2013. május 25., szombat

Ötletek évforduló ünnepléséhez - ha nincs sok idő és/vagy pénz az előkészületekre, ünneplésre

Részlet az Up c. animációs filmből - Ellie és Carl

  Nemrég voltunk a Kedvessel 3 évesek. Sajnos nem mindig van időnk úgy "rendesen" megünnepelni ezt, mert vizsgaidőszak, munka, stb. Vagy kevés a pénz valami nagy hepajhoz. De érdemes megállni egy pillanatra legalább és valahogy megünnepelni az évfordulókat. Ehhez gyűjtök össze most néhány ötletet. Inkább élményekről és nem ajándékokról van szó, tapasztalatom szerint a "kötelező" ajándékvásárlás csak stresszt szül. Persze ha van valami, amit meglátok és úgy gondolom, ennek nagyon örülne a Kedves, akkor megveszem, ahogy ő is, de inkább az a lényeg, hogy együtt legyünk. Itt most főleg olyan ötleteket gyűjtök össze, amik nem sok pénzt és esetenként túl sok előkészületet sem igényelnek. A kreativitás a lényeg! Meg hogy figyeljünk egymásra.

- Néhány klasszikus: kádas fürdés gyertyákkal, illóolajokkal, habfürdővel; csillagnézés; felhőnézés; piknik; masszázs; mozi.

- Ha semmi időtök az előkészületre és pénzetek se nagyon, akkor csak annyit tegyetek meg, hogy este/amikor időtök engedi, akár reggel is lehet, hogy koccintotok a kapcsolatokra (nem muszáj alkohollal), leültök egymással szemben és csak egymásra figyeltek. Beszélgettek, ki hogy értékeli az elmúlt egy évet, minek örül, mit szeret annyira a másikban, mit köszön neki, mik a tervek a jövőre nézve, hogy emlékszik vissza az első találkozásra. Érdemes lehet akár megfigyelni a másik arcvonásait, testét, miben változott kívülről, hogyan alakultak a belső tulajdonságai, stb.
     - Ezt ki lehet egészíteni gyertyafújással. Akár a gyertya magában, vagy egy péksütibe, tortába szúrva. Ha diétáztok, akkor mondjuk egy almába vagy egyéb gyümölcsbe szúrva.
     - Ha nem szerettek ücsörögni, egy reggeli/esti séta is kellemes lehet és közben beszélgettek. Mi sokszor séta közben tudunk a legjobbakat beszélgetni.

- Ha egy kicsit több időtök van előre készülni, vagy legalább egyikőtök ráér, akkor lehet otthoni finom, gyertyafényes vacsora. Együtt főzés/másik meglepése.
      - Ha van hozzá kedvetek, öltözzetek ki! Mintha étteremben lennétek.

- Ha még több időtök van, vagy ha nagyon jól tudtok improvizálni:
   - Rendezzetek báb előadást vagy árnyékjáték előadást a kapcsolatotokból! Együtt is lehet, de meg is lepheted vele a Párodat. Első találkozás vagy egy emlékezetes esemény eljátszása mókás lehet. Egyszerűen papírra fel lehet rajzolni a szereplőket és azt celluxszal felragasztani az ujjunkra és úgy bábozni. Persze, ha ügyesek vagytok, textilbábot is készíthettek. Akár egy-egy plüss/egyéb figurát is választhattok Magatoknak, ez is beszédes, ki milyen figurát választ, vagy milyen figurát választotok a Párotoknak.
   - Egyéb kreatív meglepik: versírás (nem kell művészinek lennie), éneklés és gitározás/egyéb hangszer együtt/külön, akár a Párotokkal együtt. Lehet a Párotokat vagy a kapcsolatot dicsérni, vagy elszavalni/énekelni/zenélni egy kellemes emléket, történetet. Akár úgy is, hogy a történetben Ti királyfik és királylányok vagytok és persze sárkány is van a történetben.

- Ami már improvizálással nem megy olyan könnyen:
    - Rajzolj/fess/hajtogass! Csodaszép rózsákat lehet már hajtogatni netes minták alapján, akár videón is, itt egy példa.
   - A rajzolás mondjuk mehet együtt is: rajzoljátok le egymást! Nem az a lényeg, hogy szép legyen, egyszerűen jó móka! Vagy rajzoljatok le egy-egy emlékezetes emléket és utána beszélgessetek róla - Vajon felismeritek-e az eseményt a másik rajza alapján? Ki miért azt választotta, amit?
   - Válassz egy aprócska ajándékot, vagy akár nagyobbat is, nem az a lényeg, hanem az, hogy rajzolj hozzá egy térképet! Egy igazi, hamisítatlan kincses térképet! Követnie kell a Párodnak a vonalat és meg kell találnia a kincset. Eldughatod a lakásban, kertben, városban, bárhol. A Párodnak pedig meg kell keresnie. Garantáltan jó móka lesz! Plusz extraként állomásokat is építhetsz be, ahol kérdésekre kell felelnie, vagy akadályokat kell legyőznie. További plusz extra, ha beöltöztök hozzá kalózoknak, kincsesvadász kalandoroknak.
   - Adj neki mindenféle kupont (Pl. "Megnézek Veled egy Star Wars filmet.", vagy "30 perc masszázs", stb.)
   - Ami nálunk még nagyon bejött, az a fotóalbum/kapcsolattörténeti album készítés! Lehet persze rendelni, de saját kezűleg még egyedibb lesz. Eredetileg én adtam a Kedves névnapjára, aztán azóta már együtt bővítjük. Sima, A/4-es rajzlapokra ragasztottam fel az előhívatott képeket (technokollal nem probléma), esetleg egy-egy jegyet vagy egyéb szuvenírt. A fényképekhez a dátum mellett volt, hogy azt is oda írtam, ki fotózta, vagy hogy miért választottam, mi történt akkor. Akár vicces párbeszédbuborékokat is lehet készíteni. Nem kell, hogy az eredeti szövegek legyenek benne, sőt! Ami a képről eszedbe jut, egyszerűen azt, valami vicceset. Ezt utána minden évfordulókor/egyéb ünnepen lehet közösen bővíteni, fotókat választani, irkálni. Ez lesz kapcsolatotok könyve. Képpel és saját kommentekkel mesélitek el a történeteteket (szeretni fogják majd az unokák). Én a lapokat két helyen kilyukasztottam, kaptak előre-hátulra kemény fedeles borítót (szépen kidekorálva!), és egy erősebb szalaggal/madzaggal összekötöttem. Egy gumiszalagot ráhúzva pedig biztonságosan le tudom zárni. Bármikor tovább bővíthető. Csak félő, hogy irdatlan vastag lesz, mire ráncos néni és bácsi lesz belőlünk :D Egyébként az Up c. animációs filmből az ötlet, nekünk is van egy Kalandjaink könyve. Plusz extra, ha minden évben az évfordulótokon készítetek közös képet, lehetőleg hasonló pozícióban és akár ruhában, helyszínen, és évente össze lehet hasonlítani, mennyit változtatok.

 - Ha több mindent válogatsz össze: Lehet az vacsora, fürdő, masszázs, csillagokban gyönyörködés, kincskeresés, bábjáték, zene... Szóval ha több minden van terítéken, amivel meglepitek a Párotokat, akkor akár műsorfüzetet is készíthettek, megadja az este alaphangulatát.

  És még rengeteg-rengeteg apró ötlet van a fejemben és szerte a világban, most így ennyi. Jó, ha valami egyedit, a Párodra vagy a kapcsolatotokra jellemzőt/ahhoz illőt választasz/választotok, ezt pedig Te/Ti tudod/tudjátok a legjobban.

(Kép innen.)

  Ti hogyan szoktátok ünnepelni az évfordulókat?

4 megjegyzés:

  1. Szuper otletek! :) Koszonom!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jók az ötleteid, az egész évfordulós ünneplést ezek alapján fogom véghezvinni ^^ programfüzettel, kincsvadászattal, kuponokkal, vacsorával, stb.
    Nagyon köszii :))

    VálaszTörlés
  3. De jó! :) Remélem, minden szuperül sikerült! :)

    VálaszTörlés

Költözés

Elmélkedtem már egy ideje, hogyan folytassam a blogolást. Végül a nővérem megemlítette, hogy amúgy lehet importálni a blogot, és így akkor ...