területét: egyetemista korom, azaz 2002 óta folyamatosan veszek részt családterápiák vezetésében, megfigyelő gyakornokként, koterapeutaként, majd önállóan. 2007 óta lehetőségem nyílt bekapcsolódni a családterápia oktatásába is. A családterápiával és családterápiás képzéssel foglalkozó Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány kuratóriumi tagja, valamint a Magyar Családterápiás Egyesület Etikai Bizottságának elnöke vagyok.
Hat évig a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Magatartástudományi Intézetében orvosi kommunikációt és pszichoszomatikát oktattam, jelenleg a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Intézet óraadó oktatójaként családterápiát, alkalmazott rendszerszemléletet, párkapcsolati jelenségeket és kapcsolati kommunikációt oktatok.
Dolgoztam Nevelési Tanácsadóban, ambulancián, középiskolákban és humánerőforrás-fejlesztésben pszichológusként. Trénerként és tanácsadóként képesség- és szervezetfejlesztő tréningeket vezettem Szombathelytől Szerencsig, Salgótarjántól Szegedig, 6 fős mikrovállalatnál és 23 000 fős óriáscégnél.
Az elmúlt néhány évben mintegy 75 alkalommal beszéltem a családterápiáról, konferenciákon, televízió-és rádióműsorokban, szakmai és laikus rendezvényeken.
Tudnál beszélni kicsit a családterápiás képzésről?
Persze, szívesen. Magyarországon a családterápiás képzést a Magyar Családterápiás Egyesület (www.csaladterapia.hu) égisze alatt lehet elvégezni. Az Egyesületnek körülbelül 25-30 kiképzője van, szerte az országban. Évente több képzés is indul, különböző helyszíneken és ütemezésben, de hasonló tartalommal és szemléletben: http://www.csaladterapia.hu/tanfolyamokA képzés teljesítéséhez 150 órás csoportos önismeretet kell elvégezni – jelenleg a Családterápiás Egyesület elfogadja a más módszerekben megszerzett önismeretet is, feltéve hogy azt kiképző pszichoterapeuta vezette (az ő névsoruk benne van a Pszichoterapeuta kiskátéban és interneten is hozzáférhető). A képzés megkezdésekor be kell lépni a Magyar Családterápiás Egyesületbe, amely innentől számon tartja a jelöltek előmenetelét. Maga a családterápiás elméleti és módszerdemonstrációs alaptanfolyam 200 órás. Ennek az elvégzése után a jelölt rendszeres és folyamatos szupervízió mellett, az alapképzettségének (orvos, pszichológus, szociális munkás stb.) megfelelő területen elkezdheti a családterápiás munkát. Kétszer 50 órás csoportos, a Családterápiás Egyesület által szervezett szupervízióba kell vinni az eseteket, amelyből az egyik 50 órát kötelezően más kiképzőnél kell teljesíteni, mint akinél az alapképzést végezte a jelölt. Időközben 50 pontot kell összegyűjteni az Egyesület által szervezett szakmai programokon – Vándorgyűlésen, workshopokon. Jellemzően a 3 napos, évente megrendezett Vándorgyűlés 15 pontot, míg egy egész napos workshop 6-8 pontot ér, így 2-3 év alatt, amíg maga a tanfolyam és a szupervíziók is eltartanak, könnyedén össze lehet szedni a szükséges pontokat. Ha minden eddigit teljesítettünk, egy esettanulmányt kell írni, és azt meg kell védeni az Egyesület kiképzőiből álló bizottság előtt, illetve az elméleti felkészültségről is számot kell adni a vizsga keretében. A vizsga sikeres teljesítése esetén családterapeuták, vagy családi tanácsadók lehetünk – ez az alapképzettségünktől függ. Maga a teljes képzési folyamat szerintem leghamarabb 2,5 – 3 év alatt teljesíthető, de inkább 4-5 év, mire az önismeret megkezdésétől eljutunk a családterapeuta címig. Érdekessége a magyarországi képzésnek, hogy a családterápia irányzatai közül mindegyiket meg kell ismerni – sok nyugati országban egy-egy képzés egy irányzat ismeretére készít fel. (Az irányzatok létjogosultsága abból fakad, hogy a családi élet olyannyira komplex, hogy lehetetlen minden aspektusára figyelni. Vannak, akiket a családi szereposztás érdekel jobban, van, akik a család történetére, a családfára fókuszálnak és vannak, akik a kommunikációs jelenségek mentén írják le a család működését – az eltérő figyelmi irány más-más irányzatot jelent.) A képzési rend egyébként részletesen megismerhető a http://www.csaladterapia.hu/csaladterapeuta_kepzesi_rendoldalon.
Mi(k) a különbség(ek) a családkonzultáns és családterapeuta között?
Sőt, van egy harmadik cím is. :) Ma Magyarországon a Családterápiás Egyesület képzését elvégezve az orvosok, pszichológusok, mentálhigiénikusok, pedagógusok és azok, akik felsőfokú tanulmányaik során részletes pszichológiai és pszichopatológiai ismereteket szereztek, családterapeuta; míg azok akik másmilyen diplomával rendelkeznek – közgazdásztól az építészig – családi tanácsadó címet szerezhetnek. A családkonzulens címet tudomásom szerint a Wesley János Lelkészképző Főiskola szakirányú képzésén lehet megszerezni – ezt egyébként az Egyesület egyik kiképző terapeutája vezeti. Gyakorlati különbség a kompetenciában van, vagyis abban, hogy milyen súlyosságú problémát vállalhat el felelősséggel az adott cím birtokosa. Tapasztalatom szerint egyébként a kliensek nem ismerik ezeket a különbségeket, különösebben nem is érdekli őket – sajnos.
Azon kívül, amit Te elvégeztél, milyen képzést, képzéseket ajánlanál még a leendő családterapeutáknak és miért?
Azt hiszem, a családterápia nagyon gyakorlatorientált „műfaj”. Leginkább tehát – az egyébként – gyakorlatorientált képzéseken, és a gyakorlat során lehet elsajátítani. Hazánkban működik néhány olyan családterápiás közösség, rendelő, műhely, ahol lehetőség van bekapcsolódni a családterápiás munkába – elsősorban persze azoknak, akik a képzést az adott műhely keretein belül végezték el. A családterápia eleve olyan elrendezést jelent, ahol terápiás team foglalkozik a kliensekkel, ennek részei a terapeutákon kívül a megfigyelő csoport tagjai, akik jellemzően a képzésben részvevők, vagy az alapképzést frissen elvégzettek közül kerülnek ki. Ilyen műhely például az az Alapítvány www.csaladiszolgalat.hu, ahol magam is dolgozom, és ahol én is végigjártam a „létrát”, a megfigyelőtől a koterápián át a kiképző terapeutaságig.
Más módszerekből én magam sokat hasznosítok például a pszichodramatista tanulmányaimból. Nagyon hasznos lehet még szerintem a Napfogyatkozás Egyesület gyászolókkal való munkára felkészítő képzése, vagy a hétköznapi szuggessziókkal, a szavak erejével való munkára épülő SASOK képzés; a videótréning elsajátítása, illetve bármely kreatív terápiás eszköz a rajzos formáktól a zeneterápiáig.
Szerinted milyen személyiségjegyek szükségesek ahhoz, hogy valaki jó családterapeuta legyen?
A rendszerszemléletű családterápia kevéssé a személyiségjegyekre helyezi a hangsúlyt, inkább arra figyel, hogy ki, milyen helyzetben, milyen szerepbe kerülve hogyan viselkedik, hogyan alkalmazkodik. De ezzel nem akarom megkerülni a választ. Szerintem szerencsés, ha egy családterapeuta rugalmas tud lenni, meg tudja őrizni a nyitott érdeklődését, hisz a klienseiben és a változás lehetőségében – ha tetszik, optimista -, érti és alkalmazni tudja a rendszerszemléletet, vagyis tud szempontokat váltani és sokszempontúan elemezni egy helyzetet, és alapos, felelős önismeretre tett szert. Ja és nem árt, ha egy kis humora is van, és jól készíti a paprikáskrumplit, de ez már tényleg szubjektív hozzáfűzés. :)
Mit gondolsz, mennyire van/lenne ma Magyarországon a családterapeutákra szükség? Miért?
Úgy tapasztalom, hogy a családterápiás rendelés és képzés iránt növekvő az érdeklődés ma hazánkban. Azt gondolom, sőt tapasztalom, hogy a családterápiás szemlélet – nem feltétlenül a munkamód, hanem a szemlélet – rendkívül széles körben alkalmazható. A családokkal való munkán kívül iskolai csoportokban, életmód-prevencióban, a szomatikus és pszichoszomatikus orvoslásban, a szervezetfejlesztésben, tanácsadásban, az egyházak közösségszervező munkájában – gyakorlatilag mindenhol, ahol rendszerként viselkedő emberi közösségekkel dolgozunk, márpedig a rendszerszemlélet szerint minden emberi közösség leírható rendszerként, működése és folyamatai megérthetőek a rendszerszemlélet alkalmazásával. És ha megérthetőek, akkor befolyásolhatók, korrigálhatók is. Szóval szerintem minden iskolába, nevelési tanácsadóba, gyermekintézménybe, kórházba, rendelőbe, segítőket képző intézménybe, szociális ellátó szervezetbe, szervezetfejlesztő vagy tanácsadó cégbe kell(ene) a rendszerszemlélethez értő, azt alkalmazni tudó szakember. Rendszerszemléletet és rendszerszemléletű beavatkozásokat pedig ma Magyarországon csak a családterápiás képzés keretein belül lehet tanulni.
Mennyire könnyű elhelyezkedni családterapeutaként ma Magyarországon?
Olyan, hogy valaki „csak” családterapeuta, nincs – hiszen a képzés elvégzésének feltétele egy alapdiploma. Az elhelyezkedés feltételei pedig valószínűleg nem különböznek az alapdiplomára általánosan jellemzőktől – néhány kivétel akadhat, nevelési tanácsadó, egyéb szervezet, ahol előnyt jelent, ha valaki tanul(t) családterápiát.
Úgy egyáltalán, mi a hatásköre, feladata egy családterapeutának? Mit is csinál tulajdonképpen?
Ez nagyban attól függ, milyen intézményi keretek között, milyen deklarált céllal fogadja a családokat. A családsegítőben dolgozó családterapeuta elsősorban a családi szerepek jól strukturálását célzó beavatkozásokat fog indítványozni, az orvos-családterapeuta a beteg családtag gyógyulása érdekében foglalkozik annak társas környezetével, a nevelési tanácsadóban dolgozó családterápiás végzettségű kolléga a gyermek tüneteit a család tágabb kontextusába helyezve segít a családnak olyan változás megélésben, ahol nem lesz szüksége többé a gyermek tünetére… és a sort hosszan folytathatnánk. Arról, hogy milyen egy családterápia, bőséges anyag van a http://www.lelekbenotthon.hu/2010/02/kozma-vizkeleti-daniel-a-csaladterapiarol/, a http://csaladiszolgalat.hu/csaladterapia/, és a http://csaladiszolgalat.hu/gy-i-k/oldalakon.
Hol végzi mindezt? Milyen intézményekben van lehetőség családterapeutaként dolgozni?
Legtöbben talán nevelési tanácsadóban, családsegítőben, családterápiás alapítványoknál dolgoznak.
Magánrendelőt milyen könnyű fenntartani? Hogyan lehet? Te ajánlod?
Ha minden szabályt be szeretnénk tartani, akkor nem könnyű, és nagyon nehéz rentábilissá tenni. Egyedül csak a nagyon bejáratott, biztos klienskörrel rendelkezőknek megy. Baráti-kollegiális csoportok, műhelyek, közösségek már könnyebben fent tudnak tartani egy rendelőt – alapos szervezéssel és együttműködéssel. Azt hiszem, a legtöbb családterapeutának van egy állása, ami mellett tud családterápiás tevékenységet végezni, magánrendelésen, egy közösség tagjaként, vagy önkéntesen.
Milyen az időbeosztása egy átlag családterapeutának? Hány órát dolgozik egy nap/egy héten?
Szerintem ilyen szempontból nincs „átlag” családterapeuta. Én napi 12-15 órát dolgozom, gyakran a hét 6-7 napján, de ennek csak egy része a családterápia, nagyobb része oktatás, egyéb rendelés, szervezési feladatok, felkészülés – és biztos, hogy ez nem átlagos, nem is kívánom senkinek hogy az legyen.
Milyen problémákkal fordulnak Hozzád legtöbbször a családok?
Az egyik fő terület, amikor az egyik családtagnak – ez gyakran a gyermek – valamilyen tünete alakul ki, és olyan orvoshoz kerül ezzel a tünettel az indexpáciens, aki felismeri a probléma lélektani és családi hátterét, és családterápiába irányítja a családot – vagy maga a család dönt így. A másik fő hozott probléma maguknak a kapcsolatoknak a válsága: a szülők, vagy pont a testvér gyermekek közötti kapcsolat romlott meg, és ezen szeretne a család dolgozni.
Szokták Hozzád családokat küldeni? Ha igen, a leggyakrabban milyen problémákkal? És kik küldik?
Családterápiás alapítványunk jó kapcsolatban van orvosokkal, gyermekorvosokkal, lelkészekkel, iskolai szakemberekkel és ők sok családnak javasolják, hogy keressenek fel bennünket. A magánrendelésemen leggyakrabban egymás ajánlása alapján keresnek meg a kliensek – korábban egy ismerősük járt nálam, nem kizárt, hogy jó tapasztalatot szerzett :), és másoknak is ajánl.
Milyen módszereket használsz a leggyakrabban? (Szervezel-e csoportokat, ha igen, milyen típusúakat, milyen teszteket használsz a leggyakrabban? Ilyesmi.) Esetleg vannak már saját Magad által kialakított módszereid?
Családterápiában ritkán tesztelünk – noha ígéretes eredményei vannak például a Közös Rorschach-vizsgálatnak. Alapvetően a rendszerszemlélet nem tulajdonít komolyabb jelentőséget a diagnózisnak, így a részletes lélektani kivizsgálásnak sem. Egy rendszerben, így egy családban ugyanis nem annyira a tagok milyensége, mint az egymással való kapcsolatuk határozza meg a rendszer (a család) működését. Sokkal fontosabb, hogy Anyu és Apu milyen kapcsolatot alakítottak ki kölcsönösen, mint hogy anyu hiszteroid-e vagy sem. :)
Csoportokat képzési, önismereti és szupervíziós céllal tartok, a kliens-családoknak még nem szerveztem ilyent.
Terápiás helyzetben sok dramatikus gyakorlatot (szobor, szerepcserés interjú), kreatív elemet (rajz, gyurma, kavicsok, bábuk), strukturális gyakorlatokat (szerepkártyák, helycsere, feladatok) használok – és saját módszerem még nincs. (Bár gyakran megfogalmazódik bennem, hogy szívesen elvinném némelyik kliens-családomat a saját kedvenc közegembe, egy magashegyi túrára – de persze az outdoor terápiát is kitalálták már mások. :) )
Ütköztél már nehézségekbe munkád során? Ha igen, milyenbe/milyenekbe?
Persze. Hirtelen olyanok jutnak eszembe, amikor például erős negatív érzéseket kezdtem táplálni valamelyik kliensem iránt, vagy bevonódtam egy családtag mellett – ez utóbbi családterápiában könnyen megtörténik, de ki is zárja a terapeutai kívülállást, ami viszont a segítői eszköztárunk alapja. Olyan is volt, hogy minden erőfeszítésünk dacára a család nehezen élt meg változást és ez kudarcnak tűnt. Minden ilyen esetben a szupervízió segített. Szerencsésnek tartom magam, hogy egy olyan családterápiás alapítvány közösségének vagyok a tagja, ahol rendszeresen vannak esetmegbeszélések és csapatban dolgozunk – ez sok erőt ad, és sok nehézségen átsegít. Persze, kétségtelenül megvannak a nehézségei ennek is: alkalmazkodni kell kollégákhoz, együttműködni velük, közösen felkészülni az ülésekre – ez időigényes és olykor nem könnyű. Nem is sikerül mindenkivel együtt dolgozni – furcsa is lenne, ha nem így lenne.
Milyen örömeid, sikerélményeid voltak már munkád során?
Az nagyon jó érzés, amikor egy terápia lezárásakor azt mondja a család, hogy örül, hogy eljöttek. Hogy figyelmet kaptak. Támogatást. Jó kérdéseket. Jól érezték magukat – vagy legalábbis biztonságban, amikor nehéz kérdéseket beszéltünk meg.
Mennyi szabadidőt hagy ez a munka? Milyen könnyű pl. mellette a magánéletre is időt szakítani?
Kérdezd meg a feleségemet – aztán hajolj el a Feléd repülő nehéz tárgyak elől. :) Azt hiszem, hogy nem a családterapeutai munka hagy nekem kevés szabadidőt, hanem én magamnak. Én vállaltam, hogy egy ambulancián betöltött főállásom mellett egyetemen oktassak, magánrendeljek, egy családterápiás alapítvány kurátoraként ügyeket intézzek és szervezzek, a Családterápiás Egyesület etikai bizottságának elnökeként végezzem az ezzel járó feladatokat, kortárs segítőknek tartsak rendszeres szupervíziót, családterápiás képzéseket tartsak, vállaljak előadásokra, tréningek tartására vagy cikkek írására vonatkozó felkéréseket, képezzem magam, konferenciákra és workshopokra járjak… Ezzel együtt figyelünk arra, hogy a kevés együtt töltött idő nagyon tartalmas, élményteli és természetes legyen.
Milyen módszereid vannak arra, hogy a munkádat ne vidd haza? Fontosnak tartod egyáltalán ezt?
Nagyon, nagyon fontosnak tartom. Nekem például sokat segít, hogy amerre lakunk, van egy park. Azon, vagy legalább amellett elsétálok hazafelé menet, figyelem az illatokat, hallgatom a természetes és kevéssé természetes hangokat – és közben valahogy leteszem a munkára irányuló gondolataimat.. Neutrálisnak, elfogadónak lenni és nagyon figyelni egyébként nagy erőfeszítést kíván – és egyszerűen nem akarok mindig ilyen nagy erőfeszítéseket tenni. Persze, olykor egy-egy tréfás munkabeli történettel meg lehet nevettetni az otthoniakat – természetesen a beazonosíthatatlanság szigorú etikai elvének betartásával.
És sokat segít a szenvedélyem, a természetjárás, túrázás is, meg a baráti társaság, akik szerencsére felerészt nem szakmabeliek, hanem teljesen normális emberek. :)
Ha változtathatnál valamit a családterápiás oktatásban vagy munkakörülményeken, változtatnál valamit? Ha igen, mit/miket és miért?
Én bizony ragaszkodnék ahhoz, hogy aki családterapeuta akar lenni, ne „úszhassa meg” a családterápiás önismeretet. Igyekeznék még inkább gyakorlat-orientálttá tenni a képzést, és emelnék a követelményeken. Ezzel párhuzamosan talán indítanék képzéseket azoknak is, akik nem akarnak családterápiát végezni, de érdeklődnek a szemlélet és módszer iránt – az ő számukra csökkentett tartalommal és enyhébb feltételekkel; elsősorban háziorvosokra és pedagógusokra gondolok. És tovább terjeszteném azt a szemléletet, hogy „minél több ablakot nyitunk egy szobában, annál hamarabb frissül fel a levegő!”.
Köszönöm az interjút! További szép napot!
Én is köszönöm. A kérdéseid mentén át kellett gondoljam saját segítői hitvallásomat, szerepfelfogásomat és ez sokat segített nekem, hogy meg tudjam fogalmazni: miért szeretem a munkámat. Sikeres és jókedvű napokat Neked is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése