Szilvalekvár és szilvadzsem

Az egyik kedvencem a szilvalekvár, szigorúan veresszilvából. Mivel ezt piacon nem lehet kapni (nem értem, miért, a legfinomabb szilva nyersem és lekvárként is), ezért mindig Anyáék fáitól függünk. Szerencsére idén szépen termettek és sikerült befőzzek (és még fogok is).

Anyáék dzsemet szoktak elrakni, csak dzsemfix nélkül, azaz az eredmény így egy folyós, darabos isteni szilvadzsem. (De mi mégis mindig lekvárnak hívtuk, csak felnőttként olvastam utána a különbségnek.)

Idén viszont úgy döntöttem, sűrűre főzöm a lekvárokat, hogy tényleg lekvárok legyenek. A szilvát a következőképpen tettem el:

A gyümölcsöket szűrőben alaposan átmostam, majd kimagoztam, a kérdőjeles egyedeket megettem/kidobtam. Ezután 20% cukrot adtam hozzá, majd betettem a hűtőbe. Két gyerekkel és egy háztartással csak úgy van időm befőzni, ha két részletben csinálom.

Másnap felraktam főni. Kb. 3/4 óra alatt elég sűrűre főtt (közben ne felejtsük el kavargatni, le ne égjen!), ekkor botmixerrel összeturmixoltam, majd újabb negyed óráig főztem még, végül késznek nyilvánítottam. A gázt nem zártam el, rotyogás közben szépen üvegekbe mertem (ezek csak simán el voltak mosva, nem sterilizáltam őket, a meleg megtette helyettem), rátekertem a kupakjukat, majd pár percre fejreállítottam őket. Estére konyharuhába bugyoláltam az üvegeket, másnap pedig betettem a helyükre.

Magozottan durván 1300 g volt a szilva, ehhez ment 260 g cukor, és ebből lett két kb. 4 decis üvegnyi lekvár, meg egy picike (1,5 dl lehet). A picit Rebus kérésére felbontottuk és megkóstoltuk. A lekvár palacsintáért kiáltott, így másnap sütöttünk is hozzá palacsintát. Isteni lett, és az állaga tökéletes! Nem folyik, de nem is késsel kell vágni, majd trancsírozni (mint a bolti, dzsemfixeset), egyszerűen csak szét kell kenni. Nyamm.

Fotón talán annyira nem látszik a különbség,
de ez a hígabb verzió.

A bejegyzés posztolása előtt, tegnapelőtt még gyorsan tettem el lekvárt, azaz végül folyós dzsemet. Tegnapelőtt-előtt becukroztam a szilvákat, így tegnapelőtt már meg kellett őket főzni. Este volt már, én meg szívem szerint mentem volna már aludni, de féltem, ha még egy napot állnak, tönkremennek. Így ittam egy gyömbérteát és nekiálltam. Eszembe jutott, hogy még egy ponton meg lehetne szakítani a lekvárkészítést: ha csak felfőzném, még itt tudnám hagyni, és másnap folytatni... Akkor nem romlana meg. De nem akartam ennyire elnyújtani már. Viszont egy órát pepecselni sem akartam vele. Úgyhogy készítettem egy hígabb, darabos verziót. Ízre az is tökéletes, és pudingos édességekbe pedig isteni! (Jobb is, mint lekvár testvére.) Ha ilyet szeretnénk készíteni, akkor annyi a dolgunk, hogy a becukrozott gyümölcsöket felforraljuk, majd kb. 20-25 percig rotyogtatjuk (közben kavargatjuk persze, hogy ne égjen le), amíg nem "húz" az alja. Ezt lehet érezni, tényleg. Ezután üvegekbe töltjük, fejreállítjuk őket, majd bebugyolálva mehetnek ők is egy lábasba mondjuk, másnap pedig a helyükre.

Megjegyzés: A befőzéshez érdemes benevezni egy széles szájú befőző tölcsérre (itt megnézheted, milyen az), aminek a csövén átfér a lekvár. Tölcsér nélkül csúnya égési sérüléseket lehet szerezni.