A hétköznapi hímsovinizmusról - 5. rész

  A hétköznapi hímsovinizmus - röviden - egy olyan egyenlőtlenséget teremtő taktika a párkapcsolatban a férfi részéről, ami még nem minősül erőszaknak, és sok férfi nem is szándékosan követi el ezeket a manővereket, nincs tudatában az ártó jellegüknek, még a nők is csak nehezen ismerik fel, csak érzik, hogy valami nincs rendben. Luis Bonino és Szil Péter Hétköznapi hímsovinizmus c. kiadványa felsorolja a fajtáit, így segítve mind az egyébként egyenlőségre törekvő férfinak és a vele élő nőnek felismerni ezeket a manővereket és kigyomlálni őket. Aki szeretné az egész kiadványt elolvasni, az a címére kattintva megteheti.

  Az előző bejegyzéseimben olvashattok egy részletesebb definíciót, a hétköznapi hímsovinizmus hatásáról a nőkre és a párkapcsolatokra, a kényszerítő jellegű és a válsághelyzetekben alkalmazott hétköznapi hímsovinizmusról. Most következzen a harmadik nagy (kissé nagyobb, mint az előzőek) kategória:

"A burkolt hétköznapi hímsovinizmus:

  A legkártékonyabb, alattomos, alig észrevehető. A férfi nem erővel éri el az uralmat, hanem épp a partnere felé érzett szeretetét, bizalmát használja ki.

3.1. AZ INTIMITÁS HIÁNYÁNAK MEGTEREMTÉSE

  Gyakran hallani, hogy a férfiaknak nehezükre esik az intimitás megteremtése. Ez igaz is, ám ugyanannyira igaz az, hogy az intimitás elkerülése a férfiak által nap mint nap használt uralmi eszköz. „Az intimitás hiányának megteremtése” címszó alatt a távolságtartás manővereit gyűjtöttük össze. A férfi inkább megakadályozza a kapcsolat elmélyülését, semmint vállalná annak veszélyét, hogy elveszítse hatalmát és ki legyen szolgáltatva a nőnek, aki általában otthonosabban mozog a bensőséges kapcsolatokban (Weingarten, 1991).

A távolságtartás révén a férfi kontrollálja a párbeszéd szabályait.

  Abból a hiedelemből indul ki, hogy neki, a „teremtés koronájának” korlátlan joga van eltávolodni minden előzetes megbeszélés nélkül, és csak önmagának tartozik elszámolással cselekedetei felől (anélkül, hogy megengedné ugyanezt a jogot a nőnek). Így éri el a férfi, hogy a nő alkalmazkodjék a kívánságaihoz az intimitás fokát, az elvégzendő házimunka mennyiségét, a rendelkezésre állás mértékét és a megosztandó témák mibenlétét illetően. Megvalósul a férfinak az a kívánsága, hogy elsősorban önmagával kelljen csak foglalkoznia, és meghiúsul a nőnek az az igénye, hogy kölcsönös legyen a kapcsolat. A manőverek fő üzenete az, hogy a férfi számára ő maga a fontos, a viszony és a kötelék másodlagosak.

  E csoporton belül az alábbi hatékony manővereket különböztethetjük meg:

3.1.1. Csönd

  Ősidők óta ismert férfimagatartás, hogy a férfiak nem szeretnek beszélni, legalábbis nem a belső, érzelmi világukról. Történelmi mércével mérve csak nemrégen vált ez problematikussá, annak nyomán, hogy megkérdőjeleződött a férfitekintély és megnőtt a nők által mindig is hirdetett párbeszéd és közelség ázsiója.

Függetlenül attól, hogy milyen belső késztetés tesz egy férfit szótlanná (a férfiak gyakran azért hallgatnak, mert nem akarják kimutatni, hogy tehetetlennek érzik magukat vagy mert nem tudják, mit válaszoljanak a nő valamilyen velük szemben támasztott követelményére), a csönd a saját érdekeket érvényesítő uralmi manőver: aki hallgat, rákényszeríti a csöndet partnerére is. Csöndben maradni több, mint nem tudni beszélni: a férfi nem érzi kötelezve magát arra, hogy beszéljen, vagy magyarázatokkal szolgáljon, vagy információkkal lássa el partnerét (miközben tőle megköveteli, hogy nyitott könyv legyen előtte). Mindezt csak az engedheti meg magának, akinek hatalma van. Ily módon a csönd a párbeszéd hiányát erőlteti a kapcsolatra, és arra kényszeríti a nőt, hogy ő töltse ki az így keletkezett kommunikációs űrt. A nőnek ki kell találnia, mit érez és gondol a férfi, és körülötte kell, hogy forogjon a figyelme, nehogy elszalassza a ritka pillanatokat, amikor a férfi elérhető. A nő ebbéli igyekezetét a férfi gyakran üldözésként éli meg, és tagadja, hogy ennek oka az ő magatartásában rejlene. (Travis, 1992)

  A manőver különböző megjelenési formái: a férfi zárkózott, nem felel, tőszavakban felel, nem kérdez, nem hallgatja meg a másikat, a beszéd kedvéért beszél. (Durrant és White, 1990; Wieck, 1995). Ez a manőver néha misztikus aurát von a férfi köré, amit nagyon sok nő igen vonzónak talál.

  Sok férfi a „nem tudom kifejezni magam” közléssel igazolja a párbeszéd hiányát. Ez valójában jó példa arra, amikor a csönd burkolt manőver és aktív eltávolodás: elrejti azt az óhajt, hogy ne kelljen kimondania, amit gondol (például: „minek változnék, amikor én jól vagyok így”), vagy hogy továbbra is ellenőrzése alatt tarthassa a helyzetet, vagy hogy ne kelljen beismernie, nincsenek érvei a nő által igényelt változásokkal szemben, és maga is belátja a nő szempontjainak jogosságát, vagy hogy fogalma sincs, hogyan nyerhetné meg a játszmát.

  Fontos megkülönböztetni a férfiuralom eszközéül szolgáló csöndet a szerelmi együttléteket jellemző meditatív hallgatástól, valamint a haragos, félelmen alapuló vagy kényszerű csöndtől, amelynek oka legtöbbször abban rejlik, hogy az illető nem rendelkezik a szó jogával, hallgatni kényszerül vagy a némaságot választja, hogy elkerülje a megtorlást. Ez utóbbi fajta csönd az alárendelt csoportok – többek között a nők – sajátja.

3.1.2 Elzárkózás és manipulatív rosszkedv

  Az előző manőver továbbvitele. Akkor szokott ehhez folyamodni a férfi, amikor a nő közeledést, választ vagy elkötelezettséget vár el tőle, és nem adja fel ebbéli igényét a férfi hallgatásának hatására sem. A férfi ilyenkor távolságot teremt, amivel rákényszeríti a nőre a közelség hiányát.

  Az elzárkózás lehet tényleges – a ház valamelyik zugában vagy valamilyen tevékenységben – és lehet szellemi, amikor is a férfi a gondolataiba zárkózik. Ha ez a manőver nem bizonyul elégségesnek, a férfi indulatkitörésekkel korlátozza a nő azon igényét, hogy információhoz jusson, vagy közelséget teremtsen. Az ilyenkor elhangzó védekező mondatok lehetővé teszik, hogy megint ne az legyen a téma, hogy jogosak-e a nő igényei, hanem a férfi érzése, hogy behatoltak a területére, és vád érte őt: „Hagyjál békében!”, „Láthatod, hogy dolgom van!”, „Ne gyere már megint problémákkal!”, „Ne nyomulj!”, „Neked soha semmi nem elég!” „Ne parancsolgass nekem!”, „Úgy csinálom, ahogy én akarom!”, „Egész nap gürizek, és nyugalmat akarok!”, majd mindezek betetőzéseként a kategorikus „Elegem van belőled!”.

  A csönd-elzárkózás-haragos mondatok-még több elzárkózás szekvenciája komplex és igen gyakori megnyilvánulása a hétköznapi hímsovinizmusnak.

3.1.3. Az elismerés és a rendelkezésre állás szűken mérése

  A férfi fukarul méri (hisz, Madách-csal szólva, nagy úr) a nő személyének, szükségleteinek, értékeinek, jogainak járó elismerést, és azt se becsüli meg, hogy a nő mennyivel járul hozzá a férfi, illetve az egész család lelki és testi jólétéhez. Ezt a bánásmódot kiegészíti az, hogy nem támogatja egyenlő mértékben a nőt és nem gondoskodik róla (miközben a nőre rója a gondoskodó szerepet). Sok nő felismeri a hétköznapi hímsovinizmus e formáját („semmibevevésnek” szokták nevezni), mivel a párkapcsolat nem az egyetlen közeg, ahol elszenvedik ezt.

  Gyakorta szeretethiányt eredményez (ami az erre amúgy is hajlamos nők esetében növeli a függésüket). Másik hatása az, hogy túlértékelődik az, amit a férfi tesz (minél ritkább valami, annál nagyobb az értéke...). (Benard és Schiaffer, 1990). A manővert kísérő tipikus mondat: „Amúgy is tudod, hogy szeretlek (vagy értékelem, amit csinálsz), miért kéne mondanom is?”

  Ide tartozik a „lesből való támadás” is: a férfi nem kezd magától hozzá egy közös feladat megoldásához, várakozik, majd bírál: „Én jobban csináltam volna...”

3.1.4. Az intim tér megszállása kívülállók bevonásával

  A férfi folyamatosan barátokkal, tévével, megbeszélésekkel vagy egyéb aktivitásokkal tölti ki a kapcsolat színterét. E manőver révén a minimumra csökken, vagy megszűnik létezni az intim tér. Néha még az a vád is kíséri, hogy a nő „nem eléggé társasági lény”.

3.2. ÁLINTIMITÁS

  Az előző csoporttól eltérően, ebben a manőversorozatban a férfi nem távolságtartó, sőt nyitott a párbeszédre, ám saját előnyére és álláspontjának keresztülvitelére használja azt. Az őszinteség és a párbeszéd szabályairól való közös megegyezés hiánya továbbra is hatalomfosztottá teszi a nőt.

  Néha félreértésekre kerül sor a párbeszédben, mert bár a férfi valóban a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot igyekszik teremteni, kommunikációs stílusa, amely konfrontálóbb, mint a nőké, azt érezteti a nővel, hogy rá akarja kényszeríteni az akaratát. Ha azonban a férfi továbbra is él azzal a szocializáció adta lehetőségével, hogy ő szabja meg, mi számít korrektnek, ez valóban a hétköznapi hímsovinizmus egyik megnyilvánulásává válik, amennyiben a férfi stílusa határozza meg a párbeszédet.

Az álintimitás csoportján belül a következő manőverek különböztethetőek meg:

3.2.1. Védekező-támadó kommunikáció

  A védekezés és támadás váltakozásán alapuló, a nyitottságot és a közös megbeszélést mellőző kapcsolattartási mód, amelynek révén az egyik fél a másikra kívánja kényszeríteni a saját igazát. „Megértem, ha már nem bírsz elmenni a gyerekért az oviba, de én is egész nap rohangáltam, lehetne benned kicsivel több tartás”.

3.2.2. Félrevezetés és hazugság

  A férfi bizonyos információk eltitkolása, elferdítése vagy mellőzése révén megmásítja a valóságot, hogy így továbbra is élvezhessen bizonyos előnyöket (alapvetően a döntés hatalmát és saját szabadságának a másik rovására történő használatát), amelyeket elveszítene, ha őszinte lenne. Mivel megfosztja a nőt az információhoz egyenlő módon való hozzáférés lehetőségétől, ő maga több elemmel tud játszani, amivel növeli saját hatalmát és mozgásterét.

  A félrevezetés leggyakrabban előforduló formái az ígéretek be nem tartása és a szépítgetés. A hazugságok közül kiemelendőek azok, amelyek a pénz használatára vagy a különböző tevékenységekre fordított időre vonatkoznak, vagy amikor a férfi nem ismer el olyan hibákat, amelyekről tudván tudja, hogy elkövette őket, vagy olyasmit ajánl fel (elsősorban megértést és együttműködést), amit esze ágában sincs teljesíteni, vagy – ami gyakran előfordul – konokul tagad nyilvánvaló dolgokat (általában hibákat, figyelmetlenségeket vagy tévedéseket).

3.2.3. Álegyezkedés

  Valójában hamis kommunikáció: a férfi hajlandónak mutatkozik a párbeszédre, úgymond azért, hogy a pár egyezkedés útján találjon megoldást egy helyzetre, ám valójában nem hajlandó feladni az álláspontját, legfeljebb „engedményeket tesz”. A rugalmasság látszatát kelti, mivel leül beszélgetni, de valójában nem egyezkedés tárgya a megoldás.*

„Na jó, lemegyek én sörért, ha annyira fáradt vagy, de akkor legalább csinálj hozzá egy kis sült krumplit”.

A manővert gyakran kíséri a párbeszéd megszakítása, ami ráadásul a nő hibájául van felróva, mivel – úgymond – nem  beszélt „rendesen” (lásd „Ha másképp mondtad volna...”).

*Ezért is esetről esetre értékelendő a mediáció, illetve a párterápia alkalmazása azokban az esetekben, ahol párkapcsolati erőszak fordul elő, legyen az akár annak itt leírt, „szelíd” formáiban. Bővebben erről a 2. melléklet: Ajánlások segítőknek című fejezetben, 83. oldal

3.2.4. Szertartásos jelenlét

  A férfi jelen van a bevásárlásnál, de miközben a nő tölti a bevásárlókocsit, a férfi nézelődik. A gyerekek orvosi rendelésén ugyan ott van az apa, de fogalma sincs, hogy a gyereknek milyen oltásai és betegségei voltak. Részt vesz a születésnapi zsúron, de nem veszi ki részét az azzal járó munkából. A szertartásos jelenlét másik formája az, amikor a férfi jelenléte formális és szórványos.

3.3. A NŐ TEKINTÉLYÉNEK ALÁÁSÁSA

  A férfi megnyilvánulásai azt közvetítik, hogy alsóbbrendűnek tartja a nő személyét, kívánságait, gondolatait és értékeit. Mindez egybecseng a hagyományos kultúrának a nőket lealacsonyító értékítéleteivel.

  E megnyilvánulások módfelett rontják a nő önbecsülését, különösen olyan nőknél, akiknek nagy szükségük van a külső jóváhagyásra.

  A nő tekintélyének aláásására szolgáló manővereknek több alcsoportja is van:

3.3.1. Becsmérlés/lekicsinylés

  A férfi közvetlenül vagy közvetve (utalások, burkolt vádak formájában) becsmérlő kifejezésekkel és címkékkel illeti a nőt. Például nevetségesnek, jelentéktelennek vagy komolytalannak minősíti a nő véleményét, negatívként tünteti fel tulajdonságait vagy a számára fontos változásokat, vagy lehurrog a hagyományos női szereptől való bármilyen eltérést.

  A becsmérlés gyakran a nő intelligenciáját vagy felfogóképességét kérdőjelezi meg.

3.3.2. A pozitívumok elhallgatása

  A férfi ignorálja a nő pozitív tulajdonságait, a kapcsolathoz és a hétköznapi élethez való pozitív hozzájárulásait, gondolatait és tetteit. Ez a manőver különösen kirívó a házimunka és a személyekről való gondoskodás terén.

3.3.3. Elszigetelés kívülállókkal való összejátszás révén

  A férfi tendenciózus történetekkel és pusmogással igyekszik szövetséget teremteni a nőhöz érzelmileg közelálló személyekkel (családtagokkal, barátokkal) azzal a céllal, hogy lejárassa és elszigetelje őt, és ily módon még inkább kiszolgáltatottá tegye.

3.3.4. Nőgyűlölő mikroterrorizmus

  A férfi meglepetésszerűen, általában nyilvánosan, bombaként robbanó lebecsülő megjegyzéseket tesz a nőre. A kommentárok uralkodó eleme a nevetségessé tétel, a gyanúsítás, az agresszió és a bűntudatkeltés. Éppen váratlan jellegük miatt védtelenül érik a nőt, aki hatásukra összezavarodik és cselekvésképtelenné válik. Leggyakrabban barátok, rokonok vagy munkatársak társaságában hangzanak el, olyan közegben, ahol a férfi nem viselné el, hogy háttérbe szoruljon.

  Néhány példa: el nem végzett „női feladatokra” emlékeztető megjegyzések, lebecsülő meglepetésszerű beszólások nők közszférában szerzett sikereiről, valamint beszólások, amelyek a nőt tárgyként kezelik, különösen amikor a nő személyként mutatkozik meg. (Coria, 1992).

3.3.5. Öndicséret és önkényes kisajátítás

  A férfi saját tulajdonságainak vagy tetteinek felértékelése, illetve a nőtől megtagadott területek, tárgyak vagy idő önkényes kisajátítása révén ássa alá a nő tekintélyét.

  Így például nem hajlandó elfogadni, hogy lenne mit tanulnia a nőtől (elsősorban a házimunka terén: „Tudom magamtól is”, „Nem értesz a tanításhoz”, „Én másképp csinálom”), kizárja a nőt valamilyen tevékenységből („Hagyd csak, én úgyis jobban csinálom”), illetve önkényesen kisajátít közös tárgyakat (például a család két autójából a nagyobbikat, mert „Te úgysem vigyázol rá és túl komplikált neked”, vagy a nappali kényelmesebbik foteljét).

3.4. PATERNALIZMUS

  A férfi gyerekként kezeli a nőt, érte tesz dolgokat és nem vele közösen.

A hétköznapi hímsovinizmus e formájában leplezetlenül jelenik meg a nő birtoklásának és a felette való hatalmaskodásnak a szándéka, mihelyt a nő szembeszegül azzal, hogy gyermekként kezeljék, és a férfi nem viseli el, hogy nem tudja többé ellenőrzése alatt tartani.

3.5. ÉRZELMI MANIPULÁCIÓ

  A férfi a nő bizalmát és szeretetét kihasználó üzenetekkel kelt benne negatív érzéseket és kétségeket önmaga felől, és ily módon még inkább függővé teszi őt.

  Sok lehetséges módozata közül az alábbiakat emelnénk ki:

3.5.1. Kétélű üzenetek (szeretet/agresszivitás)

  Hatásukra a nő úgy érzi, csapdába került: ha arra reagál, amit hall, akkor nem kerüli el a manipulációt, ha nem válaszol (mert érzékeli a manipulációt), az a vád éri, hogy nem fogadja el a férfi szeretetét vagy rossz szándékot, illetve támadást feltételez ott, ahol (a férfi szerint) szó sincs ilyesmiről.

  Példák a kétélű üzenetekre: manipulatív csábítás (érdekből való szeretetteljes közeledés; szex, amikor a nő nem kívánja) a „nyissunk új lapot” taktikája („Olyan boldoggá tennél vele, ha nem emlegetnéd többet azt a múltkori összezörrenést, ki voltam borulva, azért emeltem fel a hangom”), kikényszerített választás („Ha nem teszed meg ezt értem, nem is szeretsz”) vagy a sértődősdi („Hogy gondolhatsz rólam ilyet?”).

3.5.2. Duzzogás

  Nem verbális bűntudatkeltő vád. Olyankor folyamodik ehhez a férfi, amikor a nő olyan neki nem tetsző dolgot tesz, ami ellen nem tud racionális érveket felhozni.

3.5.3. A kötődéssel való visszaélés

  A férfi saját céljaira használja ki a kapcsolat révén belévetett bizalmat.

Például a fogorvos nő a könyvelő férjére bízza a pénzügyei intézését, és csak évek múlva derül ki, hogy a férfi a nő pénzét a saját céljaira használta fel.

  Gyakran egybeesik a hétköznapi hímsovinizmus más kategóriákban felsorolt megnyilvánulásaival, például a pénzügyi ellenőrzéssel vagy a félrevezetéssel, illetve kiegészítheti azokat.

3.5.4. A nő követeléseinek vagy bírálatának szeszélyként való feltüntetése

... vagy túlzásként vagy butaságként ...

3.5.5. A nyilvánvaló tagadása

  A férfi nyilvánvaló dolgok tagadása révén ébreszt kétségeket a másik félben saját ítélőképessége felől. Ez a taktika a pszichológiai irodalomban „megőrjítés” néven is ismert. Ennek szinte már karikatúraszerű példája, amikor a feleség in flagranti találja a férjet, aki tagadja a nyilvánvaló helyzetet.

3.5.6. „Nálunk az asszony viseli a nadrágot”

  A férfi olyan körülmények kihangsúlyozása révén hárítja saját felelősségét, amelyek nem érintik a nő által kifogásolt valóságos hatalmi vagy munkaelosztási viszonyokat.

Pl.: Majd te megmondod, anyukám, hogy mi legyen vacsorára, én csak engedelmesen megeszem!

3.6. A FELELŐSSÉG HÁRÍTÁSA

  A férfi a nőre hárítja a felelősséget a mindennapi élet különböző területein.

  Az a hiedelem húzódik meg e viselkedés mögött, hogy a férfi nem tartozik senkinek elszámolással a tetteiért, ellenben megkövetelheti ezt másoktól, illetve hogy senki sem kötelezheti őt olyasmi elvégzésére, ami szerinte távol áll az ő pozíciójától.

3.6.1. A bűntudatkeltő felelősséghárítás

  A férfi a legkülönfélébb módokon érezteti a nővel, hogy mennyire „hozzá nem értően”, „helytelenül” látja el hitvesi vagy anyai feladatait, illetve hogy mennyire „buta” vagy „rossz”. A férfi abból indul ki, hogy ő szabja meg, mit „kell tennie” a nőnek, aki eleve (Éva óta) minden rossz oka.

  A manőver arra is szolgál, hogy a férfi a mások hibáit értékelő ügyész és bíró helyét foglalja el a kapcsolatban, és így soha ne kelljen se hibásnak, se felelősnek éreznie magát bármiért.

  Néhány példa a bűntudatkeltő felelősséghárítás számtalan formájára: a férfi a nőt okolja a családban előforduló bármilyen problémáért (és következésképpen kinyilvánítja saját ártatlanságát); váddal illeti a nőt, ha az kedvére valónak találta mások társaságát vagy olyan helyzeteket, ahol a férfi nem volt jelen; a nőt vádolja azért is, ami vele történik, sőt azért is, ha a nő visszahúzódó vagy irritált lesz, amikor a férfi rákényszeríti az akaratát.

3.6.2. Önfelmentés és önigazolás

  Az ide tartozó manőverek célja egyrészt, hogy segítsen a férfinak kitérni a feladatok elől, másrészt hogy le tudja szerelni a nő jogos panaszait.

3.6.2.1. MELLÉBESZÉLÉS

  Ez talán a leguniverzálisabb reakció, amikor egy férfit felelősségre vonnak egy mulasztásért.

3.6.2.2. „ÉN IGYEKEZTEM, DE...”

  A férfi szerinte megváltoztathatatlan körülményekre hivatkozik.

  Az öntudatlanság: „Nem vettem észre” (értsd: „Nem voltam rád tekintettel.”). A férfiak nehézségei: „Nem tudom, hogyan fejezzem ki magam.”, „Szeretnék megváltozni, de olyan nehéz.”, „Mi férfiak már csak ilyenek vagyunk.” „Munkahelyi kötelezettségek.”: „Nincs időm a gyerekekkel foglalkozni.” Az ügyetlenség, az akarat megbénulása vagy más személyes fogyatékosság: „Nem értek hozzá.”, „Nem bírtam uralkodni magamon.”, „Képtelen vagyok rá.”.

3.6.2.3. SZELEKTÍV TAPASZTALATLANSÁG ÉS FELEDÉKENYSÉG

  A férfi tapasztalatlannak nyilvánítja önmagát bizonyos a ház körüli feladatokra:

„Olyan nehéz tisztán tartani a konyhát” (értsd: „Nem szeretem csinálni”). „Én is főznék, szívem, de te olyan jól csinálod”. Ily módon a férfi elhárít bizonyos felelősségeket (és így a nőre kényszeríti azokat). Csak a manőver célját átlátva válik érthetővé, miért kezel sok férfi könnyedén egy oly bonyolult készüléket, mint a számítógép, és mégsem „képes” működésbe hozni egy mosógépet.

  A szelektív feledékenység oka nem az, hogy emlékezetkihagyásban szenvedne a férfi (aki egyébként általában minden őt érdeklő dolgot megjegyez), hanem az, hogy bizonyos tevékenységeket (a gyerekek orvosi rendelését, a bevásárlást stb.) nem érez sajátjának, és kényszerből vállal el.

3.6.2.4. A SAJÁT MULASZTÁSOK ELJELENTÉKTELENÍTÉSE

  A férfi banálisaknak és könnyen megbocsáthatóaknak tünteti fel saját mulasztásait, miközben nem hajlandó elnézni a nő hibáit, és gyakran alkalmatlannak vagy túlzottnak minősíti a dolgokról, a kapcsolatokról és a személyekről való gondoskodását.

3.6.2.5. ELŐNYÖS ÖSSZEHASONLÍTÁS

  „Vannak nálam rosszabb férfiak is.” (Érdekes módon a férfi soha nem hasonlítja magát nála jobb férfiakhoz...)

3.6.2.6. SAJÁT TETTEK ARÁNYTALAN FELNAGYÍTÁSA

Pl.: Örülhetsz neki, hogy ilyen férjed van, este mindig én viszem le a kutyát sétálni!

3.6.2.7. A SAJÁT MULASZTÁSOK MÁSOKRA HÁRÍTÁSA

  Legklasszikusabb példája a „Hova tetted...” kezdetű mondat. (Értsd: a férfi nem tudja, hol vannak a dolgai, de könnyebb azt mondania, hogy a nő felelős ezért is.)"

Ha a témával kapcsolatban tapasztalataitok vannak, osszátok meg bátran! Elsősorban nem panaszáradatot szeretnék indítani, hanem inkább megoldásötletekre, megvalósult megoldásokra lennék kíváncsi.