2014. október 21., kedd

Kreatív kedd #52

Mi az a Kreatív kedd?
A kreativitásba beletartoznak nekem a "klasszikusok", úgy mint a rajzolás, festés, hímezés, varrás, agyagozás, origami, barkácsolás, írás, zeneszerzés, éneklés, stb. De egy ötletes lakberendezés, rendszerezés, bútorelhelyezés is. De kreatívak vagyunk akkor is, ha egy problémát másképp közelítünk meg, ha egy adott épületet ezúttal nem jobbról, hanem balról kerülünk meg, ha új szóval fejezzük ki magunkat, ha kék csat helyett pirosat teszünk a hajunkba, ha kipróbálunk egy új fűszert... Ha próbálkozunk, újítunk, elrugaszkodunk. Ilyenekről fognak szólni ezek a keddi bejegyzések. Az ötlet a nővéremtől és (most már) férjétől jött, ők szoktak ilyet tartani. Hát tartsunk mi is!

Mennyire kreatív, hogy tegnap az egész délutánt átsorozatoztam (Lost in Austen), és mikor kiléptem az ajtón, hogy megyek Kortárs képzésre, akkor jutott eszembe, hogy másnap reggel 10-kor referálok egy kb. 20 oldalas anyagból, amit még nem olvastam át... majd késő este haladtam vele egy sort, plusz másnap, azaz ma reggel? Kissé szétszórt vagyok. De jól sikerült amúgy :) Ma pedig sütőtök az uzsonna. Tegnap mentem csarnokba, vettem céklát, körtét, sütőtököt. Átálltam őszre. Ma pedig színházba megyünk, meghívtak minket anyósomék, mi pedig elfogadtuk a meghívást :) A Ne most, drágám!-at nézzük. Persze ez is kiment a fejemből, úgyhogy a Kedvest kértem meg, hogy hozzon majd a színházhoz valami szebb cipőt nekem...

Hát ennyi kreativitás tellett tőlem. Tök és színház a mai nap.

Viszont vannak terveim már a Sütivásárra :) Céklás muffin és mandulatorta.

És Ti mit kreatívkodtatok mostanában, vagy mit terveztek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...