2013. december 30., hétfő

Hajrá hétfő #15


Halihó emberek!

  Ismét egy hétfő, egy félig szorgos, félig pihenős hétfő. Tegnap és ma már aktív hangulatban keltem, úgyhogy beindult a karácsonyi pihenés utáni takarítás, rendrakás. Mosogatással indult, mostam és teregettem, ruhát szedtem be, aztán holnap remélhetőleg a söprés-felmosás is terítékre kerül. Azért még mindig pihengetünk rendesen, ha már szabadságon vagyunk, tegnap például 4 filmet is megnéztünk. Kezdtük egy kis kalandpárossal: Jack Reacher és Paycheck - mind a kettőt tudom ajánlani, akció, romantika és happy end. Aztán egy kis szünet következett, vacsorakészítés és zuhanyzás, majd folytattuk a sort Az ördög dublőrével, ami egy nagyon kemény film. Igazán megfeküdte a gyomromat, nőként szerintem különösen nehéz megnézni. És ráadásul sajnos igaz történeten alapul. Mégis sokkal jobb film, mint amire számítottam, ajánlom megnézésére. Lehet, hogy írok róla hosszabban is, hogy kiírjam magamból, mint a Klass esetén, de lehet, hogy igyekszem inkább kitörölni a kemény képkockákat a fejemből. Mindenesetre egy biztos, ezután nagyon jól esett az Addams family, könnyed kikapcsolódás.

  Ma már sétálni is voltunk együtt és tervezgettük a jövőt, bevásároltunk, és ismét filmet néztünk. A Trója rendezői változatát. Nem igazán tudom megmondani pontosan, mi pluszt raktak bele, érzésem szerint sokkal több lett így a véres csatajelenet - de rég láttam már a mozis verziót. Egy biztos, ez a film csak megerősített abban, hogy a háborúban semmi költői nincs. Tetszett nagyon, amit az elején erről Hektor mondott. Párisz és Heléné pedig... ebben a narrációban legalábbis egyszerűen bolondok, felelőtlenek, és Helénének semmi joga nem volt Páriszt leszólni, hogy milyen fiatal, mert ő sem viselkedett érettebben. Bár én aztán a szerelem oldalán állok, de biztos, hogy nem két nép élete árán. Dühített az egész. De azt hiszem, a modern korban sem feltétlen kell ennél "okosabb" indok egy háborúra. Van valami egyszerű, amire aztán ugranak, jön mindenki más egyéb ürügyekkel (hatalom, dicsőség, pénz, hazaszeretet, kötelesség, ...), és addig nem lesz vége, amíg az egyik porig nem rombolja a másikat. Mert Te megölted az unokaöcsém, én megöllek Téged, a másik öcs meg megöli őt... A kellemes benne az volt, ahogy megfigyeltem, hogyan változott az ízlésem az évek alatt :) Így már értem, a mai fiatalok mit láthatnak bizonyos elég feminin fiú színészekben...

  Szóval aki még szabadságon van, annak hajrá a maradék pihenéshez, aki pedig már dolgozik, hajrá a munkához!

(Kép innen.)

Nektek mihez kell hajrázni?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...