2013. szeptember 24., kedd

Kreatív kedd #3


  Hú, a héten csináltam pár kreatív dolgot, úgyhogy most aktuális dolgokat hozok. Először is, új kaját próbáltam ki. Az egyik egy egyszerű kenyérlángos, aminek lényegében tényleg kenyértésztája van, még keleszteni sem kell és nagyon finom. Rakj bele lisztet, sót, kevés olajat, vizet és egy fél teás/mokkáskanálnyi szódabikarbónát, illetve fűszereket, ha szeretnél (én oregánót és kakukkfüvet tettem bele, szerintem nagyon finom úgy) majd hagyd állni, amíg lereszelsz egy kevés sajtot és fokhagymát nyomsz egy adag tejfölbe (még esetleg borsot). Ezután kisebb darabot csípsz a tésztából, amit serpenyő méretűre kinyújtasz (nyugodtan legyen jó vékony a tésztája). A serpenyőbe nagyon kevés zsiradékot teszel (mintha palacsintát sütnél) és rárakod a tésztát. Rövid idő után, ahogy megpirult, megfordítod. Már pakolhatod is rá a tejfölt, sajtot, így a meleg tésztára rá tud olvadni a sajt. Ahogy a másik oldal is megpirult, kiveheted és tálalhatod. A legjobb sok friss salátával.
  Nem mindegyik lángosom lett tökéletes, mert nem volt itthon olaj, és vajon próbáltam sütni, de nem is lettek serpenyő méretűek a lángosok, így a serpenyő többi részén odaégett a vaj, ilyenek... A tejföl nagyon fokhagymás lett, a Kedves gyomorégést kapott tőle, úgyhogy csak óvatosan!
  Másnapra pedig tekercsként szerettem volna elrakni, de ahhoz nem volt elég rugalmas a tésztája, tört, viszont remek szendvicset készítettem belőle :) (A Kedves már csak sima tejfölt kapott és sajtot.) Nekem nagyon ízlett nem frissen is, megmikrózva, a Kedves már nem volt ennyire elragadtatva tőle, mert nagyon beszívta a tésztája a tejfölt, és így inkább csak tészta maradt. Na sebaj, még próbálkozom majd. Egyébként egy nagyon egyszerű és gyors kaja. Nővéremék tepsiben sütik a sütőben, úgyis működik.

A személyesebb üzenetet kisatíroztam, bocsi
  Másik fő kreatív dolog a Kedves szülinapja volt és az arra készített/vett ajándékok. Pl. ha már arra jártam, bementem megint az Alexandrába CD-t venni (párszáz forintért tök jó jazzes, swinges, bluesos CD-k vannak). Ezúttal nem volt ott a hozzáértő nővérem, a nagyon ismertek pedig már elfogytak, úgyhogy improvizáltam és borító alapján választottam. Néger és trombitázik, nagyon rossz nem lehet. És valóban nem lett az, a Kedves örült neki :) A reggeli palacsintasütésből sajnos nem lett semmi, de este készítettünk (igaz, ő sütötte ki :D). Kapott még hozzá illő, Szűz jegyűekről kis leírást könyv formában. Nagyon mókás dolgokat írnak róla. Vettem egy Nyilast is (ami én vagyok), egyszerre ajánlotta őket még a nyáron az antikvarium.hu levele, úgyhogy lecsaptam rájuk. De a legkreatívabb ajándékom az a Kedvesnek készített weboldal volt. Előző héten kezdett el tanítani alap html és css kódokra (belefájdult a fejem), amikből építkezve akartam Neki egy weboldalt gyártani. Suli és múzeum után a munkahelyre beérve, gépet bekapcsolva döbbentem rá, hogy se laptopot, se pendriveot nem hoztam, amire előzőleg rámentettem volna a tanultakat. A fejemben pedig azért még nem maradt meg minden. De nem akartam lemondani erről az ajándékról, szóval fogtam magam, letöltöttem a megfelelő programot, aztán emlékek és a Google segítségével elkezdtem építeni az oldalt. Nagyon kis egyszerű lett, de a Kedves örült és büszke volt rám. A héten folytatom majd a gyakorlást :)

  Ma pedig a hajammal kreatívkodtam. Alap szinten, de hé, azt mondtam, ilyen apróságok is érnek. Szóval ma először ki volt engedve a hajam, egy kisebb csattal hátrafogtam egy részét, aztán amikor meguntam a kiengedett hajat, egybe fogtam, megtekertem és felcsavartam kontyba, a végét azzal a bizonyos csattal rögzítettem és még mindig tart. Azt hiszem, fogok magamnál hordani pár alap hajba valót (kisebb, nagyobb gumi, hullámcsat, ilyen nagyobb, "harapós" csat).

És Ti mit kreatívkodtatok mostanában, vagy mit terveztek?

Arról, hogy mi tartozhat ide, bővebben az első bejegyzésben tájékozódhatsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...