2013. szeptember 3., kedd

Művelődős kuckó otthon - csak úgy


  Eljött az iskolaidő, enyhül a meleg, most már (remélhetőleg) képes az agyunk befogadni (és feldolgozni!) új információkat, talán a vágy is megszületett bennünk valamilyen szellemi-lelki művelődésre.

  Én imádom a hangulatokat, és szeretem az olyat elképzelni, hogy egy kávézóban/cukrászdában/teázóban, stb. ücsörgök, iszogatok-eszegetek valamit, közben olvasok, esetleg írok, vagy csak úgy fene nagy dolgokon gondolkodom. Persze sokszor jön az elhatározás, hogy na akkor majd oda beülök.. na majd ma, vagy holnap. Eddig nem sokszor jutottam el, talán csak egyszer, aztán inkább megteremtettem magamnak ezt a hangulatot, amikor volt rá egy kis időm. Az otthoni tea egy elég olcsó dolog (nem kell a legeslegdrágább extra keverékeket megvennünk ahhoz, hogy hangulatos legyen), de persze más italt is választhatunk. Üljünk le egy kényelmes fotelbe, kanapéra, vagy egy asztalhoz (mintha igazán kávézóban lennénk), akár dekoráljuk ki - terítsünk egy terítőt vagy színes kendőt az asztalra, gyújtsunk mécsest, csinos edénykébe tegyük ki a cukrot/mézet/citromot, a szép bögrénkből igyunk, esetleg virágot is tehetünk az asztalra vagy egyéb díszt. Ezután pedig vegyünk elő valamilyen olvasmányt, amit elég feltöltőnek ítélünk. Ajánlom a novellás vagy verses köteteket, azokból egyet-egyet el lehet viszonylag gyorsan olvasni, így nincs szükségünk órákra és máris művelődünk. Én ezzel a kötettel művelődtem.

(Kép innen.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...