Napi vers #3

Edward Lear: A Kacsa és a Kengurú

Szólt a Kacsa a Kengurúnak:
    "Hogy ugrándoz ön! nagy ég!
A réten is túlra, a vizen is túlra,
    mint akinek sosem elég!

Én nem látok mást, csak rút pocsolyát,
s nem a világot, azt a csodát!
    Álmaim önnel úsznak!" –
    szólt a Kacsa a Kengurúnak.

"Ha fölvenne engem a kenguru-hát
    - szólt a Kacsa a Kengurúnak –,
én ülnék és annyit se szólnék, hogy >>Háp<<,
    igérem ezt az úrnak!
Megnézzük a Rát, a Kocsonya-Fát,
a réteken át, a tengeren át –
    szállunk, mint akit húznak!" –
    szólt a Kacsa a Kengurúnak.

Szólt a Kengurú a Kacsának:
    "Tünődnöm kell e tippen.
Az ügy lényegileg nem árthat,
    csak az a bökkenő itten,
hogy önnek, kérem, már megbocsássa,
szörnyen hideg és nedves a lába,
    s mit szólna a világ egy csúzos
    Kengurúhoz?

Szólt a Kacsa: "A szirten álltam,
    hogy átnézzem az útilistát,
s befödni úszóhártyás lábam,
    vettem négy pár gyapjúharisnyát.
Köpenyem elbír vészt, vihart,
mindennap elszívok egy szivart,
    nem érhet semmi bú:
    én szeretem, Kengurú!"

Szólt a Kengurú: "Nos, nem bánom!
    A hold ma oly setétes;
hogy egyensúlyozzak, bátran szálljon
    a farkam végére, édes!"
Hipp-hopp, nem jártak hókuszpókuszt,
de háromszor körül a glóbuszt,
    s viszi, viszi a boldog út
    a Kacsát s a Kengurút.

Gergely Ágnes fordítása

A verset a Bukfencező Múzsa kötetből gépeltem. Szerintem nagyon aranyos és különös szerelmes vers (igen, szerintem az).

A strange love kereső szavakra dobta ki a Google,
és annyira édes! :) Kép innen.