2013. március 5., kedd

"Receptelés"

  Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én az elmúlt hónapok, évek alatt szépen begyűjtöttem a könyvjelzőim közé egy rakat receptet, emellett persze kaptam receptes könyvet is, meg írtam le kézzel is párat, amit majd szeretnék kipróbálni. Arra jutottam ma, hogy itt az ideje átnézni ezeket a recepteket és szép apránként kipróbálni őket és vagy megtartani, vagy elvetni. Amik megmaradnak, azokat pedig beírni az én régi, rongyos, első receptes füzetembe, hogy a fejembe is bekerüljön - nekem ehhez van receptem! Nagyobb lesz a repertoár.

Az első körbe a következő receptek kerülnek bele:
- Sajtkrémleves
- A húskészítésen valamit javítani, hogy ne csak rántottan vagy pörköltben legyen ízes a hús, hanem mondjuk párolva, vagy kevés olajon kisütve (a múltkori nem nyerte el a Kedves tetszését, most más, jobb fűszerezéssel kell próbálkozzam) - ez saját ötletelés, de tippeket szívesen fogadok
- Almás morzsa (apple crumble) - ha már olyan sok az almánk itthon

(Kép innen.)

Nektek milyen várólistás receptjeitek vannak?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...