2014. január 28., kedd

Kreatív kedd #21


E heti kreatívkodás: Túrd fel a régi göncöket, textileket!

  A hétvégén otthon voltunk a szüleimnél, és kreatív ötlettől vezérelve (éljen a gépmentes szombat!) megkértem anyát, hogy nézzünk körbe textilek terén, mert szeretnék néhány új díszpárnahuzatot varrni, meg a kanapé ülőfelületén a textilt lecserélni (egy pléd van ott, amit másra is lehetne használni), esetleg az ikeás székeinkre (ilyesmik) valami huzatot varrni, amit könnyebb lenne levenni és mosni (és mivel nem fehér lenne, nem is maradna meg úgy benne a folt).
  Így találtunk néhány használaton kívüli nagypárnahuzatot, melyből kettő a hálószobai nagypárnákra került (végre egységesek és illenek a kék ágytakaróhoz), a többiből meg lehet, hogy kispárnahuzatok lesznek, még meglátom. A nem használt párnahuzatokon kívül találtunk szép batikolt textilt is. De ami a legjobb, hogy egy ruhás dobozt is feltúrtunk, amit már csak anyagként tett félre anya, én pedig megláttam benne anya egyik régi ruháját, gyorsan ki is kaptam - ez nem végezheti szétdarabolva! Egy szép fekete nyári ruháról volt szó. Ránéztem, a mérete is rajta volt még: pont az enyém. Miért is nem próbáltam fel eddig? (Mondjuk talán mert eddig nem ez volt a méretem...) Felpróbáltam, mintha rám öntötték volna :) A Kedvesnek is tetszett nagyon, úgyhogy hazahoztam (illetve apa elhozta nekem hétfőn), alig várom a nyarat, hogy hordhassam! Emellett a ruha mellett kikerült két ing is, egy hosszú ujjú és egy ujjatlan. A hosszú ujjú színét imádom, csodaszép lila! Kimosom, kivasalom és meglátjuk, lehet, hogy most már ez is az én méretem :) Régebben is hordtam, de akkor ilyen bő inges korszakom volt, most viszont már nem az van, de lehet, hogy most már nem is olyan bő. Az ujjatlan az menthetetlenül kicsi rám, de nagyon szép párnahuzat lesz belőle :) Illetve anya egy másik ruhája is benne volt, amiben én anno indián voltam farsangon. Még lehet, hogy szervezek egy mentőakciót.
  A terveim megvalósítását sajnos el kellett napolnom, mert ma be kellett menjek a suliba ügyet intézni, de majd írok az eredményről is, remélhetőleg minél hamarabb! ;)



És Ti mit kreatívkodtatok mostanában, vagy mit terveztek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...