2013. január 29., kedd

Bemutatkozás


  Dorka vagyok, 26 éves, pszichológus, feleség, két gyermek édesanyja. A blogot még 17 évesen indítottam (akkor még a http://pillepillango.blogspot.hu/ url-en), amikor is elkezdtem Anyától sütni-főzni tanulni. Akkor Kezdő szakácsnő néven futott. Mivel én frászt kaptam az "ízlés szerint" receptektől, így rákényszerítettem Anyát, hogy az ízlés szerinti adagokat mérjük le, én ezeket gondosan feljegyeztem, majd megosztottam a blogomon is - hátha más is frászt kap az ízlés szerint receptektől.
  Egy idő után mindenféle más is kezdett felkerülni - érzések, történések, iskolai fogalmazások (hihetetlen, de még ennyi év után is ezek a fogalmazások az egyik legnépszerűbbek a blogon! Még ennyi év múlva is hasznosak a mai diákoknak). A személyes jellegű bejegyzések egy részét kigyomláltam, mert már nem mutatok meg annyi mindent magamból a külvilágnak - mégiscsak "tisztességes családanya" lettem, ahogy egyik barátnőm rámutatott :D (a hideg kirázott ettől a megnevezéstől amúgy)
  A receptek feltöltését is folytatom, de bizony már nálam is sok az "ízlés szerint" recept. Ha nem is használom ezt a kifejezést, de már sok helyen nincs pontos mennyiség. Bocsi!

  2010-ben leérettségiztem (aszódi francia kéttannyelvű), 2013-ban férjhez mentem (és BA diplomáztam), 2015-ben pedig megszületett a kislányunk, Rebeka (és abszolváltam mesteren). Vele Pestről Gödöllőre, gyermekkorom helyszínére költöztünk egy kertvárosi lakásba.
  Majd 2016-ban vettünk egy erdőt (és megszereztem a diplomámat is). Vagyis egy házat óriási, erdőbe futó telekkel. 2017 januárjában sikerült beköltözni, mert hát sok volt a felújítandó. 2017 májusában kisfiunk, Balázs is megérkezett.
  Hosszú távra tervezünk itt, és számos izgalmas dolog történik velünk. Ezekről szól most főleg a blog. Gyereknevelés, kertészkedés (az alapoktól), sütés-főzés, filmek, könyvek...

Hogy könnyebben tájékozódjatok, mi micsoda a blogon:

  Receptek. Az alapoktól a kísérletezésekig. Most kacsingatok a nemzetközi konyha felé is, és az egyre jobb minőségű ételek felé. Vannak vegák és mindenféle mentes receptek is, nézelődjetek!
  A mindenféle egyéb írásomat is közzéteszem, pl. gimis elemzéseimet, beszédeimet, máshol megjelent cikkeimet.
  A háztartásvezetésben igyekszem egyre inkább környezet- és emberbarát megoldásokat keresni, így szépen lassan bővülni fognak az ide tartozó bejegyzések.
  A szépség- és egészségápolásról is nemrég kezdtem el írogatni, mert rájöttem, hogy talán nem mindenkinek olyan természetesek azok a receptek, amiket használok, mint nekem, aki ebben a világban nőtt fel - illóolajok és gyógynövények között. A test ápolása mellett a lelki zajlásokról is írok a Test és lélek rovatomban.
  A Munka és tanulás rovatba írok arról, én hogyan tanulok/tanultam, hogyan lehet kikapcsolni, utána regenerálódni, önmagunkat motiválni, munka témában készítek interjúkat, írok saját terveimről és arról is, Te hogyan tervezd meg saját karriered.
  Az Ünnepek pontban az általam megtartott ünnepekről írok, hogyan lehet megtervezni, különlegessé tenni pl. születésnapokat, évfordulókat, karácsonyt...
  A Timdér és Do kiállítások az egyik barátnőmmel közösen véghezvitt saját fotó-kiállítások, ezekről írtam bejegyzéseket és a legtöbb képet is feltöltöttük.
  Az Ajánlók fül alatt nézni-, olvasni- és hallgatnivaló dolgokat, programokat és weboldalakat mutatok be.
  Az Inspiráció bejegyzések között vannak Próbáld ki! csokrok, Hajrá hétfő és Kreatív kedd bejegyzések és mindenféle apróságok, amiket érdekesnek-inspirálónak találtam.

Kellemes olvasgatást!

Ha kommentek helyett inkább e-mailben írnál nekem: eletazerdobenblog@gmail.com (Most komolyan, ki lopta el az eletazerdoben@gmail.com-ot? Neten nincs semmi hír róla :( )

Üdvözlettel:

Dorka

5 megjegyzés:

  1. Hm, szintén nyilas! :D (Nekem a holdam az oroszlán :D)
    Érdekes dolgokról írsz, azt hiszem jövök még erre :)

    VálaszTörlés
  2. A nevedből ítélve pedig állatkedvencek terén is van közös pont! :D Örülök, hogy érdekesnek találod, remélem, így is marad, szeretettel látlak a blogon! :)

    VálaszTörlés
  3. Kaptam egy díjat, szeretném Neked tovább adni, ha van kedved hozzá! :) http://megvalositas.blog.hu/2014/03/12/random_egy_dij

    VálaszTörlés
  4. Tetszik, hogy ezt a hajfogós fotódat az "oroszlán pléd" keresőszóra adta ki a nagy testvér Google.

    VálaszTörlés
  5. oroszlán még akad itt, de pléd az nem, elég érdekes találat... azért üdv itt :)

    VálaszTörlés

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...