A hétköznapi hímsovinizmus - röviden - egy olyan egyenlőtlenséget teremtő taktika a párkapcsolatban a férfi részéről, ami még nem minősül erőszaknak, és sok férfi nem is szándékosan követi el ezeket a manővereket, nincs tudatában az ártó jellegüknek, még a nők is csak nehezen ismerik fel, csak érzik, hogy valami nincs rendben. Luis Bonino és Szil Péter Hétköznapi hímsovinizmus c. kiadványa felsorolja a fajtáit, így segítve mind az egyébként egyenlőségre törekvő férfinak és a vele élő nőnek felismerni ezeket a manővereket és kigyomlálni őket. Aki szeretné az egész kiadványt elolvasni, az a címére kattintva megteheti.
Az előző bejegyzéseimben olvashattok egy részletesebb definíciót, a hétköznapi hímsovinizmus hatásáról a nőkre és a párkapcsolatokra, a kényszerítő jellegű és a válsághelyzetekben alkalmazott hétköznapi hímsovinizmusról és a burkolt hétköznapi hímsovinizmusról. Most következzen az utolsó nagyobb kategória:
"A haszonelvű hétköznapi hímsovinizmus: Az ide tartozó manőverek – függetlenül attól, hogy alkalmi jellegűek vagy átfogó stratégia részét képezik – két fő jellegzetességgel bírnak.
Az egyik maga a haszonelvűség, vagyis hogy a férfinak – lehetőleg – azonnali haszna származzon belőle. A másik az, hogy általában mulasztáson és áthárításon alapulnak, tehát azon, hogy a férfi kivonja magát valamiből. Nem attól válnak hatékonnyá, amit a férfi tesz, hanem attól, amit elmulaszt, és ami így a nőre hárul, aki ezáltal kevesebb energiát tud önmagára fordítani.
4.1. A HÁZTARTÁSSAL KAPCSOLATOS FELELÕSSÉG ELMULASZTÁSA
4.1.1. Nulla közreműködés
A házimunka nem létezik a férfi számára. Ezt néha azzal igazolja, hogy ő a „családfenntartó”, akinek vállára nem lehet még annál is több terhet róni, mint amit a munkahelyén elvisel. (Paradox módon dolgozó nőkkel együtt élő férfiak is élnek ezzel az érvvel, amivel „dupla műszak” elvégzésére kényszerítik a nőt.)
4.1.2. Álközreműködés
A férfi „segít” a nőnek. Ezzel a nő arra kényszerül, hogy a „diszpécser” funkcióját töltse be, megszervezze, elossza és kijelölje a többi „segítő” számára a tennivalókat, aminek révén ismét nő az ő túlterheltsége. Ez a fajta hétköznapi hímsovinizmus igen gyakori haladó férfiak körében, akik ilyen módon bújnak ki a háztartási munkáért vállalt valódi közös felelősségvállalás alól. (A háztartásban élők nem segítenek, hanem kiveszik a részüket a munkából - személyes megjegyzés.)
4.1.3. Ön-előnyös közreműködés
Az álközreműködés egyik válfaja, amelyben a férfi azokat a feladatokat ügyeskedi ki magának, amelyek kevésbé komiszak vagy leginkább tetszetősek a külső szemlélő számára (a ház körüli szerelgetés vagy a hétvégi partin a hússütés).
4.1.4. S.O.S.-közreműködés
A férfi csak akkor működik közre a házimunkában vagy bármilyen gondozással összefüggő feladatban, ha ezt egy vészhelyzet megkívánja.
(Például a nő éjszakai műszakban dolgozik.) A vészhelyzet elmúltával a férfi visszatér az „eredeti” munkamegosztáshoz.
4.1.5. Eltűnés a közreműködés elől
Sok férfinek éppen akkor akad halaszthatatlan tennivalója, elintézendő telefonbeszélgetése stb., amikor egy a házzal vagy a gyerekekkel kapcsolatos tennivaló leginkább megkívánná tőle a közreműködést.
4.2. A NÕI GONDOSKODÁSSAL VALÓ VISSZAÉLÉS
4.2.1. A gondoskodó szerep evidenciaként kezelése és kihasználása
4.2.1.1. A NŐ MINT ANYA
A férfi létezési módját átitatja az elvárás a nővel szemben, hogy megfeleljen a hagyományos anyaideálnak: legyen gondoskodó, feltétel nélkül megértő. Ezzel a fajta hétköznapi hímsovinizmussal a férfi rengeteg formában kéri, ösztökéli vagy – bizonyos körülmények megteremtése révén – kényszeríti a nőt arra, hogy az „anyás” gondoskodó viselkedésformáknak adjon elsőbbséget és hanyagolja el saját személyes és szakmai fejlődését.
4.2.1.2. AZ APA MINT HAVER
Az előző elvárás kiegészítése a gyereknevelés terén. A hétköznapi hímsovinizmus e modern formáját gyakorló férfitől mi sem áll távolabb, mint a távollevő és tekintélyelvű apa elavult viselkedésmódja. Ehelyett az apa inkább a kicsi vagy kamasz gyermek játszó- vagy bulizó társává válik, és az anyára hagyja a határok kiszabásának és a kötelességek betartatásának hálátlanabb feladatát. Ily módon a gyerekek – sőt, önmaga – szemében olybá tűnik, mintha a nő képtelen lenne elengedni magát és élvezni a kapcsolatokat, különösen a gyerekeivel.
4.2.1.3. A KAPCSOLATOK ÉS A SZEMÉLYEK ÁPOLÁSÁRA FORDÍTOTT MUNKA ÁTHÁRÍTÁSA
A férfi különböző manőverekkel kikényszeríti, hogy a nő megmaradjon abban a patriarchális hiedelemben, miszerint az ő felelőssége gondoskodni a párkapcsolat vitalitásáról, a gyerekek egészségéről és tanulmányairól, a velük, illetve a férfi családjával, sőt a férfi barátaival való kapcsolattartásról – és hogy el is lássa ezeket a rengeteg munkával járó és elengedhetetlen feladatokat, bár ezzel saját autonómiája károsul.
Néhány szerző a „harmadik női műszakként” említi e manőverek egyikét, a férj menedzselését. Ez akár addig a végletig is elmegy, hogy a nő választja ki, milyen ruhát viseljen a párja, aki ennek elérésére a tehetetlen kisgyermek kényelmes szerepét alakítja (persze csak ehhez hasonló célokra, hiszen egyébként ő a családfő). (Doyal, 1996)
Hasonló jellegű és gyakori manőver az, amely a nőre rója a krónikus ápolásra szoruló após vagy anyós gondozását. Bizonyos kulturális közegekben ez az egyik leggyakoribb forrása a nők pszichikai és testi felőrlődésének.
4.2.1.4. REJTETT JOGTALAN ELVÁRÁSOK
A férfi követelődző, szinte parancsszerű kérésekkel áll elő anélkül, hogy világosan kimondaná, mi a kérés tárgya. Gesztusokba vagy elejtett kommentárokba burkolja „néma” követeléseit, ezek pedig automatikusan működésbe hozzák a hagyományos női szerephez társuló „gondoskodó ént”. Így a nő úgy teljesíti ezeket a kéréseket, hogy maga sincs tudatában annak, hogy nem saját igényből, hanem láthatatlan nyomásra cselekedett. Mivel ki nem mondott kérésekről van szó, arra sincs szükség, hogy a férfi hálás legyen értük, mivel szerinte ezek „soha nem is léteztek”. Valójában ez a fajta hétköznapi hímsovinizmus és nem a női „természet” készteti a nőket arra, hogy felvegyék a telefont, az ajtóhoz siessenek, amikor csöngettek, felálljanak az asztaltól, amikor hiányzik a só, avagy elkísérjék a férfit az orvoshoz vagy ruhát vásárolni.
Az ilyen jellegű manőverek legékesszólóbb példája a gyakorta elhangzó „hol van?” kérdés (értsd: .Keresd meg és hozd ide!.), amelyet anélkül tesz fel a férfi, hogy előzetesen kereste volna az eltűnt tárgyat.
Ide tartozik ezen kívül a „zsarnoki gyermek” viselkedés, amikor a férfi beteg; a nem szavakban kifejezett követelmény, hogy a nő gondoskodjék a férfi családjáról, barátairól vagy a háziállatokról, amelyeket általában a férfi kezdeményezésére kapnak ajándékba a gyerekek; az ételekkel, időbeosztással vagy a csönddel kapcsolatos „férfi szeszélyesség” vagy a „családfenntartó” szerephez társuló mártíromság, amellyel a férfi elejét veszi, hogy bármit is kérjenek tőle, hiszen ő már „eleget tesz” és ettől módfelett kimerült. Gyakori az a néma és alaptalan követelmény is, hogy a nő gondoskodjék a férfi előző kapcsolatából származó gyerekekről.
4.2.1.5. A GONDOSKODÁS KÖLCSÖNÖSSÉGÉNEK HÁRÍTÁSA
A férfi nem gondoskodik valós és hatékony módon a nőről, amikor annak szüksége lenne rá. Ezzel valójában a gondoskodáshoz való jogát tagadja, vagyis azt a hagyományos férfiszerepbe beágyazott hiedelmet érvényesíti, miszerint csak a férfi méltó arra, hogy törődjenek vele. Bár ez a manőver nap mint nap megismétlődik, leginkább akkor válik észrevehetővé, amikor a nő megbetegszik, szülei családjával kell foglalkoznia, vagy munkája túlterhelte őt. Ilyenkor a férfiak gyakran tagadják, hogy a nő egyáltalán segítségre szorul, alulértékelik a nő tüneteit vagy fáradtságának fokát, sőt bírálják a nőt azért, ahogyan és amennyire „hozzá nem értően” végzi a dolgait. Mindettől a nő magára hagyatottnak és túlterheltnek érzi magát, ami még jobban aláássa az életerejét.
4.2.2. A férfi munkájába való „besegítés” evidenciaként kezelése és kihasználása
Az önálló vállalkozással rendelkező férfiak gyakran saját munkájuk alátámasztására, illetve kiterjesztésére használják ki a nő szakmai hozzájárulását. Ilyen módon a kisebb, önálló vállalkozással rendelkező férfiak ingyen jutnak menedzserhez, titkárnőhöz, ápolónőhöz, üzleti tanácsadóhoz, könyvelőhöz, adminisztrátorhoz, üzletkötőhöz, szántógépvezetőhöz stb. A nő „segítségére” apellálnak – néha státusba helyezve őket, néha anélkül – de sem személyesen, sem szakmailag, sem anyagilag nem értékelik azt. A hétköznapi hímsovinizmus e formájának kártékony hatására leginkább a válások alkalmával derül fény.
(Az érem másik oldala az a természetesség, amellyel a férfiak szerintük jogos felháborodásuknak adnak hangot, amikor a nők nem illetik elismeréssel a férfi által a nőnek nyújtott segítséget.)
4.2.3. Az aláírási jog kisajátításának evidenciaként való kezelése
A férfi az aláírója a banki, közüzemi vagy adásvételi szerződéseknek, ő szerepel a telefonkönyvben stb."
Ha a témával kapcsolatban tapasztalataitok vannak, osszátok meg bátran! Elsősorban nem panaszáradatot szeretnék indítani, hanem inkább megoldásötletekre, megvalósult megoldásokra lennék kíváncsi.
Akkor kezdem én. Klasszikus probléma a házimunka elosztása. Nálunk otthon Anya sokat tett azért, hogy belénk nevelje: a házi munka közös ügyünk. Oké, a kertes házat ők választották, így a kertben kisebbek voltak az elvárások (ők azt amúgy is szívesebben végezték, ha szép idő volt), de hát ettünk/ittunk/ruhákat hordtunk, tehát éltünk abban a házban, úgyhogy mikor mennyit bírtunk, de ki kellett vegyük a részünket a házimunkából. Ami nem egyenlő azzal, hogy mi nagy kegyesen segítünk anyának.
VálaszTörlésEzt kell nekem is megtanulnom, hogy átültessem a saját háztartásunkba (és nem háztartásomba), mert sokszor még én is azt használom, hogy "Segíts többet a házimunkában" a "Vedd ki jobban a részed a házimunkából" vagy valami hasonló helyett. De ez a felosztás persze nem feltétlenül 50-50%, függ attól, ki mennyit dolgozik, mennyit bír. És nyugodtan lehet egyezkedni, mert van mindig olyan munka, ami az egyiknek maga a kínszenvedés, a másiknak pedig semmibe nem telik megcsinálni (pl. nálunk WC-takarítás vagy sütőtakarítás).
Pl. a szervezőszereppel egyébként nincs nagy bajom, ha akkor minden úgy van, ahogy én beszervezem :P és addig, amíg maga után elpakolni evidens marad. Egyébként megvannak azok a "férfias" munkák, szerelések, amiket pedig ő tart számon.
Az "Apa, mint haver" témán gyorsan túllendültünk. Egyszer szóba került ez, hogy ha majd lesz gyerekünk, akkor ő milyen jó fej lesz... gyorsan elmondtam neki, ez miért nem jó, és hogy engem ne kényszerítsen a szigorú szerepbe, átgondolta, megértette, azóta ilyen nem merült fel (de "élesben" még nem próbáltuk).
Az a sótartós példa egyébként... erről ő nem tehet, valahogy bennem van, hogy ugorjak mindenért, ha eszembe jut, hogy hiányzik, vagy ha valaki szól. Ezen magamtól kell változtassak, és emlékeztessem magam arra, hogy másnak is van két lába és fel tud állni. Ebben a Kedves is egyre inkább tudatosabb, és már rám szól, hogy maradjak csak, majd ő hozza. Persze néha van, hogy nekem közelebb van, jobban ráérek vagy kényelmesebb, akkor nyilván megteszem. Azért ez nem arról szól, hogy soha, semmilyen körülmények között nem állhatok fel a sótartóért :)