Ebben a félévben felvettem Dúll Andrea tanárnőnél egy Iskolai környezetpszichológia kurzust, és bár pénteki napon voltak az órák, egyáltalán nem fájt "feláldozni" azokat a délelőttöket, sőt! A környezetpszichológia még a pszichológiához képest is egy fiatal tudományág itt Magyarországon, ez a kurzus igazi kuriózum még (szerintem legalábbis). A kurzus során mindannyian kaptunk 2 cikket feldolgozásra (választhattunk érdeklődésünk szerint a felajánlott cikkekből), melyből az egyik annyira megmozgatott, hogy bejegyzést is szerettem volna belőle írni és most sikerült rá sort keríteni.
A feldolgozott cikk Deborah L. McKoy & Jeffrey M. Vincent: Engaging Schools in Urban Revitalization – The Y-PLAN (Youth-Plan, Learn, Act, Now) című 2007-es cikke.
Az Y-PLAN, Youth-Plan, Act, Now (Ifjúság-Tervezz, Tanulj, Cselekedj, Most) egy modell a fiatalok állampolgári részvételére a várostervezésben. Olyan területek, városrészek tervezésébe vonják be a fiatalokat, amelyeket amúgy is rehabilitálni szeretne a város vezetése. A fiatalok új, másfajta nézőpontot tudnak ebben adni, emellett pedig rengeteget tudnak belőle tanulni és a felelősségérzetük, realitásérzékük, közösség iránti elköteleződésük is nőhet. A programban részt vesznek egyetemi hallgatók (továbbiakban: mentorok), középiskolai diákok (továbbiakban: diákok) kormányzati szervek, magánszemélyek és más közösségi tagok, akik valós tervezési problémákon dolgoznak együtt. A program sikeres működéséhez három dolog szükséges: 1) olyan legyen a probléma, mely minél többféle embert képes megmozgatni, bevonzani, hogy igazi közösségi tervezés, „community of practice” jöhessen létre; 2) a felnőttek és a fiatalok (valóban) osszák meg a döntéshozatalt; 3) a projekt fenntartható egyéni és intézményi sikereket is hozzon. Ez a program 6 éven keresztül futott, 2000 és 2005 között, ez a cikk ezeket az adatokat dolgozza fel, bár később a program kinőtte magát és más államok, városok is csatlakoztak, ez már Youth Leadership by Design néven futott.
A projekt helyszíne Nyugat Oakland, Kalifornia volt. Ez egy régi iparváros, mely büszke múlttal rendelkezik, de az ’50-es évektől fokozatosan elhagyatottá és lepusztulttá vált. A ’90-es évektől ezt a területet rehabilitálni kívánták, és 2000-ben lépett be ebbe a Y-PLAN.
Miért is olyan fontos a diákok bevonása a város rehabilitációjába, és hogyan is lehetséges ez?
Situated learning elmélete: Abban a kontextusban tanuljuk meg a dolgokat, amelyekben majd a valóságban is alkalmazni fogjuk őket. Fontos itt a szociális kontextus is. Eszerint az elmélet szerint a tanulás a „community in practice”-ban jön létre, ahol a közösség tagjai (the community) együtt dolgoznak, hogy megtalálják a választ egy adott problémára (the practice). Ez az a folyamat is, amikor az újoncból tapasztalt szakember válhat, a csoportban tanulás, egymás tanítása által. Ebben a felállásban mindenki véleménye fontos, mást tud egy végzett építész és mást a teret ténylegesen használó fiatal. A csoportok tanulhatnak egymástól.
A részvételnek különböző lépcsőfokai lehetnek, ilyet már biztos többen is tapasztaltatok. Van, amikor igazából nincsen részvétel, van, hogy informálnak a döntésekről, de nincs beleszólásunk, van, hogy lényegtelen dolgokban kikérik a véleményünket, és akár még aszerint is cselekszenek (pl. milyen színű legyen a fal), de a lényegi kérdésekbe nem vonnak be. A diák-felnőtt döntéshozatalban olyanokat lehet elképzelni, hogy a diákokat ugyan bevonják a döntéshozatalba, de az irányt nem ők jelölik ki, a "főcsapás" már a felnőttek által adott, olyan is lehet, hogy minden a diákokon múlik, ők találják meg az irányt és vezénylik le az egész folyamatot, de olyan is létezik, hogy a diákok jelölik ki az irányt, de a felnőttekkel megosztják a döntéshozatalt. A szerzők ezt tartják a legértékesebbnek, ilyenkor mindkét fél sokat profitálhat a döntéshozatali folyamatból.
Hogy ezen kívül miért fontos még a diákokat bevonni a várostervezésbe? Az állami iskolák színvonala, környezete nagyban gátolhatja a város rehabilitációját, mivel a családoknak fontos szempont lakhelyválasztásnál az iskola minősége. Gondolkozzunk rendszerszinten! Az sem mindegy, milyen az iskola – és az oda járó diákok – identitása. Ennek javítására pedig remek eszköz lehet a közösségi tervezés, a diákok bevonása!
Hogyan is kell ezt elképzelni? Találnak egy „fiatal-barát” problémát, amit tényleg fel tudnak tárni, érdekli őket, és amely probléma megoldásának edukációs értéke is van. Ezután a mentorok és a diákok egy 10-12 hetes tervezői szakaszba lépnek, ez egy nyilvános prezentációval zárul, melyben bemutatják, mire jutottak, mik a javaslataik. A megoldási javaslatoknak reális határaik vannak, valóban megvalósítható ötletekre törekszenek. Így előfordult az is, hogy az egészet elölről kellett kezdeniük, mert a terv végére kifutottak a büdzséből.
Hat problémát kaptak az évek során. Először egy állomást (Local Bay Area Rapid Transit Station), másodszor egy nyílt teret terveztek újjá (a HOPE VI Public Housing keretében), harmadszor egy Transit Village-et (nem tudom, mi lehet a magyar megfelelője). Az évek során a fiatalok szépen mászták meg az együttműködés lépcsőfokait, egyre inkább számítottak a szavaik, a terveik, de még nem volt közvetlen hatásuk. A negyedik évben egy elhagyatott miniparkot terveztek újjá a fiatalok, mely Oakland 6 legveszélyesebb parkjának egyike. Ebben az esetben már volt némi közvetlen hatásuk is a diákoknak a döntéshozatalra. Az ötödik évben egy üzlethelyiség jövőjét álmodták meg, milyen jellegű üzletre is lenne kereslet azon a környéken. A hatodik évben pedig egy vasútállomást terveztek újjá, a terv többek között ezeket az elemeket is tartalmazta: fotókiállítás, melyben az állomás történelmi fontosságát mutatják be, és lehetőséget biztosítanak fiatal művészeknek is kiállítani műveiket, fiatalbarát kávézó, közösségi találkozóhely, játszótér és szökőkút. A részvételi létrán egyre feljebb léptek a fiatalok a projekt folyamán. A projektek elmúltával is érezhető a pozitív hatása a programnak, mert több diák is folytatja a munkát, a városvezetésnek már könnyű elérnie a fiatalabb réteget és bevonni a várostervezésbe, többen mentek a diákok közül építészetet tanulni az egyetemre és több mentor is az oktatásban helyezkedett el.
Rám nagyon lelkesítően hatott a cikk olvasása és több minden is az eszembe jutott. Az egyik, hogy Gödöllőn volt már hasonlóra példa. A főtér felújításakor pályázatot hirdettek, és számos fiatal álmodta meg saját főterét és alkotott belőle makettet. Sajnos, amennyire én tudom, nem igen vették végül figyelembe a diákok vágyait és őszintén szólva egy nagyon rendezett, de sokkal kevésbé közösségi hely lett így belőle... Amely nem mellesleg kisüti az ember szemét nyáron a csilli-villi burkolatával. Szóval itt még eléggé a létra alján voltak a diákok. Sajnos az ilyen alkalmak ki is tudják ábrándítani őket.
A másik, ami az eszembe jutott, az pedig az aszódi vasútállomás egyik elhagyatott épülete volt, ahová szerintem majd' minden évfolyam megálmodott valamilyen közösségi teret: kávézót, diszkót, kocsmát, akármit. Végül azt hiszem, lerombolták. Pedig milyen jó lett volna erre pályázatot kiírni!
Mind a főtér, mind a vasútállomás diákok által sűrűn látogatott hely volt, lett volna létjogosultsága annak, hogy bevonják őket a tervezésbe, ötletelésbe. Vannak már amúgy ilyenre próbálkozások Magyarországon is, de még eléggé gyerekcipőben járnak.
Fontos az ilyen projekteknél az utánkövetés is, mert ahogy a tanárnő mondta, ha valamit megváltoztatunk, akkor ott valami meg fog változni. Nem csak a fizikai tér, de az szociális és egyéb változásokkal is jár, ezekre oda kell figyelni és kezelni kell őket.
(Kép innen.)
Nektek voltak ilyen élményeitek? Milyen terek jöhetnek szóba szerintetek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése