2013. szeptember 17., kedd

Kreatív kedd #2


 Köszönöm a Kreatív kedd pozitív fogadtatását (a blogon és a Molyon is), a muffin után most egy másfajta kreatív készítményemet hoztam el, mégpedig Marcsit, a bálnát. Szeretek bálnákat festeni, meg mindenféle vízi élőlényeket, vannak még terveim ezzel, de ez csak zárójeles, majd meglátjátok :)
  Jó pár éve kezdtem el az egészet, az első Dezső volt, amit a nővérem kapott meg, aztán még egy párat szintén. Amíg Gödöllőn laktak tesómék (és én is), addig a mosókonyha díszei voltak, ahol az egyik WC is van. A Kedves úgy megszokta őket, sajnálta, amikor nővéremék elköltöztek és elvitték. Aztán mi is összeköltöztünk, most már van (egy ideje) saját WC-nk, meg minden félénk :D És így másfél év itt lakás után végre ide is festettem egy bálnát. Blu tackkel a csempére remekül fel lehet applikálni :) Mosolyogva fogadta haza az én Kedves Férjemet.
  Szóval a mostani kreatív ötletet kétféleképpen is lehet értelmezni:
- Fess!
- Dekoráld ki a WC-t/fürdőt!
  Nálunk így remek vízi/tengeri/óceáni hangulat kerekedett és még nincs vége! Csak legyen egy kis időm és hangulatom festeni!

És Ti mit kreatívkodtatok mostanában vagy mit terveztek?
Hogyan dekoráljátok/dekorálnátok ki a WC-t, fürdőszobát?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...