Pl. mitől más a házasság a "sima" párkapcsolattól? Mi változik? Mégis mi értelme volt összeházasodnunk és mi értelme van úgy általában a házasságnak?
Biztos vagyok benne, hogy többféle házasság létezik, többféle indokkal és értékítéletet sem szeretnék hozni egyik felett sem, úgyhogy az általános helyett inkább csak a sajátunkról beszélek és arról, hogy én mire jutottam eddig, a kb. egy hónap alatt, illetve mit gondoltam azelőtt, mielőtt összeházasodtunk.
Az én életemben csak a szerelemből köttetett házasság jött/jöhetett szóba, ilyenek a körülményeim - szerintem szerencsére. Ez mindenképp az alapja az egésznek. Az, hogy ebből a párkapcsolatomból miért lett házasság... Már az elejétől tudtuk, éreztük, hogy ez komoly. Elképesztően kitartóak voltunk, bár néha szurkáltuk egymást - Na, kilépsz belőle? Nem bírod már? Nem illünk össze? - aztán elcsendesedtünk. Nem léptünk ki. Elkezdett nyugodtabban is működni a dolog, drámák nélkül. Megismertük egymást, összecsiszolódtunk.
Eldöntöttük, hogy mi örökre együtt, életünk végéig, hűségesen (csak a monogámia jött szóba mindkettőnknél), többet nem feldobva, hogy "talán nem illünk össze". Nem is tudom, hogy jött, de jött. A leánykérés nem "klasszikus" volt (nagy romantikus valami fanfárokkal, égre írt kéréssel), és kellett is egy kis idő, amíg még egyszer átgondoltam, átgondoltuk a dolgot és egy érett, határozott igen tudott lenni ez - mindkettőnk részéről.
A házasság, esküvő nekem egy szép szimbólum. Mi már egy rügy vagyunk, egy új család alapja, de már így ketten is egy család. Ezzel mi elköteleződtünk egymás felé, szövetséget kötöttünk. Már nem leszünk egyedül. Ez nagyon jó érzés. Nem az ijedtség van, hogy jaj, most már csak ő lesz az egyetlen és nincs több fiú, hanem a nyugalom és az öröm, hogy láthatom őt apukává válni, érett felnőtté, nagypapává, láthatom őt és az ő változásait. De jó!
A házasság nekem nem börtön. Persze, vannak korlátok, de elképesztő távlatokat nyit meg. Van kivel szállj, van kivel megosztanod örömöt, bánatot, tapasztalatot, van kitől tanulj és kinek taníts, erőt adhattok egymásnak.
Ami bennem változott, az az, hogy tudatosabb lettem. Tudatosabban figyelek arra, mik a határaim - mi jó nekem, mi nem jó, és ha nem jó, nem annyiban hagyni. Figyelni, milyen szerepekbe lépek esetleg bele - akár teljesen önként - és hogy tetszik-e ez nekem, tetszene-e ez mondjuk 50 éven keresztül. Én ezt a kapcsolatot életem végéig vállaltam fel, felelős vagyok érte. Hogy boldog legyek benne és a párom is boldog lehessen benne. A válást nem tartom opciónak - persze, lennének kivételes esetek, de nem libeg a fejem előtt, hogy sebaj, ha nem jön össze, legfeljebb elválunk. Hogy idáig ne jussunk el, azért tudatosan teszek. Hogy ma jó legyen. Ma jó. Akkor holnap miért ne lehetne jó? Azért ott van az a nyugodtság is, hogy ma talán nem volt olyan jó, de van holnap, nem tűnik el mellőlem és holnap talán jobb lesz (mert mondjuk kipihentük magunkat).
A tudatosság mellett megjelent az is, hogy magunkat "Mi"-ként vállalom fel. Ha van egy döntés, azt mi hoztuk meg és nem úgy közvetítem, hogy "hát csak mert a férjem ezt akarja...." (... én amúgy nem értek egyet). Egységességet közvetíteni, az egyet nem értéseket otthon elrendezni. Ez amúgy szerintem egy komoly párkapcsolatban is fontos alap.
A férjemen látom, hogy megnyugodott (ez nem egyenlő azzal, hogy elengedte magát!), ahogy ő mondta, eddig cipelt a hátán egy horgonyt, amíg kereste az igazit, aztán ahogy bevonultunk az anyakönyvvezető elé, lerakta a horgonyt és így egy nagy súlytól szabadult meg. Megérkezett. Ez olyan szép (ő még szebben fogalmazta meg), hogy le akartam mindenképp írni.
Nem gondolom, hogy ezt csak a hagyományos házassággal lehet elérni, de hozzánk ez állt közel. Ezután mi lettünk egymásnak a legközelebbi hozzátartozói - milyen érdekes ez, nemrég még otthon laktam és az érettségire készültem. Tegnap közös lett a folyószámlánk is (társtulajdonos lettem!). Együtt tervezzük a jövőt, és nem ciki a jövő évre tervezni (mert mi van, ha addigra együtt sem leszünk), akár 20 évre előre is mondhatok terveket (csak nem sok értelme van, mert addig elég sok minden változhat). :)
Nem hiszem, hogy megunnánk egymást. Egy ember annyira sokoldalú! Magamat is alig tudom megismerni, hiszen folyamatosan változom - hát még egy másik embert, akinek nem vagyok a bőrében! Persze ezért is kell tenni, de örömmel teszek érte - hiszen ha unalmassá válnék, én sem élvezném a saját társaságom.
Nektek mit jelent a házasság?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése