2014. augusztus 19., kedd

Kreatív kedd #44

Mi az a Kreatív kedd?
A kreativitásba beletartoznak nekem a "klasszikusok", úgy mint a rajzolás, festés, hímezés, varrás, agyagozás, origami, barkácsolás, írás, zeneszerzés, éneklés, stb. De egy ötletes lakberendezés, rendszerezés, bútorelhelyezés is. De kreatívak vagyunk akkor is, ha egy problémát másképp közelítünk meg, ha egy adott épületet ezúttal nem jobbról, hanem balról kerülünk meg, ha új szóval fejezzük ki magunkat, ha kék csat helyett pirosat teszünk a hajunkba, ha kipróbálunk egy új fűszert... Ha próbálkozunk, újítunk, elrugaszkodunk. Ilyenekről fognak szólni ezek a keddi bejegyzések. Az ötlet a nővéremtől és (most már) férjétől jött, ők szoktak ilyet tartani. Hát tartsunk mi is!


Ma bemutatom egyik kedvenc sportomat, a kenuzást!
Túra kenun szoktunk evezni. Ez azért jó, mert itt ülhetsz, nem térdelsz és stabilabb is - így csak igen nagy erőfeszítések árán lehet beborítani. Szóval kezdőknek is ajánlott. Az evezés legalábbis, a kormányzás a tereptől függ - egy csendes, veszélytelen kis tavon szinte bárki el tud kormányozni, azonban mondjuk a Dunára már nem árt némi gyakorlat, plusz vízi kresz ismeret.

Miért (túra)kenuzz?
  • Mert sportolsz és sportolni jó.
  • Mert levegőn vagy és napozol is (ha jó az idő).
  • Mert evezni akkor is lehet, ha már nincs 30°, azonban ha meleg van, akkor is remek, el lehet evezni egy kellemes strandolós részhez (ha van olyan).
  • Mert könnyen lehet benne sikerélményed.
  • Mert szép helyekre juthatsz el.
  • Mert jó program ez kicsiknek és nagyoknak is, szinte nincs létszámkorlát, így különböző méretű és összetételű csoportoknak is remek program.
Mi kell a kenuzáshoz?
  • Egy kormányos és minimum egy evezős.
  • Létszámtól függő kenu.
  • Mindenkinek evező és mentőmellény. A mentőmellény kötelező, hogy legalább benne legyen a kenuban, ha nem is mindenki veszi fel.
  • Egy szivacs a bekerült víz kimeréséhez (általában egy ágyszivacsból kivágott darabról van szó, szóval valami masszív kell).

  • Javasolt egy hordó, amibe minden víz elől elrejteni kívánt dolgot belerakhatunk - ez a hordó vízhatlan, és ha valami miatt mégis beborulnánk, akkor fennmarad a vízen.
  • Fürdőruha + időjárástól függően ruha (rövidnadrág és egy fehér póló ajánlott).
  • Vízi szandál (jobb, mint a papucs, nem hagyjuk el).
  • Napszemüveg.
  • Naptej. Ajánlott testrészek (amelyek általában kimaradnak, pedig evezés közben csúnyán leéghetnek): fül, tarkó, térd és környéke (illetve derék, ha kint van), plusz az amúgy is szokásos arc és váll.
  • Víz!!! (+ ennivaló, ha nagyobb útra megyünk)
  • Baseball sapka vagy valamilyen kalap.

Az evezés alapjai:
  • A kormányos felelős a hajóért és a legénységért, ő a vezető, a jó evezős pedig köteles azt tenni, amit a (jó!) kormányos mond.
  • Az evezés tempóját az első evezős diktálja, hozzá igazodik a többi.
  • Egyszerre evezünk! Ha nem, akkor a kormányos szegény 20 perc után leizzad, a hajó pedig alig haladt valamennyit, mert folyamatosan korrigálni kellett az irányon. Nem akkor haladunk gyorsan, ha mindenki belead apait-anyait, de össze-vissza, hanem ha mindenki egyszerre evez - és az alaptempó gyors. De még ha lassabb is, az egyszerre evezés akkor is kifizetődik.
  • Először mindenki középre ül! Majd utána igazítja el a kormányos, ki melyik oldalra kell kiüljön.
  • Ha háromra kell kiülni (vagy vissza középre), akkor háromra ülünk ki! Nem kettőre és nem négyre! (Ugye nem akartok beborulni?)
  • Amíg a kormányos mást nem mond, mindenki a helyén marad! Nem baj, ha a túl oldalon szép kacsák vannak, akkor sem csusszanunk át a másik oldalra (még mindig nem akarunk beborulni).
  • Ha elfáradtál és pihenni szeretnél, vagy oldalt cserélni, vagy bármi mást, akkor szólj először a kormányosnak! Majd ő levezényli. Önkényesen ne kezdj el semmit csinálni.

  • Az evezőt helyesen valahogy így fogjuk: Ha bal oldalt evezünk, akkor a jobb kezünk a markolaton, a bal kezünk pedig az evező tolla fölött egy marokkal fogja az evezőt. (lsd. a képen). Különböző méretű evezők vannak, általában XS-XL-esig. Felnőttek M-L-XL-es evezőket szoktak használni. A kormányos XL-es vagy L-es evezővel kormányoz, az első evezős általában L-essel, a többiek M-essel. Akkora kell, amekkorát kényelemesen meg tudsz fogni a képen látható módon és nem szakadsz meg a vele való evezésben sem (én pl. nem tudok XL-essel kormányozni, csak L-essel, az M-es pedig már túl kicsi). Gyerekeknek S vagy XS (kamaszoknak általában már jöhet az M-es).
  • Evezés közben nagyon figyeljünk, hogy ne karistoljuk a kenut! Az evezőt kb. a kenura merőlegesen merítsük a vízbe, húzzuk végig a kenu mellett (anélkül, hogy érintenénk), majd a víz felett laposan emeljük előre és kezdjük az egészet elölről.
  • Ki és beszállásnál pedig figyeljünk arra, hogy a kenu alja ne érjen le, amíg ember van benne. Tehát vízen fogunk be és kiszállni, ezért is jó a vízi szandál (vagy stégről való behuppanás). Üresen se vonszoljuk a parton, hanem emeljük!

Röviden ennyi. A kormányzás bemutatását nem ejtem meg - egyelőre.
Szóval valamelyik kreatív kedden próbáljatok ki egy új sportot vagy mutassátok be a Tieteket másnak!



Ti mit szerettek sportolni? Meséljetek róla!
És mit kreatívkodtatok mostanában, vagy mit fogtok?

6 megjegyzés:

  1. Anyu kenuzott régen. :) Volt nekik a faluban viziúttörő csapatuk. :D

    Jó ötlet ez a bejegyzés, lehet, hogy hamarosan én is írok hasonlót nálam. ;)

    VálaszTörlés
  2. Ó, az jó lehetett! :D
    Várom a bejegyzésedet és örülök, hogy tetszett! ;) (még gyorsan frissítettem a naptejes és az evezős szekciót)

    VálaszTörlés
  3. Valami bug lehetett a blog.hu-n, jól elszállt ma, amit írtam... :( :/ :)

    VálaszTörlés
  4. :(( Azért megírod majd még egyszer?

    VálaszTörlés
  5. megvan :) bár nem teljesen ugyanaz... :D

    VálaszTörlés
  6. Ez sajnos (bár néha szerencsére) így szokott lenni. Megyek akkor és olvasom :)

    VálaszTörlés

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...