2013. december 3., kedd

Kreatív kedd #13

A gyönyörűséges vörös lencse főzelékem
  Na, ma annak a jegyében alkottam, hogy nem szabad feladni, ha valami nem sikerül elsőre! Azt kell igazán gyakorolni, ami nem megy - de amúgy jó ötlet. Ilyenek nekem a száraz hüvelyesekből készült főzelékek pl. Erre mondhatnám, hogy "Challenge accepted." (Kihívás elfogadva!) És sikerült is a múlt héten (vagy előtte) nővérem receptje alapján finom lencsefőzeléket készítsek, ma pedig készítettem egy egész finom vörös lencse főzeléket. A múltkor nővérem (nem a sima lencsés, hanem a másik) receptje alapján próbáltam, de azt alaposan elszúrtam, amúgy lehet, hogy jó a recept, de krumpli nem is volt itthon, meg kellett némi változatosság, úgyhogy most Viáét próbáltam ki. És ez bevált! Amúgy is ígértem, hogy írok a vörös lencséről, hát tessék. Ugyan ez egy másik vörös lencse, de annyi baj legyen :) Szóval a recept az Viáé, én dupla adagot csináltam, hogy holnap ebédre is legyen, így az adagok a következők:
- 1 nagy fej vöröshagyma
- kevés olaj
- 500 g vörös lencse
- víz
- só, bors
- kevés tejföl (kb. 200 g)
  Igen, kifelejtettem a babérlevelet. Illetve a fűszerezést akkor ejtettem meg, amikor már majdnem megfőtt teljesen a lencse. Vízből nem tudom, mennyit tettem hozzá, de valószínűleg az is megvolt a duplája Via mennyiségének, szóval kb. 1 liter. Persze azt folyamatosan újra kellett öntenem... Aztán amikor már majdnem késznek ítéltem, befűszereztem, hagytam még egy kicsit rutyogni, hozzáadtam a tejfölt (egy nagy doboz tejföl alján ami maradt), összekutyultam, ruttyant egyet és elzártam, fedő alatt még hagytam puhulni. Liszt viszont tényleg nincs benne, szóval teljesen gluténmentes :) Feltétnek zöldségfasírtot készítettünk.

Az első napok már elolvasva, és egy
"Szabi" cetli is beragasztva az adventi naptárba
  Bónusznak bemutatom az adventi naptárat is, amit készítettem a Kedvesnek :) Mindenféle kedves üzenetet, időnként kedves ajándékot tűztem fel a parafatáblánkra, ez lett idén (először) az adventi naptárunk - és így a munkabeosztás helyett valami kedvesebb van a táblán. Mókás volt amúgy. Szombat este már hulla fáradt voltam, mondtam a férjemnek, menjünk aludni, ő még szívesen fennmaradt volna, végül jött velem. Szerencsére el tudott aludni elég hamar, én meg addig ébren tudtam maradni. Megvártam, míg kicsit mélyebben elalszik - teszteltem is, reagál-e arra, ha nagyot fordulok, hangosan, vagy ha fölülök, nem reagált. Persze arra felriadt, amikor már kitettem a lábam az ágyból. Megnyugtattam, hogy nincs semmi baj, csak pisilni megyek. (hát, hosszú pisi szünet lett) Előzőleg egy vászonzsákban már odakészítettem a kis csomagokat, meg egy zseblámpát is, aztán a nyikorgó parketta miatt úgy határoztam, hogy inkább leemelem a parafatáblát és a fürdőben tűzöm fel rá a dolgokat. Így is történt, majd amikor vissza akartam rakni a falra a táblát, konstatáltam, hogy kiesett a szög a falból, amin eddig lógott, úgyhogy visszavittem a fürdőbe, a mosógép tetején kitámasztottam, gondoltam, az első útja úgyis a fürdőbe viszi majd, ott is jó lesz. Visszafelé, amikor már az ágyban feküdtem, a Kedves megint felriadt, de nem tette szóvá a kimaradást :P Reggel úgy történt, ahogy gondoltam (és még azt sem tette szóvá előtte a nappaliban, hogy hol a parafatábla), a fürdőben kellemes meglepetésként érte a naptár, később pedig visszaszögelte a falra :) Arról, hogy mi minden volt a naptárban, majd később írok, most nem szeretném előre lelőni a poént, ha netán a Kedves olvasná... :)

És Ti mit kreatívkodtatok mostanában, vagy mit terveztek?

Arról, hogy mi tartozhat ide, bővebben az első bejegyzésben tájékozódhatsz.

3 megjegyzés:

  1. Így van, nekem sem minden sikerül elsőre, (lásd: szaloncukrok a blogomon) :D Ráadásul elég pancser vagyok a konyhában, de azért fejlődöm - lassan, de biztosan. :)
    Most szilikon öntőformát fogok készíteni, elvileg ma érkezik meg a szilikonom hozzá :)

    VálaszTörlés
  2. Szuper, hogy Te is ilyen kitartó vagy! Sok sikert a szilikon formákhoz! :)

    VálaszTörlés

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...