2017. április 6., csütörtök

A 30 napos kihívás összefoglalója

Múlt hét kedden lejárt a 30 nap, véget ért a kihívás. Természetesen egyik hetet sem sikerült "teljesítenem", mégsem érzem kudarcnak. Sokkal többet tettem a rendszerezett, átlátható életért és a dolgaim haladásáért, mint előtte. És eredménye is született! Azóta pl. Anya sokat dicséri a konyhánkat, hogy milyen rendezett :) (Most épp nem annyira, a növekvő pocak egyre több pihenést követel...)
Végre megszülettek a listák! Külön helyiségekre lebontva: mit kell takarítani, mit kell megcsinálni/elintézni, illetve mit kell venni. Ezen kívül van általános teendő lista is, ami helyiségektől független (pl. kölcsön könyvet visszaküldeni).
Kialakult a napi és heti rutin is, le is van írva, már csak a nyomtatót kell megcsinálni, hogy ki tudjam nyomtatni. De végül lehet, hogy kézzel fogom megírni, addig is kreatívkodom :)

Egy darabig tépelődtem, hogy jaj, de hát ez rengeteg tennivaló egy napra! Akkor is, ha váltogatom őket, és mindegyiket csak heti 3-4x csinálom meg, és hogy ezt a második baba születése után már tuti nem fogjuk bírni (egy darabig legalábbis). Meg ezt munka mellett... aztán megálltam. Jó. De most még nem járok el dolgozni, nem született meg a második baba, szóval a rutin legyen csak olyan, amilyennek most lennie kell, amitől most jól érzem magam. Nem kell már most azért kevesebb energiát fordítanom a háztartásra, mert később majd nem lesz rá energiám. Mint ahogy nem szivatom magam azzal sem, hogy 2 óránként felkelek éjszaka, mert hátha majd az újszülött is így fog kelni, szokjak hozzá... (Bár néha a nagy gondoskodik a gyakori ébredésről.) Jól fog jönni az a most befektetett munka később :) Aztán majd akkor lesz megint egy másik rutin, később pedig talán visszaállok a mostanira. Merthogy a rutin nincs kőbe vésve. És csak nekem (meg a családomnak) kell megfeleljen, senki más életéhez nem kell, hogy illeszkedjen.

A zónázást még nem kezdtem el, vagyis nem úgy, ahogy az a FlyLady programban van. Zónánként haladok, de nem egy általános zónalista mentén, hanem olyan tételek vannak rajta, amiket most még a baba születése előtt jó lenne elintézni, és egy jó részét utána többet egyáltalán nem kell (pl. felcsavarozni egy akasztót).

Hátha hasznos lehet másnak is, leírom ide a jelenlegi rutinjaimat.

Reggeli rutin
  • Beágyazás
  • Pelenka, szennyes, zsepi, egyebek összeszedése
  • Szellőztetés
  • Felöltözés, fésülködés, stb.
  • Reggeli is vitaminok
  • Rápillantani a naptárra, mi a mai program
  • Nappali 5 perces rendrakása (játékok vissza a gyerekszobába, koszos tányérok, zsepik elpakolása, stb.)
  • Locsolás (bent)

Valamikor a nap folyamán
  • Mosogatás (min. 15 perc)
  • Főzés
  • Konyhai felületek letörlése
  • Turbó Törlés a fürdőszobákban
  • 15 perc mozgás (most már csak főleg nyújtás)
  • Kimozdulás
  • Pocak+kéz+lábkrémezés

Ha kell...
  • Mosás
  • Teregetés
  • Ruhabeszedés (és elpakolás)
  • Kenyérsütés
  • Mosogatógép bepakolása
  • Mosogatógép elindítása
  • Mosogatógép kipakolása
  • Csöpögtető lepakolása
  • Kukát/szelektívet kivinni
  • Konyharuhacsere

Esti rutin
  • Locsolás (kint)
  • Vacsora
  • Fürdetés
  • Rebus fogmosás (erre még nem sikerült rászokni, de nagyon kellene...)
  • Konyha 10 perces rendrakása (hűtőbe, mosogatógépbe, mosogatóba bepakolni, stb.)
  • Férjnek másnapi kaját elrakni
  • Naptárra ránézni, mi a másnapi program
  • Időben menni aludni (legkésőbb 11)

Heti rutin
  • Saját program
  • Férj saját program
  • Családi program
  • Páros program
  • Gáztűzhely-takarítás
  • Kaja átnézése, szortírozása
  • Kihívás
  • Epilálás
  • Rebus hajmosás
  • Rebus körömvágás
  • Üvegek visszaváltása/elvitele
  • Arcradír
  • Kézradír
  • Pedikűr
Ezen felül a napi tematikák:
Hétfő: Egy órás lakáskényeztetés. Porszívózás, felmosás, tükör- és zuhanyzótakarítás, ágynemű- és törülközőcsere.
Kedd: Szervezés & Tervezés. Most pl. minden, a szülés és gyermekágy idejére eső program megszervezése. Születés- és névnapok, évfordulók, nyaralás, meg persze a heti ilyen-olyan programok.
Szerda: Rohangálás & Ügyintézés. Postára, bankba, gyógyszertárba, bevásárolni, dokihoz menni, átutalásokat, online ügyeket elintézni.
Csütörtök: Antihalogatás. Jöhetnek a listák! Mit kerültem eddig?
Péntek: Táska, autó és kabáttakarítás. Blokkok, szórólapok, csokipapírok kidobálása, morzsa kiszórása, stb.
Szombat&Vasárnap: Kikapcsolódás, mindenféle programok. És sajnos nagyobb munkálatok is még erre az időszakra esnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...