2018. április 7., szombat

Minden nap január 1. - #2. Rántotta, bazsalikom, melegszendvics és RTM

Mára sikeresen lebetegedtünk, így nem sokat reméltem a naptól. Balázs éjszaka fél-egyóránként kelt, hőemelkedése volt. Rebus is ébredt párszor, nekem is kapart a torkom, néha köhécseltem, és persze megviselt a rosszul alvás. Így már jó előre, reggel letudtam a mai okosságot: maradék tojásfehérjéből, meg még másik két tojásból rántotta reggelire. Saját sütésű kenyérrel. =hulladékcsökkentés! Hozzá kell tenni, hogy a rántottából így maradt, de este azt is megettem, szóval nem lett kidobva :) A fehérjék amúgy hajmosásból és kalácsból maradtak.
Közben a bazsalikomok is beindultak, már mind a három cserépben kilátszanak! :) Ez egyrészt hulladékcsökkentés (saját bazsalikom a bolti helyett), másrészt otthonosítás, mert hát tök jól fog mutatni majd a konyhában, ha kicsit megnő :)
Ebédkor pedig csökkentettem a hús- és sajtfogyasztásunkat (és ezzel magunknak is spóroltam, meg a környezetnek is), két régi módszerrel: a szalámiszeleteket félbevágva raktam a melegszendvicsre, mert így kevesebb is elég, az élmény pedig ugyanúgy jó - a sajtot pedig reszelve, lényegesen kevesebb kell így, mint vágva. Meg nekem amúgy is így autentikus :)

És este, csodával határos módon volt kedvem és időm is megcsinálni a napi RTM-et. Lemértem, tényleg belefér 20 percbe mindenestül, max. 25, ha nagyon elnyújtogatom az időt. És olyan jól esik! Kaptam Marianntól csodalabdát, meg csodahengert, amivel szépen át lehet gyúrni mindenem, kilazítani a beállt részeket. Hát néha fájdalmas, de olyan jól esően, érzem közben, hogy javul :) Sokat remélek most ettől. Egy hét múlva meglátjuk, van-e haladás :)

Ja, a betegség miatt nem mentünk el a Decathlonba bukósisakért, de végül a bicikliülés mellé kaptunk egyet, ami tökéletes a nagylányra, így már csak a kicsinek kell egy. Majd azt is pótoljuk.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...